KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2015.09.27.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2015.09.27.

Évközi 26. vasárnap

Szentírás vasárnapja

  1. Csütörtökön az iskolai hittanosokat és szüleiket láttuk vendégül templomházunkban. A családokat mélyen megérintette a kedves fogadtatás, családias hangulat. Köszönjük a résztvevő hittancsoportok, fiatalok és felnőttek áldozatos munkáját.
  1. Szept.27-én, vasárnap 11 órakor lesz Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  1. Szept. 30-án, szerdán 20:00 órától Forrai Tamás SJ tart előadást templomunkban „Evangéliumi kérdések a menekültkrízissel kapcsolatban” címmel. Mindenkit szeretettel várunk erre a nyitott alkalomra, bátran hívjátok az ismerőseiteket is! Az előadás előtt a tartományfőnök atyával együtt ünnepeljük a szentmisét 19:15-től.
  1. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:45-től, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:30-tól imádkozzuk. Okt.4-én, első vasárnap 17 órától várjuk a testvéreket a kápolnába. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését.
  1. Templomunk őszi nagytakarítására október 2-án, pénteken délután 3 órától kerül sor. Minden dolgos kézre számítunk, akár 1-1 órára is. Kérünk benneteket, hogy a káposzta-listára elküldött táblázatban jelentkezzetek a kijelölt feladatokra.
  1. Október 2-4. között szeretettel hívjuk az ifjúságot 9. osztálytól fölfelé, a bérmálkozottakat és nagyifiket is ez évi ifjúsági lelkigyakorlatunkra, melyre idén Pilisszentivánon kerül sor. A költsége 3000 Ft. Jelentkezni 1000 Ft előleg befizetésével lehet a vasárnapi misék után, vagy jövő héten az irodában, a fennmaradó összeget pedig az indulás napjáig kell rendezni ugyanott. A sportos ruházaton kívül hálózsákot, izolírt, Újszövetséget, papírt és íróeszközt érdemes hozni. Indulás okt. 2-án, pénteken 17:30-kor a templom elől, hazaindulás vasárnap ebéd után.
  1. Idén, október 3-án, szombaton kerül megrendezésre az őszi Nagymarosi Ifjúsági találkozó, melynek mottója „Hűséges az Isten”.
  1. A Könyvapostol testvéreknél megvásárolható Ferenc pápának az irgalmasság jubileumi évét meghirdető Az irgalmasság arca (Misericordiae vultus) kezdetű bullája, és egyéb más könyvek is.

Előre jelezzük:

  • okt. 8-11. „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)
  • okt. 10. közösségünk őszi kirándulása
  • okt. 10. templomkertünk szépítése, őszi munkálatok elvégzése közösségünk által
  • okt. 10. képviselő-testületi tagok jelölésének határideje
  • okt. 17. 14:30 Nagy Zsuzsi és Varjas Tomi nászmisés esküvője
  • okt. 18. képviselő-testületi tagok választása a szentmisék után
  • okt. 18. elkezdődnek a gyerek kiscsoportok

Hét ünnepnapjai:

Szept.28. hétfő Szent Vencel vértanú ill. Ruiz Szent Lőrinc és társai vértanúk emléknapja

Szept.29. kedd Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael Főangyalok Ünnepe

Szept.30. szerda Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító Emléknapja

Okt.1. csütörtök A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz és egyháztanító Emléknapja

Okt.2. péntek Szent Őrzőangyalok Emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30