Author Archives: kcsaba

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2018.10.7

Évközi 27. vasárnap

  1. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:45-től, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:30-tól imádkozzuk. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését.
  1. Az idén bérmálkozásra készülők péntek óta lelkigyakorlaton vesznek részt templomházunkban. Imádkozzunk értük, hogy lelkileg nyitottan és felkészülve várják a Szentlélek ajándékait!
  1. Október 7-én, vasárnap 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  1. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, az előtérben megtaláljátok!
  1. Örömmel adjuk hírül, hogy október 8-tól újra indul a népkonyha plébániánk Szent Lujza termében. Szeretettel várják a lelkes önkénteseket, akik szívesen segítenének a konyhán!
  1. Október 11-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz este 8 órától.
  1. Október 11-14. között kerül megrendezésre a „72 óra kompromisszum nélkül önkéntes, ifjúsági akció, a három történelmi egyház szervezésében, melyen plébániánk fiataljai is szép számmal szoktak részt venni.
  1. Október 14-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportoktalálkoznak, és jótékonysági ruhavásárttartunk a tornateremben. Ezen felül lehetőség lesz a felajánlott lekvárokból is vásárolni, melynek bevételét a kárpátaljai testvéreink megsegítésére fordítjuk! Szintén ezen a napon 11 órakor lesz Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  1. Templomunk őszi nagytakarításáraoktóber 19-én,pénteken kerül sor. Számítunk minden dolgos kézre, akár 1-1 órára is. Szalma Dórit keressétek, mint a feladatok összefogóját, aki már előzetesen is várja a jelentkezéseket.

Előre jelezzük:

–          okt. 15.                  TRIFI az ifiknek

–          okt. 21.                  a szentmisékben gyűjtés lesz a missziók javára

–          okt. 23.                 egész napos egyházmegyei szentségimádási napunk

–          okt. 27.                  16:00 Almási Laura és Pongrácz Lél nászmisés esküvője templomunkban, utána agapé

–          okt. 28.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban. 19:30 a képviselő-testület találkozik

–          nov. 1.                  Mindenszentek Ünnepe, parancsolt ünnep

–          nov. 2.                   Halottak Napja

–          nov. 4.                   17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

 

A hét ünnepnapjai:

okt. 08.           hétfő               Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország Főpatrónájának Főünnepe

okt. 09.            kedd                Szent Dénes püspök és társai vértanúk emléknapja

                                               Leonardi Szent János áldozópap emléknapja

okt. 11.            csütörtök         Szent XXIII. János pápa emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2018.09.30.

Évközi 26. vasárnap

A Szentírás vasárnapja

  1. Szeptember 30-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. A kiscsoport felelősök kérik azon gyerekeket és szüleiket, akik most csatlakoznak először kiscsoporthoz, hogy a mise után iratkozzanak fel a csoportvezetőknél.
  2. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt,Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:45-től, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:30-tól imádkozzuk.Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését.
  3. Október 5-én, pénteken 17 órakor várják az új ministránsokat az első felkészítő találkozásra.Mint ahogyan az eddigi években, idén is, az újonnan avatott ministránsok már Adventben szolgálhatnak.Avatásuk az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztus Király ünnepén lesz.Ha valaki nem jelentkezett, de szeretne csatlakozni, az még októberben megteheti, a gyakorlati oktatás előtt.
  4. A bérmálkozásra készülők október 5. és 7. között egy karizmatikus jellegű lelkigyakorlaton vesznek részt, amelyet Bartha Angéla szociális testvér fog tartani néhány társával együtt, valószínűleg itt a plébánián. Maga a bérmálás egy hónap múlva lesz egy vasárnap esti Szentmise keretében. Imádkozzunk a hamarosan bérmálkozókért!
  5. Október 6-án, szombaton kerül megrendezésre az őszi Nagymarosi Ifjúsági találkozó, melynek mottója: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény.” (2Kor 5,17)
  6. Október 7-én, vasárnap 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

Előre jelezzük:

  • 11. 20:00   Életige Kör találkozó
  • 11-14. „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)
  • 14. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben. 11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban
  • 15. TRIFI az ifiknek
  • 19. templomházunk őszi nagytakarítása
  • 21. a szentmisékben gyűjtés lesz a missziók javára
  • 23. egész napos egyházmegyei szentségimádási napunk
  • 27. 16:00 Almási Laura és Pongrácz Lél nászmisés esküvője templomunkban, utána agapé
  • 28. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban. 19:30 a képviselő-testület találkozik

 

A hét ünnepnapjai:

okt. 01.            hétfő                A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító Emléknapja

okt. 02.            kedd                Szent Őrzőangyalok Emléknapja

okt. 04.            csütörtök         Assisi Szent Ferenc Emléknapja

okt. 06.            szombat           Szent Brúnó áldozópap emléknapja

 


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2018.09.23.

