KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2020.08.02.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2020.08.02.

Évközi 18. vasárnap

  1. Augusztus 2-án, vasárnap 18 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  2. Augusztus 5-én, szerdán reggel indulnak hittanosaink Pusztamarótra a hittantáborba. Imádkozzunk értük, hogy lelkileg megújulva, töltekezve, a szeretetben megerősödve térjenek majd haza! Ugyancsak imádkozzunk az augusztus 3-7. között, a plébániánkon megrendezésre kerülő mini hittantábor résztvevőiért és szervezőiért is, hogy a Jóisten őket is halmozza el kegyelmeivel és áldásával!
  1. Augusztus 9-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
  2. Felnőtt lelkigyakorlatunkra idén aug. 14-16. között templomházunkban kerül sor, melynek témája a  plébániai zsinatunk lesz. Szeretettel várjuk közösségünk tagjait ifjútól a korábban születettekig!
  3. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, csütörtökön Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.

Előre jelezzük:

–          augusztus 13.        20:00 Életige – Kör találkozó

–          augusztus 23.        a reggeli szentmisében Lukács Orsolya és Krisztián részesül a keresztség szentségében

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok, zarándoklatok időpontjai:

minihittantábor                       2020.08.03-07.           Plébániánk

gyerek hittantábor                  2020.08.05-09.           Pusztamarót

felnőtt lelkigyakorlat              2020.08.14-16.           Plébániánk

 

A hét ünnepnapjai:

aug. 04.           kedd                Vianney Szent János Mária áldozópap Emléknapja

aug. 05.           szerda             Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony) emléknapja

aug. 06.           csütörtök         Urunk színeváltozásának Ünnepe

aug. 07.           péntek             Szent II. Xixtusz pápa és társai vértanúk emléknapja

Szent Kajetán emléknapja

aug. 08.           szombat          Szent Domonkos áldozópap Emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30