KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.02.07.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.02.07.

Évközi 5. vasárnap

  1. Február 7-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  1. Február 10-én, Hamvazószerdán megkezdődik a Nagyböjt. Ez a nap szigorú böjti nap. (14 éven felüliek ezen a napon, és nagyböjt minden péntekén, tartózkodjanak a húsevéstől, valamint a 18 és 60 év közötti felnőttek ezen a napon csak 3x étkezzenek, és egyszer lakjanak jól). Szentmisék 10 és 19 órakor lesznek. Mindkét szentmisében és vasárnap is lesz hamvazás.

  1. Február 11-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz este 8 órától.
  1. Nagyböjt minden péntekén közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 18 órától a nagyteremben (első alkalom febr.12.).  A Nagyböjt második péntekén, február 19-én 20 órakor plébániai bűnbánati liturgiára hívunk mindenkit a nagyterembe. A szentírásból felolvasott részek, és a személyes gyónás lehetősége jó alkalom a Nagyböjti megtérésre. Ebben vendég atyák is segítenek majd minket.
  1. A mai vasárnappal kezdetét veszi a Házasság hete, mely minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Plébániánkon, ehhez kapcsolódóan, szeretettel várunk mindenkit egy teaházzal egybekötött, kötetlen beszélgetésre. Négy, különböző életkorú, jubiláns házaspár saját történetét, tapasztalatát osztja meg velünk, együtt keresve a válaszokat a házasság kérdéseire. Időpont: febr. 14. vasárnap 16:00 – 17:45. A beszélgetést követően, az esti szentmisében lesz jubiláns házaspárjaink megáldása. Imádkozzunk értük, és minden házaspárért, hogy a Jóisten segítségével mindig meg tudjanak újulni egymás szeretetében!
  1. Február 14-én, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
  1. Kedves Testvérek! Mint láthatjátok, a héten újra elkezdődtek a torony építési munkálatai, melyek befejezése március 15-ig várható. A tavalyi évben elnyert támogatások és a közösség anyagi hozzájárulása fedezte a harangok és az építkezés eddigi költségeit. A további kiadásokra ezentúl is várjuk nagylelkű adományaitokat, és kérjük türelmeteket, imáitokat a következő hónapokban! A harangok ünnepélyes, Főpásztorunk által történő megáldására a 2016. április 3-án, vasárnap 10 órakor kezdődő szentmisében kerül sor.

Előre jelezzük:

  • febr. 19. 18:00 keresztút a nagyteremben

  • febr. 21. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

  • febr. 26. 17:00-tól a ministránsok találkoznak, 18:00 keresztút a nagyteremben

  • febr. 28. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban az esti szentmisében lesz Katekumenjeink kiválasztási ünnepe

  • márc. 1-3. nagyböjti lelkigyakorlat Szecsődi Péter atyával az esti szentmisék után 20 órától

Hét ünnepnapjai:

  • febr. 8. hétfő Emilián Szent Jeromos, Bakhita Szent Jozefina szűz emléknapja
  • febr. 10. szerda Hamvazószerda
  • febr. 11. csütörtök Betegek Világnapja

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.01.31.

Évközi 4. vasárnap

  1. Január 31-én, vasárnap a reggeli szentmise után a Fogarasi család által készített süteményekből vásárolhatunk, támogatva gyermekeik iskolai zarándokútját.
  1. Kedves Testvérek! Kérünk Benneteket, hogy aki tervezi részvételét az őszi, közösségi zarándoklatunkon, az legkésőbb január 31-ig adja le előzetes jelentkezését az interneten vagy az irodában.
  1. Január 31-ig várjuk az irodában közösségünk azon jubiláns házaspárjainak jelentkezését, akiknek a jubileumi évszáma 5-tel osztható, és szeretnének febr. 14-én az esti szentmisében ünnepi áldásban részesülni.
  1. Február 2-án, kedden Urunk Bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van. Ez a nap a Szerzetesi Hivatások Napja is, imádkozzunk értük. Szentmise a szokott időben 19:15-kor lesz, melyben a magatokkal hozott gyertyák megszentelése történik.
  1. Február 3-án, szerdán Szent Balázs püspök emléknapján a szentmisében, illetve febr. 7-én, vasárnap mindkét szentmisében részesülhettek balázsáldásban.
  1. Közösségünk idei farsangi bálja 2016. február 6-án, szombaton lesz 16:30-tól, melynek mottója: Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! (150. zsoltár). Szeretettel várjuk délután a gyerekeket családjaikkal együtt, este pedig a felnőtteket. Lesz sok játék, vetélkedő, zene, tánc, tombola, teaház. Belépődíj felnőtteknek: 300.- Ft / fő, melyet a vasárnapi misék után tudtok megvásárolni. (További részletek a hirdetőtáblán és a levelezőlistán.)
  1. Február 7-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

