KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.03.13.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.03.13.

Nagyböjt 5. vasárnapja

  1. A múlt vasárnapi ’Varrócskás’ vásáron és a jótékonysági koncerten közel 250.000.- Ft gyűlt össze az épülő templomtorony javára. Köszönjük adományaitokat!
  2. Március 13-án, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. A szentmisékben országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára.
  1. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kezdeményezésére még március 13-án a szentmisék után leadhatjátok tartós élelmiszer adományaitokat a rászorulók javára a nagyterem bejáratánál kitett kosarakba.
  2. Március 18-án, pénteken 18 órától Sillye Jenő és barátai éneklik a keresztutat a nagyteremben.
  3. Március 19-én, szombaton Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének Főünnepén, a reggel 10-kor kezdődő szentmisében lesz az édesapák megáldása, utána pedig az elsőáldozásra készülő gyermekek első szentgyónása. Imádkozzunk értük!
  4. Március 20-án, Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe történő dicsőséges bevonulására emlékezve, a reggeli szentmisét mi is bevonulással kezdjük a Halassy uszoda elől indulva. Kérjük, hogy mindnyájan oda gyertek ¾ 9-re, és aki tud, hozzon magával barkaágat. A reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  1. Március 21-én, hétfőn 20 órától a képviselő-testület találkozik.
  2. Kedves Testvérek! Mint láthatjátok, a templomtorony építési munkálatai olyan fázishoz érkeztek, mely megnehezíti a gyalogos közlekedést a bejárat előtti területen. Kérjük türelmeteket és megértéseteket ezekben a napokban!A templomtorony és a harangok ünnepélyes, Főpásztorunk által történő megáldására 2016. április 3-án, vasárnap a 10 órakor kezdődő szentmisében kerül sor.

A SZENT HÁROM NAP ÉS HÚSVÉT:

Nagycsütörtök (márc.24.)

  • 10:00 – Krizmaszentelési mise a Szent István Bazilikában.
  • 18:00 – Szentmise az Utolsó Vacsora emlékére, benne a lábmosás szertartása.
  • 19:30-tól szentségimádás 2x egy óra

Nagypéntek (márc.25.)

  •  18:00 – Jézus szenvedésének ünneplése –igeliturgia, kereszthódolat, szentáldozás. A Mária Rádió közvetíti a liturgiát templomunkból.
  •  20:00 – Keresztút a Farkaserdőben.

Nagyszombat (márc.26.)

  •    8:00 Nagyszombati Reggeli Dicséret a kápolnában.
  •    Egész napos szentségimádás
  •    20:00 Húsvéti Vigília –tűzszentelés, igeliturgia, feltámadási mise. A Mária Rádió közvetíti a liturgiát templomunkból.
  •    Szentmise után közös agapé.

Húsvétvasárnap (márc.27.)

  •   Szentmisék 9 és 18 órakor, illetve 11 órakor Káposztásmegyer II-n a Megyeri Klubban. A szentmisékben húsvéti ételek megáldása.
  •   Délelőtti szentmise után kórházlátogatás.

Húsvéthétfő (márc.28.)

  •  9:00 Szentmise
  •  17:00 Locsolóbál

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.03.06.

Nagyböjt 4. vasárnapja

  1. Március 6-án, vasárnap a reggeli szentmisében lesz az elsőáldozásra készülő gyermekek kiválasztása. Imádkozzunk értük! A mise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és 16:15-től (!) első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában. A szentmisék után az aulában jótékonysági vásárt tart a “Varrócskás” csoport saját készítésű húsvéti ajándéktárgyaikból. A befolyt összeggel szeretnének hozzájárulni a templomtorony építési költségeihez. 17 órától a Lumen Christi gospel kórus ad jótékonysági koncertet a nagyteremben. A program ingyenes és nyitott mindenki számára. A koncert végén számítunk nagylelkű adományaitokra az épülő templomtorony javára.
  1. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kezdeményezésére idén is lesz március 6-13. között tartós élelmiszergyűjtés a rászorulók javára. Adományaitokat vasárnaponként a nagyterem bejáratánál kitett kosarakba, hétköznaponként az irodában tudjátok letenni.
  1. Március 10-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz este 8 órától.
  1. Március 11-én, pénteken 18 órától várjuk a testvéreket a nagyterembe a keresztút elmélkedésére.
  1. Március 13-án, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.  A szentmisékben országos gyűjtés lesz a Szentföld javára.

Előre jelezzük:

  • márc. 18.         18:00 Sillye Jenő és barátai éneklik a keresztutat a nagyteremben
  • márc. 19.         Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének Főünnepe, a reggel 10-kor kezdődő szentmisében lesz az édesapák megáldása, utána pedig az elsőáldozásra készülő gyermekek első szentgyónása. Imádkozzunk értük!
  • márc. 20.         Virágvasárnap, a reggeli szentmisét bevonulással kezdjük, ami a Halassy uszoda elől indul ¾ 9-től. A mise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.

