KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.08.01.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.08.01.

Évközi 18. vasárnap

  1. Augusztus 1-én, vasárnap 18:00 órától első vasárnapi rózsafüzér-imádság lesz a templomban.
  2. Augusztus 2-án, hétfőn indulnak hittanosaink Pusztamarótra a hittantáborba. Imádkozzunk értük, hogy lelkileg megújulva, töltekezve, a szeretetben megerősödve térjenek majd haza!
  3. A táborozók augusztus 6-án, pénteken kora este érkeznek haza, melyet követően 18:30-tól záró szentmisével szeretnénk ünnepelni közösen a szülőkkel, hozzátartozókkal együtt.
  4. Ugyancsak imádkozzunk az augusztus 2-6. között, a plébániánkon megrendezésre kerülő mini hittantábor résztvevőiért és szervezőiért is, hogy a Jóisten őket is halmozza el kegyelmeivel és áldásával. 
  5. Augusztus 7-én, első szombatonzarándoklatot szervezünk Érd-Postástelepre a Kármelhegyi Boldogasszony templomba. A zarándoklat pontos tudnivalóit hamarosan olvashatjátok a levelezőlistán!
  6. Augusztus 15-én, vasárnap a reggeli szentmisében Szeles Dóra részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért! A szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk.
  7. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, pénteken Szent István király Ünnepéna budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  8. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseketA kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé! A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.huoldalon.

Előre jelezzük:

       augusztus 12.                    20:00 Életige – Kör találkozó

 

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

gyerek hittantábor                  2021. augusztus 2-6.  Pusztamarót

minihittantábor                      2021. augusztus 2-6.

felnőtt lelkigyakorlat             2021. augusztus 19-22.          Vác

ifi lelkigyakorlat                    2021. szeptember 24-26.

 

 

Hét ünnepnapjai:

aug. 2. hétfő               Vercelli Szent Özséb püspök emléknapja

                                   Eymard Szent Péter Julián áldozópap emléknapja

aug. 4. szerda             Vianney Szent János Mária áldozópap Emléknapja

aug. 5. csütörtök         Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony) emléknapja

aug. 6. péntek             Urunk színeváltozásának Ünnepe

aug. 7. szombat          Szent II. Xixtusz pápa és társai vértanúk emléknapja

Szent Kajetán emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30