KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. augusztus 2.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. augusztus 2.

  1. Vasárnap 18 órakor rózsafüzért imádkozunk a kápolnában. Az esti Szentmisében zárjuk le a hittantábort és indítjuk útra Rómába 3 ministránsunkat, akik plébániánkat képviselik.

 

  1. A Mária Rádió budapesti adása veszélybe került, lelki támogatásul részt veszünk a szervezett aláírásgyűjtésben, az előtérben kihelyezett íveken. Kérik imáitokat is e nemes cél érdekében.

 

  1. Egyik testvérünk jövő vasárnap indul Erdélybe, útba ejtve Csaba testvér több gyermekotthonát. A kisbuszban van még szabad hely, ezért a vasárnap (aug. 9.) reggeli miséig az irodában adományokat gyűjtünk. Egy darab füzettől a gyermekkerékpárig mindent nagyon szívesen fogadnak. Pénzbeli adományokat az irodában a kisasztalon lévő dobozban helyezhettek el. Köszönjük nagylelkű felajánlásaitokat.

 

  1. Hétfőn, aug. 3-án 20 órakor lesz a nyári hittan harmadik, befejező alkalma a Szentatya új enciklikájáról, amely a Laudato si’ (Áldott légy) címet viseli és a teremtett világ gondozását tárgyalja. Gyertek és hozzatok ti is gondolatokat!

 

  1. Csütörtökön, augusztus 6-án, ünnepeljük Urunk Színeváltozását, Szentmise a szokott időben 19:15-kor.

 

  1. Előre jelezzük: Nagyboldogasszony főünnepe (aug. 15.), parancsolt ünnep idén szombatra esik. Az ünnepre érvényes a péntek esti vigília mise és az aznapi 9 órakor kezdődő. 16-án vasárnap 9-kor és 19 órakor lesznek Szentmisék. Augusztus 20. Szent István király (nem parancsolt) ünnepén kezdődik a felnőtt lelkigyakorlat Egerben.   Helyben délelőtt 10-kor kezdődik a Szentmise (Repcsik Gyula atya tartja), délután a Bíboros Úr várja a híveket a Szent István Bazilikában tartandó hagyományos Szentmisére és körmenetre.

Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30