KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.12.29.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.12.29.

A Szent Család: Jézus, Mária és József Ünnepe

 

BÚÉK! Bízd újra életed Krisztusra!

 

  1. December 29-én, vasárnap a Szent Család: Jézus, Mária és József Ünnepe. Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a szentmisén, így kérve Isten áldását életükre. Szintén ezen a napon 14-17 óra között Plébániai Karácsonyt tartunk közösségünk azon tagjainak, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián.
  1. A két ünnep között plébániánk irodája december 30-án, hétfőn 10-12 és 17-19 óra között tart nyitva, a többi napon zárva lesz január 5-ig. Az urnatemető az iroda nyitva tartása alatt, illetve a misék előtt és után látogatható.

 

  1. December 31-én, kedden szeretettel várunk mindenkit a 18 órakor kezdődő év végi hálaadó szentmisénkre, mely egyben előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről.

 

  1. Január 1. szerdaSzűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe – a legnagyobb Mária-ünnepünk az évben, mely parancsolt ünnep. Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor lesznek.

 

  1. Január 4-én, szombaton a Szociális Testvérek Társasága ismét templomházunkban ünnepli az „Alapító napját”, Slachta Margit égi születésnapját. Az egész napos programokra és az ünnepi szentmisére, melyet 11 órától Blanckenstein Miklósatya celebrál, szeretettel várnak minden érdeklődőt és azok jelentkezését, akik ezen a napon szívesen vállalnak segítő szolgálatot a program lebonyolításához! A részletek a hirdetőtáblán és a levelezőlistán olvashatóak. Ezen a napon a 8 órakor kezdődő szentmise elmarad.

 

  1. Január 5-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

 

  1. Január 6. hétfő Urunk megjelenésének Főünnepe / Vízkereszt (parancsolt ünnep). Szentmisék 10 és 19 órakor lesznek templomunkban. A reggeli mise után kb. 11 órakor kerül sor templomházunk megszentelésére.

 

 Előre jelezzük:

  • 09. 20:00 Életige Kör találkozó
  • 12. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
  • 19. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
  • 19-26. Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért
  • 26. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

Hét ünnepnapjai:

jan. 01.           szerda            Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe (parancsolt ünnep) – Újév,

a Béke Világnapja

jan. 02.            csütörtök        Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók

Emléknapja

jan. 03.            péntek             Jézus szent nevének emléknapja

 


Miserend

  • Hétköznap: 18:30
  • Szombat: 8:00
  • Vasárnap: 9:00, 19:00

Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06 (1) 230-2687, 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-19