Author Archives: kcsaba

Káposztásmegyeri Párkapcsolati Műhely – jelentkezés

Free Couple Love photo and picture

A Párkapcsolati Műhely célja,
hogy segítsen a pároknak olyan szokásokat és gondolkodásmódot kialakítani vagy megerősíteni, amelyek támogatják az örömteli és gyümölcsöző párkapcsolatot.

 

Kiknek ajánljuk? 
Mindazon együttjáróknak, jegyeseknek és házaspároknak, akik szeretnének és hajlandóak is tenni azért, hogy a kapcsolatuk igazán tartalmas, élő és örömteli lehessen.  A Műhelyt úgy építettük fel, hogy egyaránt szóljon hívőknek és nem hívőknek is, a tapasztalatok döntő többsége hittől függetlenül releváns minden kapcsolatban.  Az adott témával kapcsolatban a kereszténység, illetve a Katolikus Egyház fontos gondolatait úgy próbáljuk megjeleníteni, hogy a nem hívők, vallásukat nem gyakorlók számára is érthető legyen.  A Műhelyt nem ajánljuk azoknak a pároknak, akik komoly párkapcsolati válságban vannak.

 

Hogyan épül fel a Párkapcsolati Műhely?
A Párkapcsolati Műhelyünk egy 8 x 2 órás sorozat, amelynek során a párok elsősorban interaktív módon, feladatokon, játékokon, beszélgetéseken keresztül egymással, illetve kiscsoportban átdolgoznak, átgondolnak, átbeszélnek olyan témákat, amelyeknek különös jelentősége van a párkapcsolatban.  Az egyes alkalmak a következő témák köré szerveződnek: önismeret, társismeret, családi minták, házasság, kommunikáció, konfliktuskezelés, szexualitás, gyermekvállalás.
Az alkalmakon közösségünk meghívott házaspárjai saját tapasztalataikat is megosztják.

 

Következő műhelysorozat időpontjai
2024-02-11, 02-25, 03-10, 03-24, 04-07, 04-21, 05-05, 05-12 du15:00-17:00 között

 

Jegyesfelkészítés
Jegyespárok jegyesfelkészítésről szóló igazolást kaphatnak, ha a 8 alkalomból legalább 7 alkalmon részt vesznek.

 

Korábbi résztvevők mondták:
  • “Ezek az alkalmak igazi ‘házasesték’ voltak, amikor a csapat, illetve a pár egymásra tudott figyelni, és olyan témákról beszélni,amik fontosak az elköteleződés és a másik megismerése szempontjából.”
  • “Nagyon jó volt a sok aktivitás, feladat!”
  • “Sokat adtak a kezdések és a zárások.”
  • “A házi feladatok voltak a legjobbak – a közösen töltött idő és a témák átbeszélése.”
  • “Jó volt hallgatni a vendégpárok személyes tapasztalatait!”

 

Jelentkezés
A részvétel ingyenes, a résztvevők számát a személyesség és a hatékonyság érdekében 15 párban maximáltuk, jelentkezés ezen linken.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2024.01.14.

Évközi 2. vasárnap

  1. Január 14-én, vasárnap a reggeli szentmisében Újhegyi Gergő János részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért!
    11 órakor lesz Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban, melyet Gedeon József atya celebrál és Béla atya gyóntat alatta.
    Az esti szentmise után várjuk a segítő kezeket a betlehem és a fenyőfák lebontásához!
  1. Január 21-én, évközi 3. vasárnap, az Isten Igéjét ünnepeljük Ferenc pápa rendelkezéséből (Aperuit Illis kezdetű motu proprio apostoli levél 3. pont).
    A reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    11 órakor Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be a margitszigeti szabadtéri oltárnál Árpád-házi Szent Margit ünnepe (jan. 18.) alkalmából.
  1. Idén január 21-28. között kerül megrendezésre az Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért, melynek mottója: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27). Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Szent István Bazilikában lesz 2023. január 21-én, vasárnap 19:00 órakor.
    Közösségünk, templomunk január 22-én, hétfőn ad otthont a kerületi imatalálkozónak. A szentmise ezen a napon 17 órakor kezdődik.
    Az újpesti imaalkalmakkal kapcsolatban a helyszíneket és a szónokokat hamarosan olvashatjátok a hirdetőtáblára kihelyezett plakáton.
  1. Házaspárok megáldása; hagyományainkhoz híven idén is a Házasság hetét (febr. 11-18.) lezáró vasárnapon (febr. 18.), a reggeli szentmisében ünnepelnénk együtt közösségünk azon házaspárjaival, akik az idén kerek házassági évfordulóhoz érkeznek. Kérjük azokat, akiknek a jubileumi évszáma 5-tel osztható, és szeretnének ünnepi áldásban részesülni, jelentkezzenek az irodában legkésőbb január 31-ig.

