KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. augusztus 2.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. augusztus 2.

Évközi 18. vasárnap

  1. Augusztus 2-án, vasárnap az esti szentmise– mely a hittantábor lezárása is lesz egyben – rendhagyó módon 18 órakor fog kezdődni.
    Előtte az első vasárnapi rózsafüzért is egy órával korábban, 17 órától imádkozzuk a kápolnában.
  1. Augusztus 8-án, szombaton 17-18:30 között, illetve másnap (aug.9.) a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben.
  2. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, csütörtökön Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 18 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.

Előre jelezzük:

–       aug. 13.     Életige Kör találkozó

–       aug. 15.     Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony Főünnepe, parancsolt ünnep, aznap szentmise 10 órakor, aug. 14-én előesti szentmise a főünnepről 18:30-kor a nagyteremben

–       aug. 16.     9:00 a szentmisét élőben közvetíti a Mária Rádió

 

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

felnőtt lelkigyakorlat              2026.08.20-23. Vác

ifi lelkigyakorlat                     szervezés alatt

 

 

A hét ünnepnapjai:

augusztus 4.    kedd                Vianney Szent János Mária áldozópap Emléknapja

augusztus 5.    szerda              Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony) emléknapja

augusztus 6.    csütörtök         Urunk színeváltozásának Ünnepe

augusztus 7.    péntek             Szent II. Xixtusz pápa és társai vértanúk emléknapja

Szent Kajetán emléknapja

augusztus 8.    szombat           Szent Domonkos áldozópap Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. július 26.

Évközi 17. vasárnap

Nagyszülők és idősek világnapja

  1. Hittanosaink július 29-én, szerdán indulnak táborozni Zamárdiba. Imádkozzunk értük, hogy lélekben megújulva és a szeretetben megerősödve érkezzenek majd haza!
  2. Augusztus 1-én, szombaton Szende Tomi és Csenge szeretettel hívják és várják közösségünk tagjait a templomunkban 14 órakor kezdődő nászmisés esküvőjükre és az azt követő agapéra.
  3. Augusztus 2-án, vasárnap az esti szentmise – mely a hittantábor lezárása is lesz egyben – rendhagyó módon 18 órakor fog kezdődni.
  4. Előtte az első vasárnapi rózsafüzért is egy órával korábban, 17 órától imádkozzuk a kápolnában.
  5. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, csütörtökön Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 18 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  6. Nyáron a plébánia irodájában, a szokásos nyitva tartás szerint, hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-18:30 között lesz lehetőség ügyintézésre.

A nyári időszakban szerdánként, az iroda nyitvatartási ideje alatt, továbbra is lesz szentségimádás a kápolnában, illetve minden pénteken kb. 19:15-től.

Előre jelezzük:

–       aug. 13.     Életige Kör találkozó

–       aug. 16.     9:00 a szentmisét élőben közvetíti a Mária Rádió

 

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

gyerek hittantábor                   2026.07.29-08.02. Zamárdi

felnőtt lelkigyakorlat              2026.08.20-23. Vác

ifi lelkigyakorlat                     szervezés alatt

 

 

A hét ünnepnapjai:

július 27.         hétfő                Szent Charbel Makhlouf áldozópap emléknapja

július 29.         szerda              Szent Márta, Szent Mária és Szent Lázár Emléknapja

július 30.         csütörtök         Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspök és egyháztanító emléknapja

július 31.         péntek             Loyolai Szent Ignác áldozópap Emléknapja

augusztus 1.    szombat           Ligouri Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. július 19.

Évközi 16. vasárnap

  1. Július 19-én, vasárnap az esti szentmisével kezdődik meg ministránsaink idei táborozása, melynek helyszíne Gyenesdiás lesz, és ahová hétfőn reggel indulnak a fiúk. Imádkozzunk értük!
  2. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, csütörtökön Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 18 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  3. Nyáron a plébánia irodájában, a szokásos nyitva tartás szerint, hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-18:30 között lesz lehetőség ügyintézésre.
    A nyári időszakban szerdánként, az iroda nyitvatartási ideje alatt, továbbra is lesz szentségimádás a kápolnában, illetve minden pénteken kb. 19:15-től.

