Áprilisi életige

Áprilisi életige

AZ ÉLET IGÉJE 2015. április

„Mindenkinek mindene lettem” (1Kor 9,22)

http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=59630&p=1&img=c_vigasztal.jpg

A korintusiakhoz írt első levélben Pálnak védekeznie kell, mert kétségbe vonják apostol voltát. Pál, miután „látta Jézus Krisztust” (vö. 9,1), teljes joggal tart igényt erre a címre. Bár élhetne apostoli jogával és hatalmával, inkább szolidaritást vállal mindenkivel, egy lesz közülük, hogy eljuttassa hozzájuk az evangélium újdonságát.
Ötször is elismétli, hogyan vált eggyé: a zsidókkal, és irántuk való szeretetből alávetette magát a mózesi törvénynek, noha magát nem tartotta a törvény alávetettjének; aztán a nem zsidókkal, akik nem követik a mózesi törvényeket, köztük is úgy van jelen, mintha a mózesi törvényen kívül állna, pedig a nagyon sokat követelő jézusi törvénynek van alávetve. Azokkal, akiket „gyöngének” neveztek – valószínű az aggályos keresztények voltak, akiknek problémát jelentett, hogy a bálványoknak áldozott húsból egyenek –, ő is gyöngévé vált, pedig „erős”, mert szabad ezektől. Egyszóval „mindenkinek mindene” lett.
Elmondja, azért tesz így, hogy mindenkit „megnyerjen” Krisztusnak, és mindenképpen „megmentsen” legalább némelyeket. Tudja, hogy csak néhányan fognak válaszolni szeretetére, de emiatt senkit sem szeret kevésbé, mindenki szolgálatára áll, ahogy az Úr példáján látta: Ő Isten volt, és „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,7)

„Mindenkinek mindene lettem”

Chiara Lubich ezt az alapállást hangsúlyozza, amikor a „szeretet művészetéről” beszél, melyet egyetlen kifejezésben összegez: „váljunk eggyé”. A szeretet „diplomáciáját” látja ebben. „Ha valaki sír – írja –, sírjunk vele! Ha nevet, örüljünk vele! Így megoszthatjuk egymással a keresztet, hogy több vállra nehezedjen, és megsokszorozódik az öröm, mert sok szív részesedik benne. […] Váljunk eggyé a felebaráttal Jézus iránti szeretetből, Jézus szeretetével, mígnem a felebarát is, a bennünk lévő isteni szeretettől édesen megsebezve eggyé akar majd válni velünk, és kölcsönösen segíteni kezdjük egymást, megosztjuk álmainkat, terveinket, érzéseinket. […] Ez a szeretet diplomáciája. Kifejeződésében és megnyilvánulásában nagyon hasonlít a szokásos diplomáciához, mert nem mindent mond ki, amit elmondhatna, mert a testvér nem örülne neki, és Isten előtt sem lenne kedves; tud várni, tud szólni és célba tud érni. Az Ige isteni diplomáciája, aki testté lett, hogy átistenítsen minket.”
Chiara finom pedagógiával bemutatja az „eggyé válás” mindennapos akadályait is: „Néha a szétszórtságból, néha a kontroll nélküli vágyból adódik, hogy meggondolatlanul elmondjuk, amit gondolunk, vagy kéretlenül tanácsot adjunk. Máskor azért nem vagyunk kész eggyé válni felebarátunkkal, mert úgy gondoljuk, nem érti meg szeretetünket, vagy más előítéletek fékeznek le irányában. Megakadályozhat az a rejtett szándék is, hogy megnyerjük saját ügyünknek.” Az eggyé váláshoz tehát határozottan „arra van szükség, hogy elvágjunk, vagy félre tegyünk mindent, ami leköti a szívünket és a gondolatainkat.” Folyamatos és fáradhatatlan, kitartó és érdek nélküli szeretetre van szükség, mely Isten nagy és hatalmas szeretetére bízza magát.

„Mindenkinek mindene lettem”

Ez az evangéliumi meghívás nem azt kívánja, hogy kritika nélkül elfogadjuk a másik minden cselekedetét, mintha nem lenne saját életstílusunk vagy saját elképzelésünk. Ha oly mértékben szerettünk, hogy a másikká váltunk, és amiben osztozunk vele, az ajándék, szeretetből, és őszinte kapcsolatot szült közöttünk, akkor meg lehet, sőt meg is kell osztanunk vele gondolatainkat, még akkor is, ha esetleg fájdalmat okozunk ezzel, de végig meg kell maradnunk a legmélyebb szeretetben. Az eggyé válás nem a gyengeség jele, nem nyugodt, békés együttélésre törekvés, hanem egy szabad és szolgálatkész ember megnyilvánulása, amihez bátorságra és határozottságra van szükség.
Fontos, hogy szem előtt tartsuk az eggyé válás célját is.
Pál az üdvösségre szeretné vezetni az embereket, ezzel igazolja, hogy mindenkinek mindene lett. Ez az út, hogy beléphessünk a másikba, és felragyogtassuk a benne élő jót és igazat, felégessük az esetleges hibákat és elültessük benne az evangélium magját.
Ez a szándék „eggyé válásunk” végső oka. A politikának és a kereskedelemnek is érdekében áll közel kerülni az emberekhez, behatolni a gondolataikba és megérteni igényeiket, szükségleteiket, de itt mindig jelen van a törekvés, hogy ez megtérüljön. Az „isteni diplomáciában – Chiara szerint – éppen az a nagy, a sajátos és talán páratlan is, hogy a másik java mozgatja, és az önzésnek még az árnyékától is mentes.”
„Váljunk eggyé” tehát, hogy mindenkit segítsünk növekedni a szeretetben, és így hozzájáruljunk az egyetemes testvériség megvalósulásához, ami Isten álma az emberiségről, Jézus az életét adta ezért.