 

Nyári táborok időpontjai:

  • hittan tábor                       2016.08.03-07. (helyszín szervezés alatt)
  • ifi lelkigyakorlat               2016.07.26-31. Krakkó IVT
  • felnőtt lelkigyakorlat        2016.10.23-29. Róma (zarándoklat)
  • ministráns tábor                szervezés folyamatban

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.02.28.

Nagyböjt 3. vasárnapja

  1. Február 28-án, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. Az esti szentmisében felnőtt Katekumenjeink kiválasztását ünnepeljük. Imádkozzunk értük! A szentmisékben országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Kérjük, hogy lehetőségeitek szerint támogassátok őket!
  1. Templomunk kórusa szeretettel vár minden régi és leendő tagot, hogy együtt énekelve tegyék szebbé a Virágvasárnap és a Szent Három Nap liturgiáit. Az első próbára febr. 28-án, vasárnap az esti mise után 19:15-kor kerül sor.
  2. Idei nagyböjti lelkigyakorlatunkat (márc. 1-3.) Szecsődi Péter ceglédi plébános atya tartja az esti szentmisék után 20 órától. Mindenkit szeretettel várunk ezekre az alkalmakra, hogy lelkileg feltöltődve készülhessünk a húsvéti misztériumra.
  3. Március 4-én, pénteken közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 18 órától a nagyteremben.
  4. Március 5. szombat idén munkanap, szentmise a szokott időben lesz reggel 8-kor.
  5. Március 6-án, vasárnap a reggeli szentmisében lesz az elsőáldozásra készülő gyermekek kiválasztása. Imádkozzunk értük! A mise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és 16:15-től (!) első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában. A szentmisék után az aulában jótékonysági vásárt tart a “Varrócskás” csoport saját készítésű húsvéti ajándéktárgyaikból. A befolyt összeggel szeretnének hozzájárulni a templomtorony építési költségeihez. 17 órától a Lumen Christi gospel kórus ad jótékonysági koncertet a nagyteremben. A program ingyenes és nyitott mindenki számára. A koncert végén számítunk nagylelkű adományaitokra az épülő templomtorony javára.
  1. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kezdeményezésére idén is lesz 2016. március 6-13. között tartós élelmiszergyűjtés a rászorulók javára. Adományaitokat vasárnaponként a nagyterem bejáratánál kitett kosarakba, hétköznaponként az irodában tudjátok letenni.
  2. A templomtorony építése és a harangok megszentelése alkalmából lehetőségünk van egy kis tárgyi emlék elkészíttetésére és megvásárlására, ezzel is támogatva az építkezést. Gombos Miklós, aki harangjainkat öntötte, készít kis emlékcsengőket is, amit kifejezetten nekünk tervezve és öntve, támogatói áron 10.000.- Ft-ért lehet megvenni. Ezért, hogy lássuk hány csengőre van igény (mivel ezek egyediek, nem tömeggyártásban készülnek), kérjük, aki szívesen vásárol, jelentkezzen az irodában vagy a levelezőlistára elküldött linken.

Előre jelezzük:

  • márc. 10. 20:00 Életige Kör találkozó

  • márc. 11. 18:00 közös keresztút a nagyteremben

  • márc. 13. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

  • márc. 18. 18:00 Sillye Jenő és barátai éneklik a keresztutat a nagyteremben

  • márc. 19. Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének Főünnepe, a reggel 10-kor kezdődő szentmisében lesz az édesapák megáldása, utána pedig az elsőáldozásra készülő gyermekek első szentgyónása. Imádkozzunk értük!

  • márc. 20. Virágvasárnap, a reggeli szentmisét bevonulással kezdjük, ami a Halassy uszoda elől indul ¾ 9-től. A mise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.

Nyári táborok időpontjai:

  • hittan tábor 2016.08.03-07. (helyszín szervezés alatt)
  • ifi lelkigyakorlat 2016.07.26-31. Krakkó IVT
  • felnőtt lelkigyakorlat 2016.10.23-29. Róma (zarándoklat)
  • ministráns tábor szervezés folyamatban

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2016.02.21.

