Author Archives: kcsaba

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2018. 12. 23.

Advent 4. vasárnapja   

Áldott, békés, kegyelmekkel teli Karácsonyt Mindenkinek!

Nagy köszönet és hála mindenkinek, akik befogadták a szentegyházi kórus tagjait, akik a Bazilikánál szolgálatot vállaltak a gyűjtésben, akik névre szóló, személyes, cipős doboznyi ajándékot készítettek a rászorulóknak! Isten fizesse meg ezerszeresen nekik, és őrizze meg szívük meleg szeretetét! 

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

December 23. (vasárnap)

A reggeli szentmise után várjuk mindazokat, akik az ünnepre készülve meghívást éreznek, hogy együtt építsék fel a Szent Család lakhelyét (betlehem), illetve a segítő kezeket a fenyőfák felállításához is templomunk nagytermében.

16:00               Pásztorjáték – nyilvános főpróba a rászoruló gyerekek és családjaik részvételével

December 24. (hétfő)

Délután meglátogatjuk kórházban fekvő, magányos testvéreinket. A legnagyobb ajándék nekik, ha Jézus szeretetét és örömét visszük közéjük. Szívesen várjuk a süteményeket és képeslapokat, azoktól is, akik nem tudtok személyesen részt venni a kórházlátogatáson. Találkozás 13:30-kor a kápolnában.

16:00   Pásztorjáték

23:00   Közös „karácsonyváró” éneklés

24:00   Éjféli Szentmise

December 25. (kedd) Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor

December 26. (szerda)

09:00   Szentmise (este nincs Szentmise)

December 28. (péntek)

16:00              Plébániai Karácsony – szeretettel várjuk közösségünk minden tagját házastársukkal együtt, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián. Helyszín: Toppy (tornaterem).

December 30. (vasárnap) A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása mindkét szentmisében – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmisén, így kérve Isten áldását életükre.

December 31. (hétfő)

18:00   Év végi hálaadó Szentmise

23:00               Csendes, hálaadó szentségimádás a Szociális Testvérek vezetésével,

Éjfélkor himnusz, koccintás, majd beszélgetés.

Január 1. (kedd) Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor

Az ünnepek alatt plébániánk irodája december 28-án, pénteken 10-12 és 17-19 óra között tart nyitva, a többi napon zárva lesz január 2-ig. Az urnatemető az iroda nyitva tartása alatt, illetve a misék előtt és után látogatható.

Előre jelezzük:

–          jan. 05.                  Szociális Testvérek Társasága templomházunkban ünnepli alapítójuk, Slachta Margit 45. égi születésnapját. Az egész napos programokra és az ünnepi szentmisére, melyet 11 órától Erdő Péter bíboros, prímás celebrál, szeretettel várnak minden érdeklődőt! Részletek később. Ezen a napon a 8 órakor kezdődő szentmise elmarad.

–          jan. 06.                 Urunk megjelenése Főünnep / Vízkereszt (parancsolt ünnep)

        a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

        17:00          első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–          jan. 10.                  20:00 Életige Kör találkozó

–          jan. 13.                  11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

Hét ünnepnapjai:

dec. 26.           szerda             Szent István első vértanú Ünnepe

dec. 27.           csütörtök        Szent János apostol és evangélista Ünnepe

dec. 28.           péntek             Aprószentek, vértanúk Ünnepe

dec. 29.           szombat          Becket Szent Tamás püspök és vértanú Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2018.12.16.

Advent 3. vasárnapja

 

  1. A héten is lesznek még kedden és pénteken reggel 6 órakor roráték.

 

  1. December 16-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. A misék után Varrócskás vásár lesz az előtérben, illetve a Szent János Apostol Katolikus Iskola 6/b. osztálya árusít ajándéktárgyakat és süteményt adománygyűjtés céljából a tavaszi, erdei iskolai költségeik fedezésére.

 

  1. December 16-21. között plébániánk is jelen lesz az adventi vásárban a Szent István Bazilika előtti téren, ahol a Karitász javára gyűjtünk adományokat. Szeretettel várjuk a látogatókat és a felajánlásokat a téren felállított bódénkban! Illetve azok jelentkezését is, akik vállalják a szolgálatot az adománygyűjtő bódéban!

 

  1. December 23-án, vasárnap a reggeli szentmise után várjuk mindazokat, akik az ünnepre készülve meghívást éreznek, hogy együtt építsék fel a Szent Család lakhelyét (betlehem), illetve a segítő kezeket a fenyőfák felállításához is templomunk nagytermében.

