Author Archives: kcsaba

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.01.01.

en Szűz Mária, Isten Anyja

Főünnep

A Béke Világnapja

BÚÉK! Bízd újra életed Krisztusra!

  1. Január 1. vasárnap– Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe – a legnagyobb Mária-ünnepünk az évben, mely parancsolt ünnep. Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek.
    Mindkét szentmisében sor kerül a családok megáldására is.
    17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  2. Január 5-én, csütörtökön 18:30-kor előesti szentmisét tartunk Vízkereszt ünnepére.
  3. Január 6. péntek Urunk megjelenésének Főünnepe / Vízkereszt (parancsolt ünnep). Szentmisék 11:00 és 18:30-kor lesznek templomunkban. A reggeli mise után kb. délben kerül sor templomházunk megszentelésére.
  4. Január 7-én, első szombati zarándoklatot szervezünk a Béke téri Szent László templomhoz. A részleteket hamarosan olvashatjátok a levelezőlistán és a hirdetőtáblán.
  5. Január 8-án, vasárnap Urunk megkeresztelkedésének Ünnepén ér véget a Karácsonyi időszak, így számítunk a segítő kezekre, az esti mise után, a betlehem és fenyőfák lebontásához!

Előre jelezzük:

–       jan. 13.                  Életige Kör találkozó

–       jan. 15.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       jan. 18-25.            Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

–       jan. 22.                  11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

Hét ünnepnapjai:

jan. 2.  hétfő               Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely, püspökök és egyháztanítók Emléknapja

jan. 3.  kedd                Jézus Szent Nevének emléknapja

jan. 6. péntek            Urunk megjelenésének Főünnepe / Vízkereszt (parancsolt ünnep)

jan. 7.  szombat          Penyaforti Szent Rajmund áldozópap emléknapja

jan. 8.  vasárnap         Urunk megkeresztelkedésének Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.12.25.


Urunk Születésének Főünnepe

Karácsony Vasárnapja

Áldott, békés, kegyelmekkel teli Karácsonyt Mindenkinek!

  1. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, melyet az előtérben megtaláltok!
  2. December 27-én, kedden 16 órától Plébániai Karácsonyt tartunk. Szeretettel várjuk közösségünk azon tagjait házastársukkal együtt, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián!
  3. Az ünnepek alatt plébániánk irodája, december 24. és január 1. között zárva lesz. Ezen időszakban az urnatemető a misék előtt és után látogatható.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

December 25. Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

0:00 Éjféli Szentmise

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 9:00 és 18:00 órakor lesznek

December 26.

10:00 Szentmise

December 30. A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása az esti szentmisében  – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmisén, így kérve Isten áldását életükre!

December 31.

18:00 Év végi hálaadó Szentmise, előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről

Január 1. Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek

17:00 Első vasárnapi rózsafüzér-imádság

Előre jelezzük:

–       jan. 6.                   Urunk megjelenése Főünnep / Vízkereszt (parancsolt ünnep), szentmisék 11:00 és 18:30-kor, előesti mise 5-én 18:30

–       jan. 7.                    elsőszombati zarándoklat Szent László templom (Béke tér)

–       jan. 13.                  Életige Kör találkozó

–       jan. 15.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       jan. 18-25.            Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

–       jan. 22.                 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

Hét ünnepnapjai:

dec. 26.           hétfő               Szent István első vértanú Ünnepe

dec. 27.           kedd                Szent János apostol és evangélista Ünnepe

dec. 28.           szerda             Aprószentek, vértanúk Ünnepe

dec. 29.           csütörtök         Becket Szent Tamás püspök és vértanú emléknapja

dec. 31.           szombat          Szent I. Szilveszter pápa


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.12.18.


Advent 4. vasárnapja

Áldott, békés, kegyelmekkel teli Karácsonyt Mindenkinek!

  1. December 18-án, vasárnap a reggeli mise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és várjuk mindazokat, akik az ünnepre készülve meghívást éreznek, hogy együtt építsék fel a Szent Család lakhelyét (betlehem), illetve a segítő kezeket a fenyőfák felállításához is templomunk nagytermében.
  2. Idén rendhagyó módon december 22-én, csütörtökön 17 órától lesz a Pásztorjáték nyilvános főpróbája a rászoruló gyerekek és családjaik részvételével.
  3. Idei utolsó roráténk december 23-án, pénteken 6:00-kor lesz.
  4. December 27-én, kedden 16 órától Plébániai Karácsonyt tartunk. Szeretettel várjuk közösségünk azon tagjait házastársukkal együtt, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián!
  5. Az ünnepek alatt plébániánk irodája, december 24. és január 1. között zárva lesz. Ezen időszakban az urnatemetőa misék előtt és után látogatható.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

December 24.

