A közösség az, ami elsődlegesen evangelizál

Miközben mi lelkipásztorok és a közösség tagjai egy krisztusi közösség építésén dolgoztunk, - Isten műve láttán néha egészen megrendülve - tapasztaltuk, hogy a közösség meghívja és evangelizálja a kívülállókat.

A közösség legelsőnek magukat a közösség tagjait evangelizálta, erősítette meg hitében és emberségében. - Már néhány hónappal egyházközségünk megalapulása után sok hivő vagy újonnan megtérés útjára lépő mondta: Korábban menekültem volna erről a lakótelepről, de most már itthon érzem magam...

A katolikus közösség benső megerősödését követően vált sok kívülálló számára meghívássá:

Anélkül, hogy időnk lett volna a lakosok végigjárására, a közösség élő tagjainak számra az elmúlt 4 év alatt folyamatosan növekedett, a kezdeti 1oo-ról máig kb. 7oo-ra. A megnőtt létszám egy nem kis részét a tényleges megtérők (vagy visszatérők) alkotják, akik azután maguk is meghíva érzik magukat, hogy az egyházközség építő és tanúságtevő tagjaiként éljenek.

A megtérések egy része közösségünk tagjainak hatására indul el. Családtagok, barátok, szomszédok, iskolatársak találtak el így Krisztushoz.

Másokat maga a közösség egésze, vagy egy-egy kisebb közösségünk érintett meg.

Nem egy megtérő mondta el utólag, hogy betévedt valamelyik misénkre vagy liturgiánkra, s annak légköre érintette meg.

Isten ajándékának tartjuk, hogy híveink nem hivő vagy nem katolikus házastársai is jól érzik magukat liturgiáinkon. Egy hívünk mohamedán férje - aki rendszeresen eljön szentmiséinkre - mondta: "Köztetek én is tudok imádkozni; Isten jelenlétét érzem." Azt látjuk, többen ezek közül egyre közelebb kerülnek a kereszténységhez.

Másokat az egyházközség élete: a munkacsoportok, vagy az egymásért és a kívülállókért vállat felelősség volt hatással.

Sőt, azt lehet mondani (s ezt mi is egy Isten művét csodáló megrendüléssel láttunk újra és újra), hogy Krisztus képes felhasználni egy születő és hibákkal teli közösséget, s annak szinte minden életmegnyilvánulását, hogy ezek által evangelizáljon, megmutassa önmagát.

Voltak, akiket egy-egy kirándulásaink vagy egyéb rendezvényünk érintett meg, másokat egy-egy munkacsoport légköre vagy az ott dolgozók magatartása. Egészen jelentéktelennek tűnő közösségi kezdeményezések is evangelizálóvá válhattak: Pl. az un. kézműves- vagy hagyományőrző körünk. Ez utóbbira közösségünk tagjai gyerekeket és felnőtteket, hivőket és nem hivőket is meghívtak. Időről-időre egyik-másik egyszercsak bekapcsolódik egyházközségünk életébe is.

Egy másik szép példája az evangelizációnak. Néhány GYES-en levő mama megállapodott, hogy hetente szerdán délelőttönként találkoznak a lakótelep melletti kis erdőben egy játszótéren. Amíg a gyermekek levegőznek vagy játszanak, ők beszélgethetnek. Egy-két ugyanott tartózkodó magányos asszonyka rövidesen csatlakozott hozzájuk. Később ők is hívtak másokat, nem vallásos ismerőseik közül. Néhányan idővel érdeklődni kezdtek a kereszténység után.

Azt, hogy a közösség egész létével tanúságot tesz, és hogy felfigyelnek rá, erősen tapasztaltuk már röviddel egyházközségünk megszületése után.

A főváros akkoriban - 1989-ben, tehát még a kommunista rendszerben - egy, a lakótelepen kívül fekvő helyet jelölt ki nekünk, templomépítés céljaira. Mi tiltakoztunk ez ellen, s a telep közepén levő egyetlen nagy üres területet kértük. De a válasz az volt, hogy azt más célú beépítésre szánták, egyébként a köztudottan nem éppen vallásos lakosság is ellenezné, hogy oda építsük a templomot. Ez utóbbi érvet többször megismételték. - Erre mi aláírásgyűjtésbe fogtunk. Közösségünk tagjai elindultak lakásról lakásra egy ívvel, amelyen ez állt: "Kérem, hogy a Káposztásmegyer közepén levő területet ne építsék be, hanem ott kapjon helyet a templom és plébánia. Hogy ily módon az így könnyen elérhető legyen a gyermekek, öregek és mozgássérültek számára; valamint hogy betölthesse azt a szociálpolitikai szerepét (a családgondozás, a gyermek- és ifjúságnevelés, a karitatív tevékenység stb. terén) amelyre egy lakótelepnek égetően szüksége van. - Több ezer embert képviselő felnőttek aláírását gyűjtöttünk össze. A felkeresett lakosok 95 százaléka aláírta az ívet, köztük rendőrök és katonatisztek. Egyikük megkérdezte az aláírásgyűjtőt: "Tudja maga, kinek a lakásában van?" Tudom - válaszolta az, mert látta a fogason a tiszti sapkát. Az illető ezt mondta neki: Nagyon szép, amit maguk csinálnak! S aláírta az ívet. - Több nem hivő is jelentkezett segíteni az aláírásgyűjtésben... Minekutána az akkor már alakulóban levő új pártok összes helyi képviselői is aláírta és támogatta kérésünket, a főváros nekünk adta a kért telket, ahol ma templomunk és közösségi házunk épül.