KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. augusztus 3.
Évközi 18. vasárnap
- Augusztus 3-án, vasárnap az esti szentmise – mely a hittantábor lezárása is lesz egyben – rendhagyó módon 18 órakor fog kezdődni.
Előtte az első vasárnapi rózsafüzért is egy órával korábban, 17 órától imádkozzuk a kápolnában.
- Augusztus 4-én, hétfőn ismét zenés szentségimádás lesz 19:30-tól papjainkért és papi hivatásokért, mely alatt közbenjáró ima kérésére is lesz lehetőség!
- Augusztus 9-én, szombaton 17-18:30 között, illetve másnap (aug.10.) a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben.
- Augusztus elejétől két szeminarista érkezik plébániánkra az Egri Redemptoris Mater Szemináriumból egy hónapos gyakorlatra. Aki szeretne velük megismerkedni és szívesen vendégül látja őket egy ebédre vagy vacsorára, az jelezze ezen szándékát Béla atyának.
- Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, szerdán Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 17 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
- Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában, Béla atyának vagy Fejes Katinak.
Előre jelezzük:
– aug. 14. Életige Kör találkozó
– aug. 15. Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony Főünnepe, parancsolt ünnep, aznap szentmise 18 órakor, aug. 14-én előesti szentmise a főünnepről (nem igeliturgia)
– aug. 16. 10:00 Pál Vilmos és Patay Péter keresztelője
– szept. 7. Fazekas Ketrin Rozália keresztelője a reggeli misében
Nyári táborok, lelkigyakorlatok, zarándoklatok időpontjai:
Mennyország tábor 2025.08.16-20.
zarándoklat Rómába 2025.11.10-16.
A hét ünnepnapjai:
augusztus 4. hétfő Vianney Szent János Mária áldozópap Emléknapja
augusztus 5. kedd Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony) emléknapja
augusztus 6. szerda Urunk színeváltozásának Ünnepe
augusztus 7. csütörtök Szent II. Xixtusz pápa és társai vértanúk emléknapja
Szent Kajetán emléknapja
augusztus 8. péntek Szent Domonkos áldozópap Emléknapja
augusztus 9. szombat A keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentjének Ünnepe