Évközi 25. vasárnap

  1. Szeptember 23-án, vasárnap a reggeli szentmisében Visegrádi Réka Lola részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért! A reggeli és esti szentmisék után az Etalon kiadó tart kedvezményes könyv és DVD vásárt az előtérben. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  2. Szeptember 24-én, hétfőn 18:45-től TRIFI lesz az ifiknek. Szintén ettől a naptól újabb 15 alkalmas katekézis sorozat indul hétfői és csütörtöki napokon 20:00 órától. Ezen nyitott alkalmakra az egyháztól eltávolodottakat is szeretettel várjuk (ha valaki nem tud minden alkalommal részt venni, az sem akadály)! A katekéziseket Béla atya és két, a Neokatekumenális Úthoz tartozó házaspár vezeti majd.
  3. Várunk mindenkit szeretettel közösségünk őszi kirándulására szeptember 29-én, szombaton. (részletek később)
  4. Szeptember 30-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. A kiscsoport felelősök kérik azon gyerekeket és szüleiket, akik most csatlakoznak először kiscsoporthoz, hogy a mise után iratkozzanak fel a csoportvezetőknél.
  5. Idén is szeretettel várjuk a lelkes és az elsőáldozásban már részesült fiúkat az oltár körüli szolgálatra, a ministránsok csapatába! A felkészítésük októbertől kezdődik, jelentkezni Béla atyánál vagy a ministráns vezetőknél lehet.
  6. A szerdai szentségimádáson még vannak üres helyek. Kérjük, aki teheti, és szívesen vállal 1-1 fél órát az Oltáriszentség előtt, az iratkozzon fel a hirdetőtáblára kitett papírra.

Előre jelezzük:

–          okt. 06.                 Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

–          okt. 07.                 17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–          okt. 11.                 20:00   Életige Kör találkozó

–          okt. 11-14.            „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)

–          okt. 12.                 templomházunk őszi nagytakarítása

–          okt. 14.                 a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

–          okt. 15.                 TRIFI az ifiknek

 

A hét ünnepnapjai:

szept. 24.        hétfő               Szent Gellért püspök és vértanú Ünnepe

szept. 26.        szerda             Szent Kozma és Damján vértanúk emléknapja

szept. 27.        csütörtök         Páli Szent Vince áldozópap Emléknapja

szept. 28.        péntek            Szent Vencel vértanú emléknapja, Ruiz Szent Lőrinc és társai vértanúk emléknapja

szept. 29.        szombat          Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael Főangyalok Ünnepe

szept. 30.        vasárnap         Szentírás vasárnapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2018.09.16.

Évközi 24. vasárnap

  1. Szeptember 16-án, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
  2. A héten elkezdődnek a felnőtt hittanok.
  3. Szeptember 17-én, hétfőn este 8 órától a csoportvezetők találkoznak. Várjuk a plébániánkon működő összes gyermek, ifjúsági, házas és felnőtt hittancsoportok vezetőit és mindenkit, aki plébániánk életének szervezésében, alakításában aktívan részt kíván venni.
  4. Szeptember 21-én, pénteken 17:30-tól szeretettel várunk minden érdeklődőt templomunkba, az Ars Sacra fesztivál keretében megrendezendő programokra! Az egyik az Öröm útja címet viseli, melyen lehetőség lesz Simon Andrással, az alkotóval beszélgetni a plébániánknak készített és a feltámadás örömét hirdető grafikáiról. Utána 18:30-tól Sillye Jenő tesz zenés tanúságot a hitéről és az Eucharisztiával való kapcsolatáról.
  5. Szeptember 24. hétfőtől újabb 15 alkalmas katekézis sorozat indul hétfői és csütörtöki napokon 20:00 órától. Ezen nyitott alkalmakra az egyháztól eltávolodottakat is szeretettel várjuk (ha valaki nem tud minden alkalommal részt venni, az sem akadály)! A katekéziseket Béla atya és két, a Neokatekumenális Úthoz tartozó házaspár vezeti majd.
  6. Idén is szeretettel várjuk a lelkes és az elsőáldozásban már részesült fiúkat az oltár körüli szolgálatra, a ministránsok csapatába! A felkészítésük októbertől kezdődik, jelentkezni Béla atyánál vagy a ministráns vezetőknél lehet.

Előre jelezzük:

–          szept. 15-23.         Ars Sacra fesztivál

–          szept. 23.              a reggeli szentmisében egy gyermek részesül a keresztség szentségében, utána az Etalon kiadó tart könyv és DVD vásárt az előtérben, 11:00 Szentmise Káposztás II.-n a Megyeri Klubban

–          szept. 29.             közösségünk őszi kirándulása (részletek később)

–          okt. 06.                 Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

–          okt. 07.                 17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–          okt. 14.                 11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

 

A hét ünnepnapjai:

szept. 17.        hétfő               Bellarmin Szent Róbert püspök és egyháztanító emléknapja

szept. 19.        szerda  Szent Januáriusz püspök és vértanú emléknapja

szept. 20.        csütörtök         Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk Emléknapja

szept. 21.        péntek Szent Máté apostol és evangélista Ünnepe


Gyermek és ifjúsági hittanok rendje 2018 -2019 tanév

A 2018-2019-es tanév gyermek és ifjúsági hittan óráinak rendje itt található: Gyermek és ifjúsági hittanok rendje.


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30