 

  1. Az ünnepek alatt plébániánk irodája december 28-án, pénteken 10-12 és 17-19 óra között tart nyitva, a többi napon zárva lesz január 2-ig. Az urnatemető az iroda nyitva tartása alatt, illetve a misék előtt és után látogatható.

 

  1. December 31-én, hétfőn 23 órától csendes, hálaadó szentségimádást tartunk templomunkban a Szociális Testvérek vezetésével, akik szeretettel várnak mindenkit! Éjfélkor himnusz, koccintás, majd beszélgetéssel zárul az este. Kapunyitás: 22:45-kor.

 

  1. Január 5-én, szombaton a Szociális Testvérek Társasága templomházunkban ünnepli alapítójuk, Slachta Margit 45. égi születésnapját. Az egész napos programokra és az ünnepi szentmisére, melyet 11 órától Erdő Péter bíboros, prímás celebrál, szeretettel várnak minden érdeklődőt! Részletek később. Ezen a napon a 8 órakor kezdődő szentmise elmarad.

 

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

 December 23.

16:00               Pásztorjáték – nyilvános főpróba a rászoruló gyerekek és családjaik részvételével

 December 24.

Délután meglátogatjuk kórházban fekvő, magányos testvéreinket. A legnagyobb ajándék nekik, ha Jézus szeretetét és örömét visszük közéjük. Szívesen várjuk a süteményeket és képeslapokat, azoktól is, akik nem tudtok személyesen részt venni a kórházlátogatáson. Találkozás 13:30-kor a kápolnában.

16:00   Pásztorjáték

23:00   Közös „karácsonyváró” éneklés

24:00   Éjféli Szentmise

 

 December 25. Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor

 

December 26.

09:00   Szentmise (este nincs Szentmise)

 

December 28.

16:00               Plébániai Karácsony közösségünk azon tagjainak, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián.

 

December 30. A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása mindkét szentmisében – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmiséken, így kérve Isten áldását életükre.

 

December 31.

18:00   Év végi hálaadó Szentmise

 

Január 1. Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2018.12.02

Advent 1. vasárnapja

  1. December 2-án, advent első vasárnapján, a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17 órától első vasárnapi Rózsafüzértimádkozunk a kápolnában.
  2. Adventben kedden és péntekenreggel 6 órakor lesz rorate. Az első hajnali szentmisére december 4-én,kedden várunk Benneteket.
  3. Adventi szentgyónásaink elvégzésére lehetőség lesz a lelkigyakorlat napjaiban 18:00-tól az esti mise kezdetéig, illetve dec. 12-én 18:00-22:00 óra között az Isteni Irgalmasság estéjén, ahol több gyóntató atya is rendelkezésre áll majd.
  4. Idén adventi lelkigyakorlatunk december 4-5-6-án lesz az esti szentmisék után 20 órától Kopasz István atya vezetésével.
  5. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe alkalmából december 7-én, pénteken,előesti szentmisét tartunk 19:00-tól. December 8-án, szombaton, a Főünnep napján a szentmise a szokásos időpontban reggel 8 órakor lesz.
  6. December 9-én, advent 2. vasárnapján a szentmisék után kreatív karácsonyi díszekből vásárolhattok az előtérben. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. Ezen a napon szeretettel várnak mindenkit 16:30-tól Újpest főterén azökumenikus adventi gyertyagyújtásra. A szervezők hívnak mindnyájunkat, hogy együtt tegyünk tanúságot a Megváltó születésének örömhíréről.

Előre jelezzük:

–          dec. 10.                 TRIFI az ifiknek

–          dec. 11.                 06:00 rorate

–          dec. 12.                 18:00 – 22:00 Isteni irgalmasság estéje: szentségimádás, gyónási lehetőség, szentmise

–          dec. 13.                 20:00 Életige Kör találkozó

–          dec. 14.                 06:00 rorate

–          dec. 16.                 a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

 

A hét ünnepnapjai:

dec. 03.           hétfő               Xavéri Szent Ferenc áldozópap Emléknapja

dec. 04.           kedd                Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító emléknapja

dec. 06.           csütörtök         Szent Miklós püspök emléknapja

dec. 07.           péntek             Szent Ambrus püspök és egyháztanító Emléknapja

                                               az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye főpásztorának kinevezési évfordulója

dec. 08.          szombat           a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2018. 11. 25

