Év végi összefoglaló 2016.

Év végi összefoglaló 2016.

A Ferenc pápa által meghirdetett Isteni Irgalmasság rendkívüli szent éve sok eseménnyel gazdagította plébániai közösségünket. A teljesség igénye nélkül idézzünk fel néhányat ezek közül.

Legnagyobb ünnepünk idén is Krisztus Húsvétja volt (március 27-én). Mintegy 25 évvel az alapkőletétel után valósult meg teljesen, bár némi módosítással, az a terv, melyet a II. János Pál pápa által megáldott makett mutat. Az új torony és a harangok felszentelésére április 3-án, Irgalmasság vasárnapján került sor. Felsorolni is nehéz mindazt a nagylelkűséget, ötletességet, amivel hozzájárultunk mind a lelki, mind az anyagi szükségletek előteremtéséhez; müzli vásárok, sütemény sütések, lekvárkészítések, ajándéktárgyak készítése, stb. Köszönet mindenkinek mindazért az odaadásért, munkáért, amit betett a közösbe! Hirdesse a torony és a harangok Isten dicsőségét!

Ferenc pápával két alkalommal is találkozhatott a Szentháromság Plébánia híveinek egy-egy csoportja. Nyáron kb. 30-an vettünk részt Káposztásmegyerről a Krakkóban megrendezett Ifjúsági Világtalálkozón. Nagyobb részben a Főegyházmegye szervezésében és egy kisebb csoport a Neokatekumenális Út szervezésében. Ősszel pedig a felnőtt lelkigyakorlat keretében zarándokoltunk két busszal Rómába és más kegyhelyekre. Október 26-án, a szerdai általános kihallgatáson esőben, de nyitott szívvel hallgattuk Szent Péter utódjának szavait.

Püspöki látogatásra kétszer került sor: a torony felszentelésekor és a november 6-i bérmáláskor. Az első alkalomra Erdő Péter bíboros Úr jött el, a másodikra Cserháti Ferenc, aki a külföldön élő magyarok püspöke.

Szeptember 17-én 18 órától ünnepelte Szabó Andor atya és Nobilis Márió atya közösségünkkel ezüstmiséjét.

Az Irgalmasság évéhez kapcsolódva nagyon sok lelki feltöltődésben, az irgalmasság megélésének elmélyítésében lehetett részünk az évben;

– hittancsoportjaink által meghívott előadók -Havasi József szalézi atya, Puskely Mária szerzetes nővér, Finta Lajos atya- segítségével

– lelkigyakorlatainkon; nagyböjti lelkigyakorlat (március 1-2-3.) Szecsődi Péter atya, és most adventben (december 13-15.) Marton Zsolt atya vezetésével

– Templombúcsúnkon és augusztusi lelki napunkon Lothringer Éva vezetésével

– nyári hittanaink alkalmával, amiben nagyon mély lelkiségű előadóink; Béri Renátó, Legeza József, Gáspár István, Roska Péter, és Forrai Tamás atyák voltak segítségünkre

– nyári táborainkban: Ministráns tábor Bernecebarátiban július 11.-16., Krakkó IVT július 26-31. (21fő), Hittantábor augusztus 3-7. (~100 gyerek), Ifi lelkigyakorlat Szeptember 30. – október 2., Zarándoklat Rómába október 23-29.(~90fő)

Az Irgalmasság Szent Évét közös szentségimádással zártuk le nov. 18-án.

Többször is sor került zarándoklatra, a plébániai „nagy” zarándoklaton kívül is hittancsoportjaink vezetésével; 7 alkalommal, januártól novemberig, vehettünk részt „kis-zarándoklaton” Budapesten, püspöki székhelyeink némelyikén, illetve a felvidéki Selmecbányán. Május 28-án sokan vettek részt az Élő Rózsafüzér zarándoklaton, augusztus 20-án pedig gyalogosan zarándokultunk, más plébániák érintésével a Szent István Bazilikába az ünnepi Szentmisére és a Szent-jobb körmenetre.

A Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia közösségének összefogásáról tanúskodik nagy örömünk, hogy október 3-án, 9 hónapos kényszer szünet után újra elindulhatott a népkonyha plébániánkon. Közel 50 rászoruló kaphat meleg ételt munkanapokon. Nagyon nagy köszönet mindazoknak, akik ebben segítenek, élükön Dyekiss Marikával.

Adjunk hálát plébániánk „mindennapi életéért”

– Gyerek és felnőtt hittanokért, katekézisekért, ministránsokért, gyerek kiscsoportokért, munkatársakért, hittan-, és kiscsoport-vezetőkért, minden tevékeny szívért és kézért, és azért, hogy mindenki otthonának érezheti közösségünket, plébániánkat

– Szentségek kiszolgáltatásáért;

– keresztelésekért, 22 gyermeket és 4 felnőttet kereszteltünk

– áldozásokért, az elsőáldozókért április 24-én a reggel 9-es Szentmise keretében volt az elsőáldozás 22 gyermek számára

– bűnbánat szentségéért, bűnbánati liturgiákért

– bérmálás szentségéért 20 fiatal és a 4 felnőtt keresztelt részesült benne

– betegek szentségéért, körülbelül 25-en vették fel ezt a szentséget, közös vagy egyéni formában

– plébániánk fiataljai által kötött házasságokért. Idén templomunkban 4 házasságkötés történt.

– Felnőtt katekumenjeinkért, akik közül Húsvétkor 4-en részesültek a beavató szentségekben

– Emlékezzünk meg, és adjunk hálát mindazokért, akiket ebben az évben hazahívott házába az Irgalmas Atya. Idén 40 temetésünk volt.

– Szentségimádásokért, közös rózsafüzér imákért, kórházlátogatásokért.

– Ökumenikus kapcsolatainkért; az ökumenikus lelkészkörért, házaspárjainkért, akik a mindennapi életben megélik és felmutatják a „krisztushívők egységét”. Az ökumenikus imahétért.

– Családjainkért, és a családokhoz kapcsolódó közös ünnepeinkért; jubiláns házasok megáldása, Házasság hetének programjai, Édesapák megáldása, Édesanyák köszöntése, a családok megáldása Szent Család ünnepén (tegnap)

– Sillye Jenő, Lumen Christi, Hortus M. Singers, az Újpesti Zeneiskola és a Babits Gimnázium koncertjei, Kirándulások, farsangjaink, locsolóbál, mozi látogatások

– Azért, hogy házunk otthont adhat más közösségek találkozóinak (Neokatekumenális Út, Fokolare lelkiség, Hit és fény közösség), előadásainak (Testteo 4 napos találkozója), és családi találkozóknak, születésnapi összejöveteleknek is.

Nagy reménnyel tekintünk az új polgári év elé. 2017-ben ugyanis Ferenc pápa a remény témáját fogja tárgyalni az általános kihallgatásokon. A 2017-es felnőtt lelkigyakorlaton, Kalocsán legyen ez számunkra is a vezérfonal. Boldog Új, Kegyelmekben Gazdag Esztendőt kívánok mindenkinek!

Béla a.


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30