KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.09.01.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.09.01.

Évközi 22. vasárnap

  1. Szeptember 1-én Veni Sancte szentmisékben kérjük a Szentlélek kiáradását és vezetését az elkövetkező tanévre; reggel különösen is a gyermekek, este pedig a fiatalok számára. A gyerek hittanok szeptember 15-től indulnak. Beiratkozni elsődlegesen online lehet majd, illetve a most és jövő vasárnapi szentmisék után lesz lehetőség találkozni és jelentkezni személyesen a hitoktatóknál a Szent Márton teremben. A vasárnap esti szentmisék ettől a naptól kezdve újra 18 órakor kezdődnek (tehát már elsején is!) Az esti szentmise előtt 17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  1. Szeptember 2. hétfőtől a plébánia irodája, az évközi rendnek megfelelően működik újra. Ügyintézés hétfő – szerda – péntek 10-12 és 17-19 óra között. Kedden és pénteken a hittanok miatt nyitva lesz 17-19 óra között, de ügyintézés ezen a napokon nincsen.
  1. Szeptember közepétől a karitász bolthétfőn és csütörtökön 16-19-ig, kedden 10-12-ig vár mindenkit szeretettel.
  1. Továbbra is szeretnénk folytatni szerdai napokon a szentségimádást (7:30-12 és 17-19 óra között). Ahhoz hogy ez megvalósulhasson, arra van szükség, hogy legyen mindig valaki az Oltáriszentség előtt. Ezért kérjük azokat, akik minden héten tudnak vállalni 1-1 fél órát, hogy iratkozzanak fel a hirdetőtáblára kitett papírra. Illetve szerdánként, a szentmise után továbbra is hívunk mindenkit zsolozsmázásra a kápolnába.
  1. Péntekenként is várjuk 20 – 21 óra között szentségimádásra mindazokat, akik szeretnének az Oltáriszentség előtt imádkozni a kápolnában. Az első pénteki alkalmakat továbbra is a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért ajánljuk fel.
  1. Szeptember 5-én, csütörtökön 20 órától Dr. Szombathelyi Zsolt a hit és tudomány összeegyeztethetőségéről tart előadást templomunkban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  1. Szeptember 6-án, pénteken ismét egész napos Espereskerületi szentségimádásra és 18 órától szentmisére várják a híveket a Budapest-Rákospalota-MÁV-telepi Jézus Szíve templomba.
  1. Szeptember 8-tól újra lesznek szentmisék minden hónap 2. és 4. vasárnapján 11 órakor Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. A reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
  2. A szeptember 9-vel kezdődő héten szerelik a kápolna világítását, ezért a hétköznapi szentmiséket a nagyteremben fogjuk tartani. A szept. 8-i, reggeli mise után várjuk a segítő kezeket, akik a kápolna berendezésének pakolásában és az állványzat felállításában segíteni tudnak!

Előre jelezzük:

–          szept. 12.        20:00   Életige Kör találkozó

–          szept. 13.        templomunk őszi nagytakarítása

–          szept. 14-22.   Ars Sacra fesztivál

–          szept. 16.        20:00 a képviselő testület találkozik

–          szept. 22.        11:00 Szentmise Káposztás II.-n a Megyeri Klubban         

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

ifi lelkigyakorlat               2019.09.06-08.           Tápiószentmárton

 

Hét ünnepnapjai:

szept. 03. kedd                Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító Emléknapja

szept. 05.  csütörtök         Kalkuttai Szent Teréz szűz emléknapja

szept. 07.  szombat           Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk Ünnepe


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30