Sillye Jenő koncert április 11-én

Április 11-én, szombaton 19 órától Sillye Jenő testvérünk és barátai hívnak minket húsvéti koncertjükre, közös éneklésre, hálaadásra.

https://www.facebook.com/events/603313949804978/


Ünnepi (fény)képek

Legfrissebb képeinket keressétek a galériában!


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. 04.05.

Áldott, kegyelmekben gazdag, allelujás Feltámadást kívánunk Mindenkinek!

Ma mindkét szentmisében megáldjuk húsvéti ételeinket.

A délelőtti szentmise után kórházlátogatásra hívunk mindenkit, hogy a Feltámadás örömét elvigyük beteg, magányos embertársainknak is. 

17 órától közösen imádkozzuk a Rózsafüzért a kápolnában. 

Megjelent az Ébresztő legújabb száma, az előtérben megtaláljátok.

Húsvéthétfőn szentmise csak délelőtt 9-kor lesz.

17 órától az ifjúság locsolóbálba várja a fiatalokat.

Április 8-án, szerdán az elsőáldozás előtti utolsó szülői hittan lesz 20 órától. Kérjük az elsőáldozó gyerekek szüleit, hogy lehetőleg mindannyian vegyenek részt ezen az alkalmon!

Csütörtökön, április 9-én 20 órától Ige-csoport lesz.

Április 11-én, szombaton 19 órától Jenő testvérünk és barátai hívnak minket koncertjükre, közös éneklésre, hálaadásra.

Jövő vasárnap a délelőtti szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.

Szintén jövő vasárnap, április 12-én, az esti szentmise után folytatjuk a Lelkipásztori Napok előadásainak átelmélkedését, Szecsődi Péter atya „Az életadó plébánia. Tanuljunk Isten országában gondolkodni!” című elmélkedését fogjuk meghallgatni, megbeszélni. Mindenkit szeretettel várunk!

Előre jelezzük:

 – Április 13-án, hétfőn 20 órától képviselőtestületi gyűlés lesz, valamint a gyerek hitoktatók is találkoznak.

 – Április 15-én, szerdán, van az Egyházmegyei szentségimádási napunk. Kérjük iratkozzatok fel a kitett lapra, hogy mikor tudtok egy-egy fél órát vállalni az Oltáriszentség előtt!

 – Április 18-án, szombaton 10 órától lesz az elsőáldozásra készülő gyerekek második szentgyónása,

 – Április 19-én, vasárnap a délelőtti szentmisében pedig az elsőáldozás. Imádkozzunk értük!

 – Április 24-én, pénteken este egy 4 alkalomból álló előadássorozat indul majd “Az Ószövetség istenképe” címmel Tanai Zsolt vezetésével. Az előadások időpontjai: 04.24., 05.08., 05.29., 06.05., péntekenként 20 – 22 óráig.

 – Április 25-én, szombaton lesz közösségünk tavaszi kirándulása.

 – Szintén április 25-én, szombaton 19 órától a Fokoláre lelkiség fiataljai hívnak bennünket Jótékonysági bálba Kárpátalja javára. A részvétel regisztrációhoz kötött; részletek a káposztalistán és a faliújságon olvashatók.

Április 12. vasárnap, az Isteni Irgalmasság vasárnapja.

Teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételek szerint.


Nagycsütörtök

Ma megkezdődik a “Szent Három Nap”, hitünk legnagyobb titkának, a megváltásnak 3 napos ünnepe.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az első szentmise, az első szentáldozás, az első papszentelés emléknapja; – a testvéri szeretet és az egység parancsának estéje. Jézus szeretetének kiáradását tapasztaljuk meg.

Ma templomunk – az utolsó vacsora terme. A szentmisét bemutató pap Jézust képviseli, a hívek az apostolokat.

Jézus ma mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…” Ezért aki teheti ma áldozik. S ha valaki még nem kész erre, ma mise után szentgyónáshoz járulhat, hogy holnap áldozhasson… S ha valaki valamilyen okból nem áldozhat, az is lélekben – mindnyájunkkal együtt – egyesüljön a kenyérré lett Krisztussal.

A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, ezért van virág az oltáron; ezért szólalnak meg Dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona.

De megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.

A Dicsőség után – húsvét vigíliáig – elnémulnak a csengők, a harangok, az orgona… Ez a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.

A homíliát követi majd a lábmosás szertartása;

A püspöki székesegyházakban a püspök, sok plébániatemplomban a plébános megmossa a 12 apostolt jelképző 12 férfi lábát. Miközben részt veszünk e szertartáson, elmélkedjünk: Mire is akart tanítani bennünket Jézus a lábmosással?!  

A lábmosás a szolga feladata volt…  Jézus szolgává teszi magát…

A mai szentmisén az utolsó vacsora emlékére két szín alatt áldozunk. Emlékeztessen arra, hogy Krisztus vérét ontotta értünk; – nekünk is életünket kell adnunk egymásért.

A szentmise végén az Oltáriszentségi Jézust a mellékoltárra visszük. Rövid szentségimádást követően a pap a sekrestyében leveszi az ünnepi miseruhát, majd megfosztja az oltárt. A díszeitől megfosztott oltár Jézusra emlékeztet, akit ma éjjel elfognak, megfosztanak ruháitól.


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30