Jegyesi tapasztalatok a "második" tisztaságról ÚJ!

AKIK „MÁSODIK TISZTASÁGOT” kezdtek élni plébániánkon

 Feri atya: Kétféle jegyesi felkészítés folyik nálunk. Az egyik a nálunk felnőtt fiatalok és párjaik számára, akik tisztán akarnak élni. A másik azoknak a jegyeseknek számára, akik ismeretlenként házasságkötésre jelentkeztek be, és nagy arányban már együtt élnek. Vannak e jegyesek között, akik a jegyesi beszélgetés hatására belépnek a katekumen csoportba, mert valóban kereszténnyé akarnak válni. Másoknak túl magasnak tűnik ez a mérce. Olykor azután fájdalmasan látjuk, hogy ilyen házasságok néhány éven belüli felbomlanak. A kétféle jegyesi felkészülésről szólnak a következő beszámolók

I. Boti – Hajni. Egy éve házasok

Hajni: Hajni vagyok, férjem Boti. Egy éves vagyunk házasok. Káposztásmegyeren egy olyan csoportban készültünk a házasságra, ahol mindannyian vállaltuk a tisztaságot a felkészülés során. A házasság előtti tisztaságról én odahaza nem nagyon hallottam. Bár keresztényként nevelkedtem, otthon megtartó közösség híján kialakult bennem egy kissé sajátos vallásosság. Ebbe belefért a házasság előtti szexuális kapcsolat. Mielőtt megismertem Botit, volt egy hosszú kapcsolatom. Ebből a kapcsolatból hiányzott a mély lelki tartalom. Keveset beszélgettünk, míg más dolgokra nagyobb hangsúlyt fektettünk.  Éreztem, hogy valami nincs a helyén. Valami hiányzott.

Boti volt, aki felvetette együttjárásunk során, hogy éljünk tisztán, ne legyen köztünk testi kapcsolat, amitől először eléggé zavarba jöttem. Hiszen voltak más tapasztalataink. Ennek értelmét akkor értettem meg, amikor jegyes hittanon fiatal házasok elmesélték, hogyan próbáltak ők tisztán élni, és mit adott ez számukra.

Mi is elkezdtük tehát. Eközben kezdett más megvilágítást nyerni az egész életem. Egy csatornát elzártunk, de 100 nyílt meg helyette. Más szeretetnyelveket tapasztaltunk meg, ismertünk meg. – Szavak, kedveskedés, érintés, simogatás, amelyeknek azelőtt háttérbe szorultak, most előtérbe kerültek. Megdöbbentem. Istenem, én mindezt nem ismertem eddig. Mennyivel szebb ez így. Két év alatt Botival 10-szer annyit beszélgettünk, mint előző 7 éves kapcsolatomban. Mély lelki kapcsolat kezdett kialakulni közöttünk.

Úgy gondolom, hogy ezen az úton haladva lehet egy olyan lelki kapcsolatot kialakítani, amelyre a házasság felépül. Szüleim házassága nem túl jó. Most már látom, abból fakad, hogy nem tudnak beszélgetni, a sérelmeket nem tudják elengedni. Mi itt megtanultuk, milyen fontos szerepe van a beszélgetésnek a házasságban. A jegyesi felkészülés során újra felfedeztem a hitet. Elkezdtem alapozó hittanra járni, meggyóntam és áldozni kezdtem.

 Boti: Ma Isten és a hit meghatározója életünknek. Én politológus vagyok. Érezzük a felelősséget a magyar népért, a magyar fiatalságért, a házasságra készülőkért, ezért is böjtölünk minden hét szerdáján Hajnival Magyarország megújulásáért.

II. Erika-Ákos 

 Erika: Erika vagyok. Végzettségem szerint orvosnő, jelenleg otthon vagyok kisgyermekemmel. Felnőtt megtérésem elején néhány évig szorosan kapcsolódtam egy katolikus ifjúsági közösséghez, de aztán az iskolák miatt elkerültem otthonról. Közben egyre nehezebb lett tartani a szigorúnak tűnő előírást is a házasság előtti nemi életről. Gyakorlatilag ezt egy óriási gátnak éreztem köztem és az Isten között.