Előre jelezzük:

  • febr. 7-14. Házasság hete
  • febr. 10. Hamvazószerda / szigorú böjti nap, szentmisék 10 és 19 órakor lesznek
  • febr. 11. 20:00 Életige Kör találkozó
  • febr. 12. Nagyböjtben péntekenként közös keresztút lesz a nagyteremben 18 órától
  • febr. 14. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
  • febr. 14. 16:00 beszélgetés jubiláns házaspárokkal a házasság hete alkalmából
  • febr. 14. jubiláns házaspárok megáldása az esti szentmisében

Hét ünnepnapjai:

  • febr. 2. kedd Urunk bemutatásának Ünnepe (Gyertyaszentelő Boldogasszony)
  • febr. 3. szerda Szent Balázs püspök és vértanú, Szent Auszgár (Oszkár) püspök emléknapja
  • febr. 5. péntek Szent Ágota szűz és vértanú Emléknapja
  • febr. 6. szombat Miki Szent Pál és társai vértanúk Emléknapja

Teaház házaspároknak a Házasság hetén

 

 

 

 

A Házasság hete alkalmából teaházzal
egybekötött, kötetlen beszélgetést szervezünk a Káposztásmegyeri Szentháromság
Plébánián, ahol 1, 10, 20, 30, 45 éve
házasok mesélnek házasságuk szépségeiről, nehézségeiről, a hűség napi döntéseiről.
Időpont: 2016. február 14. 16-17.45
Cím: 1048 Tóth Aladár u. 2-4.
A gyerekek számára a beszélgetés idejére közös filmnézést tervezünk.
plakát

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2016.01.24.

Évközi 3. vasárnap

  1. Január 24-én, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. A reggeli szentmise után ifjúságunk tagjai tartanak jótékonysági süteményvásárt. A befolyt összeggel a nyári, krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra történő utazásukat támogathatjuk. A süteményekért mindenki annyit fizethet, amennyit jónak lát. A becsületkassza, a 2 hetente tartandó vásárok között, az irodában is megtalálható lesz. A fiatalok hálás szívvel fogadnak további adományokat is.
  1. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia országos gyűjtést hirdet 2016. január 24-re az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére. Adományaitokat egy külön, erre a célra kihelyezett perselybe tehetitek.
  2. Január 29-én, pénteken 17:00-tól a ministránsok találkoznak.
  3. A Biblia és Karitász hittancsoportok zarándoklatokat terveznek az év folyamán több alkalommal is. A csoportokkal elsőként a budapesti Szent István Bazilikát látogatjuk meg január 30-án, szombaton, és mindenkit szeretettel várunk. Találkozunk a bazilika főbejáratánál 10 órakor. Az Irgalmasság szent kapuján keresztül lépünk be a bazilikába, megtekintjük a Szent Jobbot, és egy rövid ima után, szakszerű vezetéssel a Bazilikát. 11 órától Gájer László atya tart nekünk misét a Szent II. János Pál pápa kápolnában, majd megnézzük az altemplomot, a kincstárat és a kilátót. Január 28-án, csütörtökön 20 órakor tartunk egy felkészülést a résztvevőknek a Szent Márton teremben. Előtte olvassátok el “Az irgalmasság arca” (Misericordiae vultus) című bullát.
  4. Január 30-án, szombaton 17 órától kerül megrendezésre az ifjúság farsangja.
  5. Január 31-én, vasárnap a reggeli szentmise után a Fogarasi család által készített süteményekből vásárolhatunk, támogatva gyermekeik iskolai zarándokútját.
  6. Kedves Testvérek! Kérünk Benneteket, hogy aki tervezi részvételét az őszi, közösségi zarándoklatunkon, az legkésőbb január 31-ig adja le előzetes jelentkezését az interneten vagy az irodában.
  7. Házaspárok megáldása; hagyományainkhoz híven idén is a Házasság hetét (febr. 7-14.) lezáró vasárnapon, az esti szentmisében ünnepelnénk együtt közösségünk azon házaspárjaival, akik az idén kerek házassági évfordulóhoz érkeznek. Kérjük azokat, akiknek a jubileumi évszáma 5-tel osztható, és szeretnének ünnepi áldásban részesülni, jelentkezzenek az irodában január 31-ig.
  8. Szeretettel várunk mindenkit a házasság hete alkalmából szervezett, teaházzal egybekötött, kötetlen beszélgetésre. Négy, különböző életkorú, jubiláns házaspár saját történetét, tapasztalatát osztja meg velünk, együtt keresve a válaszokat a házasság kérdéseire. Időpont: febr. 14. 16 órától a szentmiséig.

