KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.11.21.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.11.21.

Krisztus, a mindenség királya

Főünnep

  1. November 21-én, vasárnap Krisztus Király Főünnepén, Püspöki Karunk országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést! Szintén ezen a napon a szentmisékben lesz az Erzsébet napi kenyerek megáldásaA reggeli szentmisében kerül sor a bérmálkozásra készülők bemutatására. Imádkozzunk értük! Utána a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  1. Egy hét múlva Advent első vasárnapjával (november 27-én estével) Új egyházi év kezdődik. Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, november 27-én, szombaton 17 órától közös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe. Az alapanyagok árusítása 16:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket, maszkot és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal!
  1. Adventben kedden és pénteken reggel 6 órakor lesz rorate. Az első hajnali szentmisére november 30-án várunk Benneteket! A roraték után a vírushelyzet miatt elmaradnak az agapék! Továbbá ezeken a napokon nem lesz este szentmise templomunkban!

Előre jelezzük:

–       dec. 3.                   6:00 rorate

–       dec. 5.                   Advent második vasárnapja

                                   a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak 

                                  17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnába

–       dec. 7.                   6:00 rorate

–       dec. 9.                   20:00 Életige Kör találkozó

–       dec. 10.                 6:00 rorate

–       dec. 12.                 Advent harmadik vasárnapja

 

Hét ünnepnapjai:

nov. 22.           hétfő               Szent Cecília szűz és vértanú Emléknapja

nov. 23.           kedd                Szent I. Kelemen pápa és vértanú emléknapja

                                               Szent Kolumbán apát emléknapja

nov. 24.           szerda             Dung-Lac Szent András áldozópap és társai, vértanúk Emléknapja

nov. 25.           csütörtök         Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30