KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. július 5.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. július 5.

Évközi 14. vasárnap

A mai perselygyűjtésünk, a Péter fillérek, a Szentszék kiadásainak és karitatív tevékenységének segítésére van.

Ma délután 18 órakor rózsafűzér imát imádkozunk a kápolnában.

Ministránsaink Pilismaróton táboroznak. Jól érzik magukat. Találkoztak Andor atyával és Fehérvári Lajos atyával is. Ma érkeznek haza.

Hétfőn, 6-án 20 órakor az első nyári hittanunk keretében lelki utazásra hívunk Benneteket!  Kicsit megismerkedünk a torinói lepellel – egy rövid film segítségével -, majd fényképes beszámolót láthattok, hallhattok  a múlt heti zarándoklatról.

7-én, kedden indulnak fiataljaink az Egyházmegyei Ifjúsági Táborba. Idén huszonegyen vesznek részt ezen. Kérjük az imátokat értük.

9-én, csütörtökön 20 órakor Igecsoport találkozó lesz.

Nyáron is folytatódik kápolnánkban péntekenként 20 órakor a szentségimádás.

Előre jelezzük:

A nyári hittanok következő időpontjai: július 20 és augusztus 3. hétfői napokon.


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. június 28.

Évközi 13. vasárnap

1. A mai vasárnap a délelőtti szentmise keretében egy gyermeket keresztel(t)ünk. A vasárnap esti szentmise a nyár folyamán 19 órakor kezdődik.

2. A jövő vasárnap (július 5-én) lesz a Péter-fillér gyűjtés.

3. Június 29-én (hétfőn) Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe lesz. Július 2. (csütörtök) Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony); július 3. (péntek) pedig Szent Tamás apostol ünnepe.

 

Előre jelezzük:

A nyári hittanok időpontjai: július 6.; 20 és augusztus 3. hétfői napokon.


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. június 21.

Évközi 12. vasárnap

  1. A mai vasárnap a délelőtti szentmise keretében két gyermeket keresztelünk. Az esti szentmise 19 órakor kezdődik.

 

  1. Június 22-én reggel 6-kor indul buszos zarándoklatunk a Torinoi Lepelhez és más kegyhelyekre Béla atya és még két paptestvér vezetésével. A 63 fős buszban főleg, de nem kizárólagosan közösségünk tagjai kaptak helyet. Misék a szokott időben lesznek ez idő alatt is Gedeon József atya helyettesítésével.

 

  1. Június 15-től az iroda nyári nyitva tartás szerint működik: hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-19.

 

  1. A könyvapostol testvéreknél kapható Rino Ventriglia: Vészjelzések a párkapcsolatban című értékes könyvecskéje, és persze más művek is.

 

  1. Június 24-én (szerdán) lesz Keresztelő Szent János születésének főünnepe, kedd esti vigíliával. Június 27. Szent László király ünnepe. Június 28-án (vasárnap) Pályi László atya mondja a délelőtti szentmisét és keresztel, este 19-kor pedig Dr. Juhász Gábor atya.

 

Előre jelezzük:

 

A nyári hittanok időpontjai: július 6.; 20 és augusztus 3. hétfői napokon.


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. június 14.

Évközi 11. vasárnap

 

1. A vasárnap délelőtti Szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.

2. A mai vasárnaptól a nyár folyamán a vasárnap esti szentmisék 19 órakor kezdődnek. A Megyeri Klubban nyáron nem lesznek szentmisék: június 14-én 11 órakor lesz az utolsó, aztán legközelebb szeptember 13-án.

3. Június 15-től az iroda nyári nyitva tartás szerint működik:

hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-19.

4. A nyári táborba kérjük, hogy a csoportvezetők és a kordinációs csoport tagjai feltétlenül iratkozzanak fel az irodában. Ha van még hittanos gyerek, aki nem jelentkezett, az is tegye meg a mai napon.

5. Jövő vasárnap a délelőtti szentmise keretében két gyermeket keresztelünk.

Előre jelezzük:

Június 22-én reggel 6-kor indul buszos zarándoklatunk a Torinoi Lepelhez és más kegyhelyekre Béla atya és még két paptestvér vezetésével. A 63 fős buszban főleg, de nem kizárólagosan közösségünk tagjai kaptak helyet. Misék a szokott időben lesznek ez idő alatt is.

A nyári hittanok időpontjai: július 6.; 20 és augusztus 3. hétfői napokon.


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. június 7.

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja (évközi 10. vasárnap)

1. Június 6-án, szombaton, egésznapos fokolare találkozó lesz a Ventriglia házaspárral templomunkban. Este 18 órakor kezdődik Feri atya aranymiséje, melyet közös agapé követ.

2. Vasárnap, Úrnapján a reggeli szentmisében lesz a kisebbek (tan)évvégi hálaadása, az esti szentmisében a nagyobbaké. 11 órakor keresztelő a kápolnában. Az előtérben folytatódik a jótékonysági vásár a templomtorony javára.

3. Június 8-án, hétfőn 20 órától Berkecz Franciska (szociális testvér) tart közösségünkre szabott előadást a Krisztusi vezetésről. Az előadást követően lesz kérdezési és beszélgetési lehetőség is. Gyertek bátran!

4. Június 12. (péntek) Jézus Szentséges Szívének főünnepe.

5. Jövő vasárnap (június 14.) a gyerek kiscsoportok találkoznak. Ettől a vasárnaptól a nyár folyamán a vasárnap esti szentmisék 19 órakor kezdődnek. A Megyeri Klubban nyáron nem lesznek szentmisék: június 14-én 11 órakor lesz az utolsó, aztán legközelebb szeptember 13-án. Június 15-től az iroda nyári nyitva tartás szerint működik: hétfő, szerda, péntek 10-12 és 17-19.

6. Megjelent az ÉBRESZTŐ legújabb száma.

7. Könyvapostol testvéreknél új könyvek kaphatók.

8. Jelentkezzetek mielőbb a nyári táborokba és a felnőtt lelkigyakorlatra!


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30