Házaspári tapasztalatok a tisztaságról ÚJ!

Nagyításhoz kattintson a képre!

EGY PÁR, AKI PLÉBÁNIÁNKON TÉRT MEG

Panni: Panni és Béla vagyunk. A miénk volt az egyik első házasságkötés az újonnan alapított káposztásmegyeri plébánián. Többek nevében beszélünk, mert a miénkhez hasonló történetet több házaspár élt meg, akik ma élő tagjai közösségünknek. 1990-ben jutottunk el az elhatározásig, hogy szeretnénk összeházasodni.  Azt éreztük, ez olyan nagy kihívás, hogy erre még készülni szeretnénk.  Elkezdtünk keresgélni Pesten közösségeket, plébániát, ahol segítséget kaphatnánk felkészülésünkhöz.

Mivel komolyan gondoltuk kapcsolatunkat, testi kapcsolatot is éltünk. A kérdésünkre, hogy miért javasolja az Egyház, hogy tisztán éljünk  a házasság előtt - igazán egyértelmű választ nem kaptunk. Amikor Feri atyával találkoztunk, neki is feltettük a kérdést. Ő volt az első pap, aki határozottan elmondta, mit javasol az Egyház, és elmondott több logikus érvet, miért fontos ez, mik lehetnek a gyümölcsei, s hogyan lehet elindulni ezen az úton.

Béci: Évekig élvonalban kosárlabdáztam. Ez a meghívás nagyon megérintett: igazi célt, kihívást adott, mint egy bajnokság megnyerése. Ugyanakkor az is világos volt, hogy amint a sport területén sem lehet edzés nélkül bajnokságot nyerni, itt is „edzeni” kell. Mit jelentett ez az „edzés”?

Megértettük: ha a szerelmünket már most folyton beteljesítjük a testi kapcsolattal, akkor nem tudjuk pl. igazán megismerni egymást, hiszen minden örömöt és minden nehézséget, feszültséget ebben próbálunk feloldani. - A testi tartózkodás lehetővé és szükségszerűvé tett számunkra egy izgalmas „játékot”, hogy felfedezzük belülről is, ki az én Kedvesem. És megtanuljunk beszélgetni lelkünk mélyéről… És tanuljuk kifejezni érzéseinket virággal, szavakkal.

Panni: Feri atya meghívott bennünket, hogy legyen valami közös „kalandunk”, ami összeköt bennünket akkor is, ha távol vagyunk egymástól; amiről beszélgetni tudunk, amikor találkozunk. Meghívott, hogy éljük meg az evangélium néhány sarkos igéjét: Pl. szeressétek ellenségeteket… Egy héten át próbáljunk meg örömet szerezni egy olyan embernek, akit nem szeretünk. Beszéljük meg, hogy sikerült ez.

Béci: A tisztaságra való meghíváshoz a két legnagyobb segítség Feri atya, mint lelkivezető és a felebarátok, mint közösség voltak. Belevetettük magunkat a tisztaság kalandjába, de természetesen nem ment elesés nélkül. Emlékszem, amikor 2 héttel a nagy elhatározás után odalépett Feri atya, s igazi lelkivezetőként megkérdezte, sikerült-e élni a tisztaságot. Segített az elesést Jézus irgalmába letenni, s az újrakezdéshez bátorítást adott. A másik segítség a felebaráti közösség volt. A közös kirándulások, együtt-létek, ahol tanulhattuk a felebaráti szeretetet, úgy készülhettünk az esküvőre, hogy megtanultunk nyitottak lenni másokra, s nem egymásba zárkóztunk be.

Béci: Korábban én a kereszténységről azt gondoltam, hogy formaság, külsőségek sorozata. Most találkoztam azzal, hogy ez egy radikális életforma, amely tele van kihívással, örömmel, Elkezdtem hittanra járni, majd az esküvőnkön lettem élő hittel elsőáldozó.

Panni: Nekem is megújította a hitemet. Minden élethelyzetben tanított személyesen Jézussal találkozni. Később, amikor 3,5 év alatt született 3 gyermekünk, s fizikailag  nem könnyű napokat éltünk, hiszen harmadik gyermekünk mellet sokat éjszakáztunk, sok időt töltöttünk kórházban, a kapcsolatunk nem krízisbe jutott, hanem megerősödött. Mert közösen megélt hitünkre épült.

 FIATAL PÁROK, AKIK NÁLUNK NŐTTEK FEL  

András vagyok, mérnökként dolgozom. Feleségem Bernadett történész végzettségű, jelenleg két gyermekünkkel van otthon.