Ákossal egy kb. 10 éves ismeretség után kezdtünk el „együtt járni”, pontosabban szinte az első perctől kezdve együtt élni. Együttélésünk emberileg sikeres volt. Abban az időben Budapest különböző templomaiba jártam vasárnapi misére. Ákos nem hisz Istenben, de időnként elkísért, nyitott volt vallási kérdések iránt. Gyakran szóba hoztam, hogy házasság előtt katolikusoknak nem szabadna együtt lenni. Volt néhány kísérletem, hogy az én egyedüli döntésem alapján mostantól nem élünk nemi életet. Hosszabb – rövidebb ideig működött is, de Ákos nem látta ennek értelmét, őszintén szólva én sem értettem, miért kéri ezt az egyház. .

Három év együttélés után Ákos megkérte a kezem, én igent mondtam. Csak az egyházi esküvőt éreztem fontosnak, és rendezni akartam a kapcsolatunkat Isten előtt. Jónak tartottam, hogy házassági felkészítő tanfolyamokat tartanak pároknak, mert úgy gondoltam, ez jó alkalom lenne Ákosnak is, hogy egy hiteles papon keresztül szerezze be első személyes tapasztalatait a kereszténységről. A vasárnapi misére járás közben így közösséget is kerestem, ha nem is teljes tudatossággal. Aztán egyszer csak becsöppentünk Káposztásmegyerre, egy mise végére, és azonnal mindketten tudtuk, hogy itt valami más történik, mint egy hagyományos templomban mise keretében. Közösséget találtunk, és ez erőt adott, hogy bejelentkezzünk házassági előkészítőre. Tisztázni akartam itt a kérdést: muszáj-e tartózkodni a nemi élettől a házasságig. Ismerőseinktől azt hallottuk, hogy a felkészítő papok ilyen kérdésekről nekik nem beszéltek. Az első jegyesi beszélgetések után, amikor már kissé összemelegedtünk, Feri atya leült velünk és elmagyarázta az önmegtartóztatás értelmét, lelkületét. Azt mondta, hogy az – ilyen együtt élő párok esetében erre nem tud kötelezni az egyház, de ez egy a tapasztalatok széles körére épített ajánlás. Nem az önmegtagadás a célja, hanem egymás mélyebb megismerése.

Hármasban ültünk, és ketten elkezdtünk tanakodni, jó lesz-e így. Aztán eldöntöttük: jó, megpróbáljuk. Akkor kapcsoltam, hogy éppen nyaralni indulunk. Feri atya is kicsit döbbenten nézett. De kis lélegzetvétel után azt mondtuk: ha eldöntöttük, akkor csináljuk így, az egyházi házasságig.

Azóta nagyon beláttuk, hogy valóban segítségére volt kapcsolatunknak. Engem segített visszatalálni az egyházba. És Ákos is közelebb került így az egyházhoz. (Most jár a hittel ismerkedők felnőtt hittanára.) Azóta pedig szerelmünknek már gyümölcse is van.

Miután Feri atya megkért, hogy beszéljek erről a lépésünkről mások előtt, még a következőket gondoltam fontosnak elmondani:

-          Tapasztalatunk azt mutatta, hogy hiteles közösségre volt szükségünk megtérésünkhöz, ahol a fő cél az volt, hogy Jézushoz közeledjünk, és ennek csupán mintegy eszköze volt a házasságra készülésben az önmegtartóztatás

-          Sokat segített nekünk, hogy fiatalabb és idősebb házaspárok megosztották velünk tapasztalataikat. Előbb csodálkoztunk, hogy „jé, ilyen még van a mai világban”, aztán megpróbáltuk követni példájukat. Feltételezem, hogy másutt is az ilyen közösségeknek és ilyen tanúságtételeknek volna a legnagyobb hatása a hasonló párokra, mint mi voltunk.