Krisztus, a Mindenség Királya Főünnep

  1. November 25-én, vasárnap Krisztus Király Főünnepén, a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. A reggeli és esti szentmisék után az Etalon kiadó tart kedvezményes könyv és DVD vásárt az előtérben.
  2. November 26-án, hétfőn este 8 órától a csoportvezetők találkoznak. Várjuk a plébániánkon működő összes gyermek, ifjúsági, házas és felnőtt hittancsoportok vezetőit és mindenkit, aki plébániánk életének szervezésében, alakításában aktívan részt kíván venni.
  3. Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, december 1-én, szombaton 17 órátólközös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe. Az alapanyagok árusítása 16:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal! Továbbá a nagyterem berendezéséhez, illetve az alapanyagok előkészítéséhez várjuk a segítő kezeket pénteken 17 – 19 óra között és szombaton 9 órától.
  4. December 2-án, advent első vasárnapján, a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17 órától első vasárnapi Rózsafüzértimádkozunk a kápolnában.
  5. Adventben kedden és péntekenreggel 6 órakor lesz rorate. Az első hajnali szentmisére december 4-én, kedden várunk Benneteket.
  6. Idén adventi lelkigyakorlatunk december 4-5-6-án lesz az esti szentmisék után 20 órától Kopasz István atya vezetésével.
  7.  Adventi szentgyónásainkelvégzésére lehetőség lesz a lelkigyakorlat napjaiban 18:00-tól az esti mise kezdetéig, illetve dec. 12-én 18:00-22:00 óra között az Isteni Irgalmasság estéjén, ahol több gyóntató atya is rendelkezésre áll majd.

Előre jelezzük:

–          dec. 07.                 06:00 rorate

–          dec. 08.                 A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe, a szentmise 8 órakor kezdődik, dec. 07. előesti mise 19 órától

–          dec. 09.                 advent második vasárnapja

        kreatív díszek árusítása a misék után

        11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

        16:30 ökumenikus adventi gyertyagyújtás Újpest főterén

–          dec. 10.                 TRIFI az ifiknek

–          dec. 11.                 06:00 rorate

–          dec. 12.                 18:00 – 22:00 Isteni irgalmasság estéje: szentségimádás, gyónási lehetőség, szentmise

–          dec. 13.                 20:00 Életige Kör találkozó

–          dec. 14.                 06:00 rorate

–          dec. 16.                 a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

 

A hét ünnepnapjai:

nov. 30.           péntek           Szent András apostol Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2018. 11. 18.

Évközi 33. vasárnap

A szegények világnapja

  1. November 18-án, vasárnap Püspöki Karunk országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést! Az Erzsébet napi kenyerek megáldása is ezen a napon lesz a szentmisékben. A reggeli szentmise utána a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  1. November 19-én, hétfőn TRIFI-re várják az ifiket.
  1. November 24-én, szombaton 17-18 óra között egy különleges szentségimádásra hívunk benneteket templomunkba! Mi is csatlakozunk a NEK szervezőinek felhívásához, hogy egy időben, sok helyen, együtt imádkozzunk az Oltáriszentség előtt! További részleteket a faliújságon találtok. Legyünk minél többen!
  1. November 25-én, vasárnap Krisztus Király Főünnepén, a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. A reggeli és esti szentmisék után az Etalon kiadó tart kedvezményes könyv és DVD vásárt az előtérben.
  1. November 26-án, hétfőn este 8 órától a csoportvezetők találkoznak. Várjuk a plébániánkon működő összes gyermek, ifjúsági, házas és felnőtt hittancsoportok vezetőit és mindenkit, aki plébániánk életének szervezésében, alakításában aktívan részt kíván venni.
  1. Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, december 1-én, szombaton 17 órától oközös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe. Az alapanyagok árusítása 16:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal! Továbbá a nagyterem berendezéséhez, illetve az alapanyagok előkészítéséhez várjuk a segítő kezeket pénteken 17 – 19 óra között és szombaton 9 órától.

Előre jelezzük:

–          dec. 02.                 advent első vasárnapja

        a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

        17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–          dec. 04.                 06:00 rorate

–          dec. 4-6.               adventi lelkigyakorlatunk, az esti szentmisék után 20 órától Kopasz István atyával

–          dec. 07.                 06:00 rorate

–          dec. 09.                 advent második vasárnapja

        11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

A hét ünnepnapjai:

nov. 19.           hétfő               Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe

nov. 21.           szerda             A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban Emléknapja

nov. 22.           csütörtök         Szent Cecília szűz és vértanú Emléknapja

nov. 23.           péntek             Szent I. Kelemen pápa és vértanú emléknapja

                                               Szent Kolumbán apát emléknapja

nov. 24.           szombat           Szent Dung-Lac András áldozópap és társai vértanúk Emléknapja

nov. 25.           vasárnap          Krisztus, a mindenség királya Főünnep


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30