Detti: Mi a fiatalabb káposztásmegyeri családok generációjába tartozunk. Jelenleg mintegy 15 olyan fiatal család él plébániánkon, akiknek története hasonló a miénkhez. – Azt is meg kell vallani, hogy az ifi hittanra járó fiatalok egy része lemorzsolódott – nem követte a lelki életnek és a házasságra való készülésnek ezt az útját. Sokuknak hányatott vagy súlyosan sebzett lett az élete. Volt aki visszatért közénk, mert belátta, hogy a tiszta jézusi út ad értelmet az életnek. Bandi: Nem vallásos családból származunk, ezért a közösség megismerése alapvető változást hozott az életünkben. Serdülőkorunkban kezdtünk hittanra járni, és hamar szembesültünk azzal, hogy a kereszténység az egész életformánk megváltoztatását kéri; az együttjárásét is. Néhány évig jártunk ifjúsági hittanra – ahol az elkötelezett keresztény élet alapjait tanultuk meg.

Detti: Plébániánkon azok a fiatalok, akik mélyebb lelki életre és Isten kapcsolatra vágytunk, meghívást kaptunk, egy vezetőképző csoportba. Ebben egyrészt gyermek kiscsoportok vezetését vállaltuk, másrészt a mélyebb lelki élethez kaptunk segítséget. Alapvető lelki gyakorlatunk volt itt: hogy minden hónapra válasszunk a szentírásnak egy igéjét, és azt próbáljuk minden nap életre, tettekre váltani. Találkozásainkon megbeszéltük, hogy ez miként sikerült. Visszatekintve látjuk, hogy ez a gyakorlat együttjárásunk és a házasságunk számára is nagy segítséget adott. Ma is az teremti a legmélyebb kapcsolatot közöttünk, hogy naponta a reggeli imánkban elhatározzuk, hogy egy igét élünk; és az este mély párbeszédet teremt köztünk, ha elmondjuk, melyikünk hol találkozott Jézussal ebben az igében. 

Bandi: Hét év ismeretség, együttjárás és egy év jegyesség után házasodtunk össze. Megértettük és megpróbáltuk élni azt az alapelvet, hogy akkor készülünk jól a házasságra, ha a testi kapcsolat helyett egymás személyes megismerését helyezzük előtérbe, de éreztük hogy ez az a terület, ahol a kereszténységünk radikalitása a legkönnyebben lendületét veszti.

Detti: Később, a jegyesi felkészülés alkalmával – szakemberek vezetésével – megismerkedtünk a TCST-vel is, amely azóta sokunk életét Isten és egymás iránti szeretetét elősegíti. Közösségi kapcsolatainkat tekintve jegyes korunkban lelkiatyánk a szívünkre tette, hogy próbáljuk úgy építeni kapcsolatunkat egymással, hogy ez ne szakítson el bennünket ifjúsági közösségünk többi tagjaitól. Mint ifi csoportvezetők, kössünk szövetséget arra, hogy például egy ifjúsági ünnepen vagy kiránduláson mindketten azokkal fogunk törődni, akik egyedül vannak.  Ez nem kis feladat volt. Hosszú ideig küzdöttünk érte, hiszen olyan jó volt együtt lennünk, beszélgetnünk. De az évek folyamán egyre természetesebbé vált, hogy a mellettünk lévőket ne zárjuk ki kapcsolatunkból, hanem osszuk meg velük életünket.

Bandi: A keresztény küldetéstudat a házasságunkban is meghatározó maradt. – Így – sok más fiatal házas társunkkal együtt – azóta is tudunk segíteni különböző feladatokban a plébánián; és támogatjuk egymást is a keresztény családi életben.

 Rita-Balázs

Balázs: 7 éve vagyunk házasok, Rita 26, én 33 éves vagyok. Eddig 4 gyermekünk született. Mi már a néhány éve működő káposztásmegyeri ifjúsági közösségben nevelkedtünk és ismertük meg egymást. Én nem vallásos családban nőttem fel; ifjúsági hittanunkon váltam elkötelezett kereszténnyé. Egyke voltam. Számomra újdonság volt keresztény nagycsaládokat és gyermekeiket látni a közösségben, mint pl. Ritáék családja. Vonzott a többgyermekes modell és tisztán érthetővé vált, hogyan és miért érdemes készülni rá. Az ifi hittanon alapvetően nem is a házasságra készültünk, hanem kerestük, mi Isten terve velünk, és igyekeztünk minden hivatásra készen állni. Így csoportunkból többen választották is a papi hivatást.

Rita: Számunkra világos volt, hogy nemi kapcsolat nélkül szeretnénk készülni a házasságra, ebben segített a plébániai környezetünk, barátaink, és lelkivezetőnk. De a megvalósítás nekünk nem ment könnyen, és sok próbatétellel járt.

Balázs: Komoly szabályokat kellett fölállítanunk magunknak, hogy megfeleljünk elhatározásunknak. Annyira erős volt köztünk a testi vonzalom, hogy kénytelenek voltunk kerülni a kettesben való együttlétet egy szobában, és inkább a szabadban találkozni, közös programokat kiötölni, sokat lenni mások társaságában is, stb.

Rita: Ugyanakkor a testi kapcsolattól való tartózkodás utat nyitott a köztünk lévő párbeszéd kialakulásának, megismertük egymást sokféle helyzetben, módunk nyílt beszélgetni arról, milyennek látjuk egymást, hogyan képzeljük el a jövőnket. Megtanultuk beszélni egymás nyelvét, és betekinteni egymás lelkébe.