 

Előre jelezzük:

–       aug. 2.       17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

                       18:00 szentmise, hittantábor lezárása

–       aug. 13.     Életige Kör találkozó

–       aug. 16.     9:00 a szentmisét élőben közvetíti a Mária Rádió

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

ministráns tábor                      2026.07.20-24. Gyenesdiás

gyerek hittantábor                   2026.07.29-08.02. Zamárdi

felnőtt lelkigyakorlat              2026.08.20-23. Vác

ifi lelkigyakorlat                     szervezés alatt

 

 

A hét ünnepnapjai:

július 20.         hétfő                Szent Apollináriusz püspökés vértanúk emléknapja

július 21.         kedd                Brindisi Szent Lőrinc áldozópap és egyháztanító emléknapja

július 22.         szerda              Szent Mária Magdolna Ünnepe

július 23.         csütörtök         Svéd Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentjének Ünnepe

július 24.         péntek             Árpád-házi Szent Kinga szűz Emléknapja

július 25.         szombat           Szent Jakab apostol Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. július 12.

Évközi 15. vasárnap

  1. Július 12-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben.
  2. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, csütörtökön Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 18 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  3. Nyáron a plébánia irodájában, a szokásos nyitva tartás szerint, hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-18:30 között lesz lehetőség ügyintézésre.
    A nyári időszakban szerdánként, az iroda nyitvatartási ideje alatt, továbbra is lesz szentségimádás a kápolnában, illetve minden pénteken kb. 19:15-től.

Előre jelezzük:

–       aug. 2.       18:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–       aug. 16.     9:00 a szentmisét élőben közvetíti a Mária Rádió

 

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

ministráns tábor                      2026.07.20-24. Gyenesdiás

gyerek hittantábor                   2026.07.29-08.02. Zamárdi

felnőtt lelkigyakorlat              2026.08.20-23. Vác

ifi lelkigyakorlat                     szervezés alatt

 

 

A hét ünnepnapjai:

július 13.         hétfő                Szent II. Henrik császár emléknapja

július 14.         kedd                Lellisi Szent Kamill emléknapja

július 15.         szerda              Szent Bonaventura püspök és egyháztanító Emléknapja

július 16.         csütörtök         Kármelhegyi Boldogasszony emléknapja

július 17.         péntek             Szent Zoerárd-András és Benedek remeték emléknapja

július 18.         szombat           Szent Hedvig királynő Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. július 5.

Évközi 14. vasárnap

  1. Július 5-én 18 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  2. Július 6-án, hétfőn ismét zenés szentségimádás lesz 19:30-tól papjainkért és papi hivatásokért, mely alatt közbenjáró ima kérésére is lesz lehetőség! 
  3. Július 9-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz.
    Szintén ezen a napon 14 órakor kerül sor a Megyeri úti temetőben a Magyar Keresztény Misszió szervezésében a „meg nem születetteknek” emlékmű avatására, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
  4. Július 11-én, szombaton 17-18:30 között, illetve másnap (júl.12.) a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben.
  5. Nyáron a plébánia irodájában,a szokásos nyitva tartás szerint, hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-18:30 között lesz lehetőség ügyintézésre.
    A nyári időszakban szerdánként, az iroda nyitvatartási ideje alatt, továbbra is lesz szentségimádás a kápolnában, illetve minden pénteken kb. 19:15-től.

Előre jelezzük:

–       aug. 2.       18:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

ministráns tábor                      2026.07.20-24. Gyenesdiás

gyerek hittantábor                   2026.07.29-08.02. Zamárdi

felnőtt lelkigyakorlat              2026.08.20-23. Vác

ifi lelkigyakorlat                     szervezés alatt

 

 

A hét ünnepnapjai:

július 6.           hétfő                Goretti Szent Mária szűz és vértanú emléknapja

július 9.           csütörtök         Zhao Rong Szent Ágoston áldozópap és társainak emléknapja

július 11.         szombat           Szent Benedek apát, Európa Fővédőszentjének Főünnepe


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30