KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.01.17.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.01.17.

Évközi 2. vasárnap

 

  1. Január 17-én, vasárnap 11 órai kezdettel Erdő Péter bíboros zártkörű, élőben közvetített szentmisét mutat be a margitszigeti Szent Mihály – kápolnában Árpád-házi Szent Margit ünnepe (jan. 18.) alkalmából.
  2. Idén január 17-24. között kerül megrendezésre az Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért, melynek mottója: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” (Jn 15,5-9.). Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Szent István Bazilikában lesz 2021. január 17-én, vasárnap 17:00 órakor. Dr. Erdő Péter bíboros mond szentbeszédet és igét hirdet Steinbach József református püspök.
    Újpesten, a járványhelyzetre való tekintettel, idén csak egy alkalommal lesz ökumenikus imaóra – az imahét megnyitásaként – január 17-én, vasárnap 16 órai kezdettel templomunkban, melyen korlátozott létszámban, előzetes regisztrációt követően, a hívek is részt vehetnek, de online is bekapcsolódhatnak majd a liturgiába. A szokásos szeretetlakoma elmarad.
  1. Január 24-én, vasárnap, Szent Pál megtérésének ünnepe előtt egy nappal, az Isten Igéjét ünnepeljük Ferenc pápa rendelkezéséből (Aperuit Illis kezdetű motu proprio apostoli levél 3. pont). Ezzel a vasárnappal fejeződik be az ökumenikus imahét a keresztények egységéért.
  2. Házaspárok megáldása; hagyományainkhoz híven idén is a Házasság hetét (febr. 7-14.) lezáró vasárnapon (febr. 14.) ünnepelnénk együtt közösségünk azon házaspárjaival, akik az idén kerek házassági évfordulóhoz érkeznek. Kérjük azokat, akiknek a jubileumi évszáma 5-tel osztható, és szeretnének ünnepi áldásban részesülni, jelentkezzenek az irodában legkésőbb január 31-ig.

 

Előre jelezzük:

–       febr. 1.                  19:30 a képviselő-testület találkozik

–       febr. 2.                  Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe, a szentmisében gyertyaszenteléssel

–       febr. 3.                  Szent Balázs emléknapja, az esti szentmisében balázsáldással

–       febr. 7.                  17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

 

 

Hét ünnepnapjai:

jan. 18.        hétfő               Árpád-házi Szent Margit szűz Ünnepe

jan. 20.        szerda             Szent Fábián pápa és vértanú emléknapja

Szent Sebestyén vértanú emléknapja

Boldog Özséb áldozópap emléknapja

jan. 21.        csütörtök         Szent Ágnes szűz és vértanú Emléknapja

jan. 22.        péntek             Szent Vince diakónus és vértanú emléknapja

Boldog Batthyány Strattmann László családapa emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30