KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.12.04.

Advent 2. vasárnapja

  1. December 4-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. A szentmisék után az Etalon Kiadó által megjelentetett könyvekből és DVD-kből vásárolhattok. 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

  2. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, az előtérben megtaláljátok.

  3. Idén is lesz vasárnaponként 16:30-tól Újpest főterén adventi gyertyagyújtás (dec. 4., 11., 18.). A katolikus plébániák a december 4-i és 18-i alkalmakat szervezik, utóbbit káposztásmegyeri vezetéssel. A szervezők hívnak mindnyájunkat, hogy együtt tegyünk tanúságot a Megváltó születésének örömhíréről.

  4. A héten is lesznek kedden és pénteken reggel 6 órakor roráték. Adventi szentgyónásaink elvégzésére szerdánként 18 órától az esti mise kezdetéig, a roráte misék után vagy személyesen egyeztetett időpontban lesz lehetőség.

  5. December 5-én, hétfőn 20 órától a csoportvezetők találkoznak. Várjuk a plébániánkon működő összes gyermek, ifjúsági, házas és felnőtt hittancsoportok vezetőit.

  6. December 8. csütörtök a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe a szentmise 19:00-kor kezdődik. A szentmisét követően 20 órától Életige Kör találkozó lesz.

  7. December 11-én, vasárnap 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. A reggeli és esti szentmisék után „varrócskás” testvéreink tartanak karácsonyi vásárt az előtérben. Az esti szentmisében lesz a felnőtt katekumenek (2. csop.) részére az Átadás szertartása. Imádkozzunk értük! December 13-án, kedden van Luca-napja, melyen Szent Lúciára emlékezünk. Ezen a napon szokás a búza ültetése, mely Karácsonyig szép zöld hajtást hozva díszítheti majd templomunk betlehemi jászolát. December 11-én, vasárnap a misék végén a ministránsok fogják osztani a kis zacskónyi búzamagokat.

  8. Idén adventi lelkigyakorlatunk december 13-14-15-én lesz az esti szentmisék után 20 órától, melyet Marton Zsolt atya a Központi Szeminárium rektora tart. Ezen a napokon 18 órától Zsolt atyánál is lesz lehetőség szentgyónásra az esti misék kezdetéig és 13-án a szentmise alatt is.

  9. Az ünnepek közeledtével Könyvapostol testvéreink a következő könyveket ajánlják figyelmetekbe: Ramon Cué Romano “Megcsonkított Krisztusom” c. könyve, ami egy jezsuita atya elmélkedése Jézusról. Várnai Péter atya mindennapi adventi elmélkedései, melynek címe: “Meglátogatta népét az Úr”. Illetve Gary Chapman: A szeretet, mint életforma c. könyve, ami a szeretetről ír új dolgokat a pszichológus szemével.

Előre jelezzük:

  • dec. 12. 17:30 az Újpesti Zeneiskola hangversenye templomunkban

  • dec. 14. 17:30 a Babits Gimnázium koncertje templomunkban

  • dec. 18. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

Hét ünnepnapjai:

  • dec. 06. kedd Szent Miklós püspök emléknapja
  • dec. 07. szerda Szent Ambrus püspök és egyháztanító Emléknapja; az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye főpásztorának kinevezési évfordulója
  • dec. 8. csütörtök a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe
  • dec. 9. péntek Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin emléknapja

Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30