KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2017.09.24.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2017.09.24.

Évközi 25. vasárnap

Szentírás vasárnapja

  1. Szeptember 24-én, a Szentírás vasárnapján a misékben megáldjuk a magatokkal hozott és az oltár elé helyezett Szentírásokat. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban is.
  2. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, az előtérben megtaláljátok.
  3. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:45-től, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:30-tól imádkozzuk. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését. Október 1-én, első vasárnap 17 órától várjuk a testvéreket a kápolnába.
  4. Szintén október 1-én, vasárnap a reggeli szentmisében két gyermek – Magyar Rozina és Teberi Botond – részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk értük és családjaikért! A szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. A kiscsoport felelősök kérik azon gyerekeket és szüleiket, akik most csatlakoznak először kiscsoporthoz, hogy a mise után a Prokopp teremben gyülekezzenek egy rövid megbeszélés és beiratkozás céljából.
  1. Templomunk őszi nagytakarítására október 6-án, pénteken kerül sor. Számítunk minden dolgos kézre, akár 1-1 órára is. (részletek később)
  2. Várunk mindenkit szeretettel közösségünk őszi kirándulására október 7-én, szombaton. (részletek később)
  3. Október 16. hétfőtől újabb 15 alkalmas katekézis sorozat indul hétfői és csütörtöki napokon 20:00 órától. Ezen nyitott alkalmakra az egyháztól eltávolodottakat is szeretettel várjuk (ha valaki nem tud minden alkalommal részt venni, az sem akadály)! A katekéziseket Béla atya és két, a Neokatekumenális Úthoz tartozó házaspár vezeti majd.
  4. A Szociális Testvérek szeretettel hívnak mindenkit november 5-11. között egy, a mindennapokban megélt, személyesen kísért lelkigyakorlatos imahétre. A részleteket és a jelentkezésre vonatkozó információkat a hirdetőtáblán és a levelező listánkon találjátok.

Előre jelezzük:

  • szept. 30. – okt. 8. Budapesti Városmissziós Napok

  • okt. 07. Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

  • okt. 08. leendő elsőáldozók bemutatása a reggeli misében, utána jótékonysági vásár a tornateremben. 11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban. Etalon Kiadó vására a szentmisék után templomunkban

  • okt. 12. 20:00 Életige Kör találkozó

  • okt. 12-15. „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)

Hét ünnepnapjai:

szept. 26. kedd Szent Kozma és Damján vértanúk emléknapja

szept. 27. szerda Páli Szent Vince áldozópap Emléknapja

szept. 28. csütörtök Szent Vencel vértanú emléknapja, Ruiz Szent Lőrinc és társai vértanúk emléknapja

szept. 29. péntek Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael Főangyalok Ünnepe

szept. 30. szombat Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító Emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30