8:00 Szentmise

16:00 Pásztorjáték

23:00 Közös „karácsonyváró” éneklés

December 25. Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

0:00 Éjféli Szentmise

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 9:00 és 18:00 órakor lesznek

December 26.

10:00 Szentmise

December 30. A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása az esti szentmisében  – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmisén, így kérve Isten áldását életükre!

December 31.

18:00 Év végi hálaadó Szentmise, előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről

Január 1. Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek

17:00 Első vasárnapi rózsafüzér-imádság

Előre jelezzük:

–           jan. 6.             Urunk megjelenése Főünnep / Vízkereszt (parancsolt ünnep)


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.12.11.

Advent 3. vasárnapja

  1. December 11-én, Advent 3. vasárnapján a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárttartunk a tornateremben.
    Az aulában kis csomagokban Luca napi búzáthelyezünk ki a közösség számára. Kizöldült állapotában szép dísze lehet templomunk betlehemének!
    Ezen a napon, ebben a polgári évben utoljára lesz szentmise 11 órakor Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  2. December 12-én, hétfőn 19:30-tól a Képviselő Testület találkozik.
  3. A héten is lesznek kedden és péntekenreggel 6 órakor roráték.
  4. December 15-én, csütörtökön Életige Kör találkozólesz.
  5. December 16-án, pénteken 18:30-kor plébániai bűnbánati liturgiárahívunk mindenkit a nagyterembe. A szentírásból felolvasott részek, és a személyes gyónás lehetősége segíthet minket a megtérésben és az adventi készületünkben!
    Ezen a napon este nem lesz szentmise!
  6. December 18-án, vasárnap a reggeli mise után agyerek kiscsoportok találkoznak, és várjuk mindazokat, akik az ünnepre készülve meghívást éreznek, hogy együtt építsék fel a Szent Család lakhelyét (betlehem), illetve a segítő kezeket a fenyőfák felállításához is templomunk nagytermében.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

December 24.

8:00 Szentmise

16:00 Pásztorjáték

23:00 Közös „karácsonyváró” éneklés

December 25. Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

0:00 Éjféli Szentmise

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 9:00 és 18:00 órakor lesznek

December 26.

10:00 Szentmise

December 30. A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása az esti szentmisében  – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmisén, így kérve Isten áldását életükre!

December 31.

18:00 Év végi hálaadó Szentmise, előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről

Január 1. Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek

 

Hét ünnepnapjai:

dec. 12.           hétfő               A Guadalupei Boldogságos Szűz Mária emléknapja

dec. 13.           kedd                Szent Lúcia szűz és vértanú Emléknapja

dec. 14.           szerda              Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanító Emléknapja

dec. 15.           csütörtök         Boldog Brenner János áldozópap és vértanú emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.12.04.

Advent 2. vasárnapja

  1. December 4-én, Advent második vasárnapján a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  2. December 5-én, első hétfőn ismét zenés szentségimádás lesz 19:30-tól a kápolnában papjainkért és papi hivatásokért!
  3. Adventi lelkigyakorlatunkatTakács Gyula atya (csörötneki Örök Ige templom plébánosa) tartja december 6-7-8-án az esti szentmisék után kb. 19:15-től. Ezen a napokon a misék alatt Béla atya gyóntat. December 6-án nem lesz rorate! December 7-én a Vesperást a mise keretén belül imádkozzuk.
  4. December 8-án, csütörtökön az ünnepi szentmise a szokott időben, 18:30-kor kezdődik. A főünnep miatt kivételesen szerdán vigília mise lesz szintén 18:30-tól.
  5. December 9-én, pénteken 6:00-kor lesz rorate, majd utána agapé. A szentségimádásra 18:30-tól, az esti mise időpontjában várjuk a testvéreket!
  6. December 11-én, Advent 3. vasárnapján a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt a tornateremben.
    Az aulában kis csomagokban Luca napi búzát helyezünk ki a közösség számára. Kizöldült állapotában szép dísze lehet templomunk betlehemének!
    Ezen a napon, ebben a polgári évben utoljára lesz szentmise 11 órakor Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

Előre jelezzük:

–       dec. 12.     19:30 a képviselő-testület találkozik

–       dec. 13.     6:00 rorate

–       dec. 15.     Életige Kör találkozó

–       dec. 16.     6:00 rorate, 18:30-tól bűnbánati liturgia, este nincs szentmise

–       dec. 18.     Advent 4. vasárnapja

                      a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, a betlehem és a fenyőfák felállítása

Hét ünnepnapjai:

dec. 6.             kedd                Szent Miklós püspök emléknapja

dec. 7.             szerda             Szent Ambrus püspök és egyháztanító Emléknapja

                                               az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye főpásztorának kinevezési évfordulója (2002.)

dec. 8.             csütörtök         A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe

dec. 9.             péntek             Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin emléknapja

dec. 10.           szombat          A Loretói Boldogságos Szűz Mária emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30