Balázs: Jegyességünk alatt ily módon tanultuk meg egymást befogadni, nem csak kedvünket lelni a másikban. Pl. odafigyeltem Rita szavaira, mondandójára akkor is, ha arra éreztem vágyat, hogy megérintsem, megcsókoljam. Ez küzdelem volt. Ma is erre összpontosítok, a megváltozott körülmények közt, hogy odafigyeljek rá, ha ő meg akar osztani velem valamit önmagából, miközben engem a munkám, aggodalmaim kötnének le. A házassági próbatételek, vagy épp a hűség próbájának idején is döntőnek bizonyult, hogy el tudjuk-e mondani egymásnak a kényes problémákat (pl. hogy megtetszett valaki), és Isten is jelen lehet-e köztünk e nehéz pillanatban is, a kölcsönös szeretet által.

Rita: Az utóbbi években is módot találunk rá, hogy rendszeresen találkozzunk fiatal párokkal, vagy időt szánjunk jegyesekre, akik választ várnak tőlünk elkövetkező életük kérdéseire. Már a házasságunkat megelőző években is tudatosan igyekeztük az együtt töltött időnk egy részét másokra fordítani.

Balázs: Összefoglalva: Az a tapasztalatunk, hogy a házasság azokra az alapokra épül, amelyeket a jegyesség idején fektettünk le. Ha ott megtanultunk egymást megismerni, elfogadni, egymás lelkére figyelni, és pl. együtt imádkozni, akkor ez tovább él házasságunkban és élteti azt. Látunk sok tönkremenő házasságot is: úgy tűnik, amit valaki a jegyesség alatt nem tanult meg, azt nehezen tanulja meg a házasságban. Ez emberileg is jegyesi tisztaság legnagyobb bizonyítéka számunkra.

Rita: Mi a jegyesi felkészülésen persze arról is beszéltünk, hogy a házasság szentségi kegyelmére is azzal készülhetünk: ha így éltünk. A szentségi kegyelem akkor tudja megpecsételni életre szóló szeretet-kapcsolatunkat, ha ilyen egymásra figyelő szeretettel készülünk a szentségre. Valóban tapasztaljuk, hogy ez igaz, és hogy azóta a szentségi kegyelem is működik köztünk.

AKINEK PÁRJA MEGTÉRT EGY TISZTA FIATALUNK HATÁSÁRA  

 Feri atya: Plébániánkon különös kegyelemnek éljük meg a felnőtt megtéréseket. Ismételten vannak olyan megtérések, amelyet egy fiatalunk tiszta élete indít el – és ezáltal párját vezeti el a hitre. Vera és Gábor története is erről szól.

Vera: Verának hívnak. Otthon vagyok kisgyermekünkkel. Ifjúsági hittanunkon többször beszélgettünk a jó házasságra való felkészülésről. Arról, hogy egymás jó megismerésének útja az, amire az egyház is hív. Ha testileg tartózkodunk egymástól a házasságig – akkor tud kialakulni közöttünk egy mély személyes kapcsolat, kommunikáció. Én ilyen hitbeli- és ifjúsági felkészülés után ismerkedtem meg Gáborral… Közben sokszor volt bennem egy nagyon nagy félelem: hogy az egész kapcsolatunk forog kockán, ha nem engedek az ő testi vágyának. Ilyenkor lelkiatyámtól kaptam erősítést: hogy csak Isten tudja igazán vezetni kapcsolatunkat. Soha életemben nem imádkoztam annyit, mint ebben az időben, hogy Jézus segítsen nekem.

Gábor: Gábor vagyok, állatorvos. Én egészen más szemléletben nevelkedtem. Miután elkezdtünk együtt járni Verával, ő többször beszélt nekem arról, hogy ő hogyan képzeli el a házasságra való készületet, de nem nagyon értettem. Nem is nagyon tudtam figyelni arra, mit mond. Nekem őszintén szólva mindig azon járt az eszem, mikor jutunk már odáig.Csak miután ismételten láttam, hogy testi kapcsolatról egyelőre nem lehet szó, akkor kezdtem odafigyelni arra, mit is mond, és egyáltalán hogyan gondolkozik ő ezekről a dolgokról.

Ekkor, már 1 éves együttjárás után kezdtem felfedezni kicsoda Vera, mint ember. Ekkor elkezdtem érdeklődni a hite után. Honnan veszi ő az erőt ahhoz, ahogyan él? Nem voltam megkeresztelkedve. Jelentkeztem katekumenátusra, hogy megismerkedjek a kereszténységgel.

Közben mély beszélgetések születtek közöttünk. És mind inkább megértettem, mennyire jó az, hogy így készülünk a házasságra. A házasságkötés előtt 2 hónappal keresztelkedtem meg, őszinte hittel. Ma látom, hogy egy igazi házasságra így kell felkészülni: mert ebben a felkészülésben megismertem mai feleségemnek nemcsak a testét, hanem a lelkét. És ez az alapja az életre szóló házasságnak.