Nagyböjt 2. vasárnapja

  1. Február 21-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  1. A Katekizmus hittancsoport vendége leszfebruár 25-én, csütörtökön 18:30-tólHavasi Józsefszalézi atya, a rend 1990. és 2008. közötti magyarországi tartományfőnöke, akinek élete kisgyermek kora óta elválaszthatatlanul összefonódott a szalézi renddel. A csoport minden érdeklődőt szeretettel váraz előadásra a Szent Márton terembe.
  1. Február 26-án, pénteken 17 órától a ministránsok találkoznak. 18 órától pedig közös keresztútra várjuk a kedves testvéreketa nagyterembe.
  1. Február 28-án, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. Az esti szentmisébenfelnőtt Katekumenjeink kiválasztását ünnepeljük. Imádkozzunk értük! Az aznapi szentmisékben országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Kérjük, hogy lehetőségeitek szerint támogassátok őket!
  1. Idei nagyböjti lelkigyakorlatunkat(márc. 1-3.) Szecsődi Péter ceglédi plébános atya tartja az esti szentmisék után 20 órától. Mindenkit szeretettel várunk ezekre az alkalmakra, hogy lelkileg feltöltődve készülhessünk a húsvéti misztériumra.
  1. Március 6-án, vasárnap 17 órától a Lumen Christi kórus ad jótékonysági gospel koncerteta nagyteremben. A program ingyenes és nyitott mindenki számára, így bátran hívjátok barátaitokat / ismerőseiteket. A koncert végén számítunk nagylelkű adományaitokra az épülő templomtorony javára.
  1. Adóbevallásainkban ne feledkezzünk meg rendelkezni a befizetett adónk 2x 1%-ról a Magyar Katolikus Egyház és a Káposztásmegyeri Misszió Alapítvány javára. Űrlapot az irodában találtok.

 

Előre jelezzük:

  • márc. 4. 18:00 közös keresztút a nagyteremben
  • márc. 5. zarándok-sorozat következő állomása: Selmecbánya
  • márc. 6. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17:00   első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
  • márc. 10. 20:00   Életige Kör találkozó
  • márc. 11. 18:00 közös keresztút a nagyteremben
  • márc. 13. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

Hét ünnepnapjai:

febr. 22.    hétfő               Szent Péter Apostol székfoglalásának Ünnepe

febr. 24.    szerda             Szent Mátyás Apostol Ünnepe

 

Nyári táborok időpontjai:

hittan tábor                       2016.08.03-07. (helyszín szervezés alatt)

ifi lelkigyakorlat               2016.07.26-31. Krakkó IVT

felnőtt lelkigyakorlat        2016.10.23-29. Róma (zarándoklat)

ministráns tábor                szervezés folyamatban


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.02.14.

Nagyböjt 1. vasárnapja

  1. Február 14-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági vásárt tartunk a tornateremben az épülő templomtorony javára. 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  1. A Házasság hete lezárásaként, szeretettel várunk mindenkit plébániánkon, egy teaházzal egybekötött, kötetlen beszélgetésre. Négy, különböző életkorú, jubiláns házaspár saját történetét, tapasztalatát osztja meg velünk, együtt keresve a válaszokat a házasság kérdéseire. Időpont: febr. 14. vasárnap 16:00 – 17:45. A beszélgetést követően, az esti szentmisében lesz jubiláns házaspárjaink megáldása. Imádkozzunk értük!
  1. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, az előtérben megtaláljátok.
  1. Február 19-én, pénteken közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 18 órától a nagyteremben, és 20 órától plébániai bűnbánati liturgiára hívunk mindenkit. A szentírásból felolvasott részek, és a személyes gyónás lehetősége jó alkalom a Nagyböjti megtérésre. Ebben vendég atyák is segítenek majd minket.
  1. A Karitász- és Bibliacsoportok által szervezett zarándoklatok következő állomásafebruár 20-án, szombaton a Mátyás-templom Kérjük, hogy aki menni szándékozik, és még nem tette meg, jelentkezzen Farkas Gézánál. A részletek a hirdetőtáblán olvashatóak. Február 18-án, csütörtökön este 8 órától tartanak egy beszélgetést a Szent Márton teremben, a múltkorihoz hasonlóan. Kérik, hogy aki szombaton velük tart, az jöjjön el ide is! Előre jelezzük, hogy a zarándok-sorozat következő állomása Selmecbánya lesz március 5-én, ami szombati munkanap. Az utazás költsége kb. 3000 forint lesz fejenként, és mivel előremeg kell szervezni, ajelentkezéseket február 17-ig várja Farkas Géza.
  1. Február 21-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
  1. A házasság hete alkalmából házasságról szóló, nagyon jó könyvek kaphatók vasárnap a reggeli és esti szentmisék után, illetve kivételesen most az esti szentmise előtt is (a házas teaház végén) a könyvapostol testvéreknél, akik néhány új kötetet külön erre az alkalomra szereztek be.
  1. Adóbevallásainkban ne feledkezzünk meg rendelkezni a befizetett adónk 2x 1%-ról a Magyar Katolikus Egyház és a Káposztásmegyeri Misszió Alapítvány javára. Űrlapot az irodában találtok.

Előre jelezzük:

–          febr. 26.          17:00-tól a ministránsok találkoznak

18:00 keresztút a nagyteremben

–          febr. 28.          11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

az esti szentmisében lesz Katekumenjeink kiválasztási ünnepe

–          márc. 1-3.       nagyböjti lelkigyakorlat Szecsődi Péter atyával az esti szentmisék után 20 órától

–          márc. 6.           17:00 a Lumen Christi kórus jótékonysági gospel koncertje a templomtorony javára

 


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30