KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2024. október 20.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2024. október 20.

Évközi 29. vasárnap

Missziós vasárnap

  1. Október a rózsafüzér hónapja. A Szentolvasót közösen a templomban hétköznap és vasárnap az esti szentmisék előtt, szombaton pedig a reggeli szentmise után imádkozzuk.
  2. Október 20-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    A szentmisékben országos gyűjtést tartunk a missziók javára. Kérjük, lehetőségeitek szerint támogassátok őket!
    16. alkalommal kerül megrendezésre a fiataloknak szóló „Tiszta szerelem! Lehetséges?” imaest, melynek idén ismét plébániánk szolgál helyszínéül. 18 órakor Roska Péter atya mutatja be a szentmisét, majd tanúságtételek, szentségimádás, közbenjárás következik, gyónási lehetőség is lesz, és az est lezárásként agapé. Az agapéhoz köszönettel várjuk édes vagy sós sütemény felajánlásaitokat.
  3. Október 23-a, szerda nem csak nemzeti ünnepünk, de az egyházmegye által ránk bízott egész napos szentségimádási napunk is. Az Oltáriszentség 8 – 18 óra között lesz kitéve a kápolnában. Hogy ne maradjon egy kis időre sem egyedül, kérjük, iratkozzatok fel a Káplistára kiküldött táblázatba vagy a hirdetőtáblára kitett papírra!
    Mindenkit szeretettel hívunk ezen a napon közösségünk őszi kirándulására, melynek úticélja a Sikárosi-rét lesz és három csoportban közelítjük majd meg: túrázva, sétálva és kerékpáron. A részleteket a levelező listán és a hirdetőtáblán olvashatjátok.
  1. Október 25-én, pénteken 19 órától TRIFI-re várják az ifiket.
  2. Október 27-én, vasárnap hajnalban állítjuk át az órákat a téli időszámításra, ezért kérünk Benneteket, hogy a vasárnapi misékre az új időszámítás szerint érkezzetek.
    11 órakor lesz Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

Előre jelezzük:

–      nov. 1.                  Mindenszentek Ünnepe, parancsolt ünnep, szentmisék 10 és 18 órakor, előesti okt.31. 18:30

–      nov. 2.                  Halottak Napja

                                   első szombati gyalogos zarándoklat a Megyeri temetőbe

–      nov. 3.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                                  17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–      nov. 4.                  19:30 zenés szentségimádás papjainkért és papi hivatásokért

–      nov. 10.                11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

A hét ünnepnapjai:

okt. 21.            hétfő               Boldog IV. Károly király emléknapja

okt. 22.            kedd                Szent II. János Pál pápa emléknapja

okt. 23.            szerda             Kapisztrán Szent János áldozópap Emléknapja

okt. 24.            csütörtök         Claret Szent Antal Mária püspök emléknapja

okt. 25.            péntek             Szent Mór püspök Emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30