KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. augusztus 17.
Évközi 20. vasárnap
- Imádkozzunk plébániánk tagjaiért, akik aug. 16-20. között részt vesznek a Mennyország táborban, hogy lélekben megújulva és szeretetben megerősödve térjenek majd haza!
Augusztus 17-én, vasárnap a tábor miatt csak reggel lesz szentmise templomunkban. Hétfőn és kedden Horváth István atya helyettesíti Béla atyát távollétében.
- Augusztus elején két szeminarista érkezett plébániánkra az Egri Redemptoris Mater Szemináriumból egy hónapos gyakorlatra. Aki szeretne velük megismerkedni és szívesen vendégül látja őket egy ebédre vagy vacsorára, az jelezze ezen szándékát Béla atyának.
- Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, szerdán Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 17 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
Ezen a napon templomunkban csak 10 órakor lesz szentmise.
- Augusztus 31-én, vasárnap Veni Sancte szentmisékben kérjük a Szentlélek kiáradását és vezetését az elkövetkező tanévre; reggel különösen is a gyermekek, este pedig a fiatalok számára.
Előre jelezzük:
– szept. 6. Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása Veszprémben
– szept. 7. Fazekas Ketrin Rozália keresztelője a reggeli misében
17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
az esti misék újra 18 órakor kezdődnek
Nyári táborok, lelkigyakorlatok, zarándoklatok időpontjai:
zarándoklat Rómába 2025.11.10-16.
A hét ünnepnapjai:
aug. 18. hétfő Eudes Szent János áldozópap emléknapja
aug. 19. kedd Szent Bernát apát és egyháztanító Emléknapja
aug. 20. szerda Szent István király, Magyarország Fővédőszentjének Főünnepe
aug. 21. csütörtök Szent X. Piusz pápa Emléknapja
aug. 22. péntek Boldogságos Szűz Mária királynő Emléknapja
aug. 23. szombat Limai Szent Róza szűz