A gyermekhittan és a szülők

A szülőkkel való beszélgetés során volt egy - tulajdonképpen hitoktatók számára nem meglepő, de minket mégis komoly elgondolkodásra hívó - megfigyelésünk: Sokan közülük, bár személyesen vallásoktatásban nem részesültek, nem voltak elsőáldozók, esetleg házasságuk is rendezetlen volt, mégis őszinte érdeklődést és vágyat tanúsítottak a vallásos élet után...

Amikor az ilyeneket meghívtuk a számukra tartott felnőtt hittanra, csak töredékük jött el. Sokan viszont azt mondták, hogy felnőtt fejjel szégyellnek hittant tanulni.

Ez a megfigyelés és az osztrák példa indított minket arra, hogy próbáljuk egy "lökéssel" segíteni a bizonytalankodó szülőket a vallással-egyházzal való találkozás felé. S mivel az elsőáldozás annyira a szívén fekszik sok szülőnek, ez az alkalom látszott a legmegfelelőbbnek a szülőkkel való komolyabb kapcsolat felvételére.

Lelkipásztori kísérletünk tehát így alakul 3 év óta:

Három évvel ezelőtt azt mondtuk a szülőknek: Csak azt a gyermeket engedjük kis korában elsőáldozáshoz, akinek legalább egyik szülője jár templomba, és részt vállal gyermeke vallásos nevelésében. - Megjegyzem ez a magatartásunk megfelel a X.Pius által kiadott híres Quam Singulari előírásának is: mert aszerint is csak azokat a kisgyermekeket lehet elsőáldozáshoz vezetni, akiknek további családi-vallásos nevelése biztosítva van. (DS 353o-3535) S megfelel a Kódex előírásának is, amely szerint "elsősorban a szülőknek... (továbbá a plébánosnak) feladata gondoskodni arról, hogy az eszük használatára eljutott gyermekek kellő előkészítést kapjanak és - szentségi gyónás után - mielőbb táplálkozzanak az isteni eledellel." (914. kánon)

A szülők nagyobb része megértéssel fogadta ezt a "feltételt". A gyümölcs: hogy ebben az évben sok gyermek szüleinek házasságát is sikerült rendezni, s többen járultak elsőáldozáshoz. Ezt látva a közvetkező évben újabb lépést tettünk: Felajánlottuk a szülőknek, hogy minden második hittant csak velük tartjuk. Vagyis ebben az évben a gyermekekkel csak minden második órát tartottuk, minden második órán pedig a szülőkkel jöttünk össze. Eredeti tervünk az volt, hogy rendesen haladunk az elsőáldozó anyaggal, s így minden második óra anyagát a szülők fogják - miután velük közösen megbeszéltük - átadni gyermekeiknek. (Ez az eljárás az osztrák gyakorlathoz közelített volna.) Útközben azonban láttuk, hogy a szülőkkel elsősorban a hit alapvető kérdéseiről kell beszélgetnünk: Istenről, Jézusról, imádságról, egyházról, szentségekről; - s elsőáldozó gyermekük keresztény nevelésének, illetve a keresztény családi légkör kialakításának kérdéseiről: a családi imáról, misére járásról, a konkrét felebaráti szeretetről, az egyházi év megfelelő időszakainak családban való megünnepléséről stb.

Nálunk mindössze évi 2o-3o körül van jelenleg a gyermek-elsőáldozások száma. Első évben 2 szülőről tudunk, aki a jelzett feltételek miatt elvitte gyermekét a szomszéd plébániára. A szülők nagy többsége viszont megszerette ezeket a beszélgetéseket, annyira, hogy az elsőáldozás után is kérte azok folytatását. (Bár már nem kétheti, hanem havi találkozást beszéltek meg a hitoktatóval.)

Ez az eredmény arra sarkallt minket - mármint a 12 hitoktatót és a 2 lelkipásztort -,hogy a következő évben ne csak az új elsőáldozásra készülőknek vezessük be ezt a gyakorlatot, hanem próbáljuk meg minden hittancsoportnál.

Így tavaly az elsőáldozásra készülők szülei minden második héten találkoztak hitoktatójukkal (s ezen gyakran ott volt egyik lelkipásztor is), a többi hittancsoportba járók szüleit pedig havi egy-egy beszélgetésre hívták meg a hitoktatók. Az eredmény ismét a vártnál jobb volt. Természetesen láthatóan sok függött attól, hogy a hitoktató mennyire tudta megtalálni a hangot a szülőkkel...De több hittancsoportban a szülők fele-kétharmada rendszeresen eljárt e találkozásokra-beszélgetésekre. - Igaz, hogy többségben az anyák jártak el e találkozásokra, de volt azért nem egy apuka is, és előfordult, hogy a szülők felváltva vagy olykor együtt jöttek. Néhány csoportnál az összejövetelek nagyon mély személyes beszélgetésekké alakultak a hitoktatók vezetésével, s a családiasság kedvéért hol egyik, hol másik családnál jöttek össze. Úgy tűnik néhány csoport igazi közösséggé kezd alakulni.