Előre jelezzük:

–       jan. 28.                  11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–        febr. 2.                  Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe, az esti szentmisében gyertyaszenteléssel

–        febr. 3.                  Szent Balázs emléknapja, a szentmisében balázsáldásssal

–       febr. 4.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                                  17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

 

 

Hét ünnepnapjai:

jan. 15.            hétfő               Remete Szent Pál emléknapja

jan. 17.            szerda             Szent Antal apát Emléknapja

jan. 18.            csütörtök         Árpád-házi Szent Margit szűz Ünnepe

jan. 20.            szombat          Szent Fábián pápa és vértanú emléknapja

                                               Szent Sebestyén vértanú emléknapja

                                               Boldog Özséb áldozópap emléknapja

jan. 21.            vasárnap         Isten Igéjének vasárnapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2024.01.07.

Urunk megkeresztelkedésének Ünnepe

  1. Január 7-én, vasárnap, Urunk megkeresztelkedésének Ünnepéna reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
    Bár ezzel a nappal ér véget a karácsonyi idő és kezdődik az évközi, de a fenyőfák és a betlehem lebontására csak egy héttel később, január 14-én az esti szentmise után kerül sor, melyhez várjuk a ti segítségeteket is!
  2. Január 8-án, hétfőn ismét zenés szentségimádás lesz 19:30-tól papjainkért és papi hivatásokért, mely alatt közbenjáró ima kérésére is lesz lehetőség!
  3. Január 11-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz.
  4. Január 13-án, szombaton 15-17 óra között, illetve másnap (jan.14.) a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
  5. Január 14-én, vasárnap a reggeli szentmisében Újhegyi Gergő János részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért!
    11 órakor lesz Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

Előre jelezzük:

–       jan. 21.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       jan. 21-28.            Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

–       jan. 28.                 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

Hét ünnepnapjai:

jan. 13.            szombat          Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.12.31.

A Szent Család:

Jézus, Mária és József Ünnepe

BÚÉK! Bízd újra életed Krisztusra!

  1. December 31-én, vasárnap, a Szent Család Ünnepén, hívjuk a családokat, hogy együtt vegyenek részt a szentmisén, így kérve Isten áldását életükre!
    A polgári év utolsó napján szeretettel várunk mindenkit a 18 órakor kezdődő év végi hálaadó szentmisénkre.
  2. Január 1. hétfő– Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe – a legnagyobb Mária-ünnepünk az évben, mely parancsolt ünnep. Szentmiséket 10:00 és 18:00 órakor tartunk.
  3. Január 6. szombat Urunk megjelenésének Főünnepe / Vízkereszt (parancsolt ünnep) és első szombat is, melyet rendhagyó módon most nem zarándoklattal, hanem helyben ünnepelünk: 9-kor reggeli dicséretre, majd utána rózsafüzér imádságra várjuk a testvéreket. Szentmisék 10 és 18 órakor lesznek templomunkban. A reggeli mise után kb. 11 órakor kerül sor templomházunk megszentelésére. A Főünnepre való tekintettel, január 5-én, pénteken 18 órakor előesti misét tartunk.
  4. Január 7-én, vasárnap, Urunk megkeresztelkedésének Ünnepén, a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
    Ezen a napon véget ér a Karácsonyi időszak, így számítunk a segítő kezekre, az esti mise után, a betlehem és fenyőfák lebontásához!

Előre jelezzük:

–     jan. 11.                  Életige Kör találkozó

–     jan. 14.                  11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–     jan. 18-25.            Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

–     jan. 21.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

  

Hét ünnepnapjai:

jan. 1.             hétfő               Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe (parancsolt ünnep) – Újév,  a Béke Világnapja

jan. 2.              kedd                Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók Emléknapja

jan. 3.              szerda             Jézus szent nevének emléknapja

jan. 6.             szombat         Urunk Megjelenésének Főünnepe (Vízkereszt)

jan. 7.              vasárnap         Urunk megkeresztelkedésének Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.12.24.

Advent 4. vasárnapja

Áldott, békés, kegyelmekkel teli Karácsonyt Mindenkinek!

  1. December 27-én, szerdán 16 órától szeretettel várjuk plébániai karácsonyunkra közösségünk azon tagjait házastársukkal együtt, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián!
  2. Az ünnepek alatt plébániánk irodája, december 23. és január 1. között zárva lesz. Ezen időszakban az urnatemető a misék előtt és után látogatható.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

December 24.  Advent 4. vasárnapja

9:00 Szentmise

16:00 Pásztorjáték

23:00 Közös „karácsonyváró” éneklés

December 25. Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

0:00 Éjféli Szentmise

Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek

December 26.

10:00 Szentmise

December 31.   A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása a reggeli szentmisében – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmisén, így kérve Isten áldását életükre!

18:00 Év végi hálaadó Szentmise, előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről

Január 1. Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek

 

 

Előre jelezzük:

–       jan. 6.        Urunk megjelenése Főünnep / Vízkereszt (parancsolt ünnep), szentmisék 10 és 18 órakor lesznek, előesti mise 5-én 18 órakor

–       jan. 7.        a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                       17:00   első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–       jan. 11.      Életige Kör találkozó

–       jan. 14.      11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

 

Hét ünnepnapjai:

dec. 26.           kedd                Szent István első vértanú Ünnepe

dec. 27.           szerda             Szent János apostol és evangélista Ünnepe

dec. 28.           csütörtök         Aprószentek, vértanúk Ünnepe

dec. 29.           péntek             Becket Szent Tamás püspök és vértanú emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30