KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2020.10.25.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2020.10.25.

Évközi 30. vasárnap

  1. Október a rózsafüzér hónapja. A Szentolvasót közösen a templomban hétköznap és vasárnap az esti szentmisék előtt, szombaton pedig a reggeli szentmise után imádkozzuk.
  2. November 1-je, vasárnap Mindenszentek Ünnepe, parancsolt ünnep. A reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a templomban. Az esti mise utána közösen lemegyünk az urnatemetőbe imádkozni az elhunytakért. Aki tud, hozzon mécsest magával.

Templomunk és az urnatemető az ünnepekhez kapcsolódóan okt. 28. szerdától nov. 2. hétfőig minden nap 9 órától 18:30-ig lesz nyitva. Kérünk Benneteket, hogy aki teheti, vállaljon ezen idő alatt templom-ügyeletet, és iratkozzon fel a hirdetőtáblára kihelyezett papírra. Köszönjük!

Nov. 1-én és 2-án a templomban kihelyezett kosárkába beletehetitek egy papírra felírva, akár borítékban is, elhunyt szeretteitek neveit. Halottak napján (nov.2.) a felajánláskor fogjuk az oltárra helyezni a kosarat, és az elkövetkezendő 7 napban minden szentmisét értük ajánljuk fel.

Előre jelezzük:

–       nov. 08.     felnőtt katekumenek befogadása az esti szentmisében

–       nov. 12.     19:30 Életige Kör találkozó

–       nov. 16.     19:30 a képviselő-testület találkozik

–       nov. 18.     a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       nov. 22.     Krisztus Király vasárnapján a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása

 

 

A hét ünnepnapjai:

okt. 28.            szerda             Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok Ünnepe

okt. 31.            szombat          Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30