KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2024. szeptember 1.
Évközi 22. vasárnap
Teremtésvédelem Világnapja
- Szeptember 1-től a vasárnapesti szentmisék újra 18 órakor kezdődnek!
Ezen a napon Veni Sancte szentmisékben kérjük a Szentlélek kiáradását és vezetését az elkövetkező tanévre; reggel különösen is a gyermekek, este pedig a fiatalok számára.
17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
- Szeptember 2-án, első hétfőn a szentmisét Dr. Csépányi Gábor atya celebrálja és ismét lesz zenés szentségimádás 19:30-tól papjainkért és papi hivatásokért, most különösen is, így a tanév elején a kispapokért! A szentségimádás alatt gyónásra és közbenjáró ima kérésére is lesz lehetőség.
- Béla atya részt vesz a szept. 8-15. között megrendezésre kerülő 53. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Távollétében (szept. 5-15.) Gedeon József atya fogja őt helyettesíteni. Imádkozzunk a kongresszus résztvevőiért!
- Szeptember 7-én, első szombaton a Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István plébánián 17:30-tól Dr. Erdő Péter bíboros úr vezeti a rózsafüzér imádságot, majd mutat be szentmisét 18 órától a magyar ifjúságért és családokért. Rendhagyó módon ide hívjuk közösségünk tagjait is első szombati zarándoklatra!
- Szeptember 8-tól újra lesznek szentmisék minden hónap 2. és 4. vasárnapján 11 órakor Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
- A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja a Főegyházmegye területén lévő budapesti, esztergomi, dorogi, visegrádi és pomázi kórházakba. A soron következő képzés 2024. október 5-én indul. A képzésre jelentkezni a Kórházlelkészség (06-1) 224-86-40-es telefonszámán lehet hétköznap 8-16 óra között szeptember folyamán.
Előre jelezzük:
– szept. 12. Életige Kör találkozó
– szept. 14-22. Ars Sacra fesztivál
– szept. 22. 11:00 szentmise Káposztásmegyer II-n a Megyeri Klubban
– szept. 23. 19:30 KT találkozó
A hét ünnepnapjai:
szept. 3. kedd Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító Emléknapja
szept. 7. szombat Szent Márk, István, Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk Ünnepe