KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.01.31.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.01.31.

Évközi 4. vasárnap

  1. Január 31-én, vasárnap a reggeli szentmise után a Fogarasi család által készített süteményekből vásárolhatunk, támogatva gyermekeik iskolai zarándokútját.
  1. Kedves Testvérek! Kérünk Benneteket, hogy aki tervezi részvételét az őszi, közösségi zarándoklatunkon, az legkésőbb január 31-ig adja le előzetes jelentkezését az interneten vagy az irodában.
  1. Január 31-ig várjuk az irodában közösségünk azon jubiláns házaspárjainak jelentkezését, akiknek a jubileumi évszáma 5-tel osztható, és szeretnének febr. 14-én az esti szentmisében ünnepi áldásban részesülni.
  1. Február 2-án, kedden Urunk Bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van. Ez a nap a Szerzetesi Hivatások Napja is, imádkozzunk értük. Szentmise a szokott időben 19:15-kor lesz, melyben a magatokkal hozott gyertyák megszentelése történik.
  1. Február 3-án, szerdán Szent Balázs püspök emléknapján a szentmisében, illetve febr. 7-én, vasárnap mindkét szentmisében részesülhettek balázsáldásban.
  1. Közösségünk idei farsangi bálja 2016. február 6-án, szombaton lesz 16:30-tól, melynek mottója: Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! (150. zsoltár). Szeretettel várjuk délután a gyerekeket családjaikkal együtt, este pedig a felnőtteket. Lesz sok játék, vetélkedő, zene, tánc, tombola, teaház. Belépődíj felnőtteknek: 300.- Ft / fő, melyet a vasárnapi misék után tudtok megvásárolni. (További részletek a hirdetőtáblán és a levelezőlistán.)
  1. Február 7-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

Előre jelezzük:

  • febr. 7-14. Házasság hete
  • febr. 10. Hamvazószerda / szigorú böjti nap, szentmisék 10 és 19 órakor lesznek
  • febr. 11. 20:00 Életige Kör találkozó
  • febr. 12. Nagyböjtben péntekenként közös keresztút lesz a nagyteremben 18 órától
  • febr. 14. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
  • febr. 14. 16:00 beszélgetés jubiláns házaspárokkal a házasság hete alkalmából
  • febr. 14. jubiláns házaspárok megáldása az esti szentmisében

Hét ünnepnapjai:

  • febr. 2. kedd Urunk bemutatásának Ünnepe (Gyertyaszentelő Boldogasszony)
  • febr. 3. szerda Szent Balázs püspök és vértanú, Szent Auszgár (Oszkár) püspök emléknapja
  • febr. 5. péntek Szent Ágota szűz és vértanú Emléknapja
  • febr. 6. szombat Miki Szent Pál és társai vértanúk Emléknapja

Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30