Előre jelezzük:

  • febr. 2. Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe, szentmise 19:15-kor, utána gyertyaszentelés
  • febr. 3. Szent Balázs emléknapja, szentmise 19:15-kor, utána balázsáldás
  • febr. 7. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
  • febr. 7. 17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
  • febr. 10. Hamvazószerda / szigorú böjti nap, szentmisék 10 és 19 órakor lesznek
  • febr. 11. 20:00 Életige Kör találkozó
  • febr. 12. Nagyböjtben péntekenként közös keresztút lesz a nagyteremben 18 órától
  • febr. 14. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
  • febr. 14. jubiláns házaspárok megáldása az esti szentmisében

Hét ünnepnapjai:

jan. 25. hétfő Szent Pál apostol megtérésének Ünnepe

jan. 26. kedd Szent Timóteusz és Szent Titusz püspökök Emléknapja

jan. 27. szerda Merici Szent Angéla szűz emléknapja

jan. 28. csütörtök Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító Emléknapja


Ökumenikus imahét: Újpest január 18-23: a Krisztus-hívők egységéért

Az imaalkalmak minden este 6 órakor kezdődnek!

Január 18, hétfő Isten tetteinek hirdetésére elhívottan – 1Pét 2,9

Kertvárosi Szent István katolikus templom (Rákóczi tér 4-8)

Igét hirdet: Zámbó András káposztásmegyeri református lelkész

Január 19, kedd Elhívatottan az örömhír hirdetésére

Újvárosi református templom: (Attila u. 118)

Igét hirdet: Kosinsky Béla káposztásmegyeri katolikus plébános

Január 20, szerda Tanúskodás a közösségről

Egek Királynéja katolikus Nagytemplom (Szent István tér)

Igét hirdet: Solymár Péter evangélikus lelkész

Január 21, csütörtök Van egy álmod?

Baptista imaház (Kassai u. 26)

Igét hirdet: Horváth Zoltán főplébániai katolikus plébános

Január 22, péntek Együtt imádkozva

Káposztásmegyer, katolikus közösségi ház: (Tóth Aladár u.)

Igét hirdet: Petőné Juhász Emília református beosztott lelkész

Utána ifjúsági alkalom: Papp Szabolcs baptista ifjúsági vezető

Január 23, szombat Egységért égő szívek

Evangélikus templom (Lebstück M u. 38)

Igét hirdet: Nagy Sándor katolikus főplébániai diakónus

Mottó: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” 1 Pt 2,9

Az idei imahét hívás arra, hogy só és világosság legyünk.

Minden este, az imaalkalmak után közös agapé, szeretetvendégség lesz a helyi közösségi teremben.


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30