KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.01.22.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.01.22.

Évközi 3. vasárnap

Isten Igéjének Vasárnapja

  1. Január 22-én, vasárnap, Szent Pál megtérésének ünnepe előtt három nappal, az Isten Igéjét ünnepeljük Ferenc pápa rendelkezéséből (Aperuit Illis kezdetű motu proprio apostoli levél 3. pont).
    Ezen a napon lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban 11 órakor.
  2. Templomunk kórusa szeretettel várja régi és új tagjait, hogy közösen készüljenek a passió éneklésére! Idén rendhagyó módon Kerékfy Márton zeneszerzőnek, közösségünk tagjának újonnan komponált darabját adják elő. Az első próbára január 22-én az esti szentmise után kerül sor!
  3. Január 27-én, pénteken 19 órától Téli Bálravárják a fiatalokat a Kertvárosi Plébánián!
  4. Bana Benceesztergomi szeminarista plébániai gyakorlaton vesz részt templomunkban febr. 1-5. között, és szívesen csatlakozik a hittanórákhoz és egyéb plébániai programokhoz. Imádkozzunk Érte és azért, hogy minél több papi hivatás szülessen a világban!
  5. Február 4-énelső szombati zarándoklatot szervezünk Esztergomba. A Szent Anna templomot keressük fel, ahol jelenleg Andor atya is szolgál. A vonattal utazókkal 8:15-kor találkozunk az Újpest vmh-en. Az autóval vagy más módon érkezőket 10 órára várjuk a templomhoz, ahol a templom bemutatása után, rózsafüzér imádság, majd szentmise következik.
  6. Házaspárok megáldása; hagyományainkhoz híven idén febr. 19-én, vasárnap az esti szentmisében ünnepelnénk együtt közösségünk azon házaspárjaival, akik az idén kerek házassági évfordulóhoz érkeznek. Kérjük azokat, akiknek a jubileumi évszáma 5-tel osztható, és szeretnének ünnepi áldásban részesülni, jelentkezzenek az irodában legkésőbb január 29-ig.

Előre jelezzük:

–       febr. 2.                  Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe, az esti szentmisében gyertyaszenteléssel

–        febr. 3.                  Szent Balázs emléknapja, a szentmisében balázsáldásssal

–        febr. 5.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                                   17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

                                   Este jazz mise (Bob Chilcott: A little jazz mass), a zenei szolgálatot a Jézus Szíve templom kórusa és kórusvezetője, Kaposi Brúnó végzi

–       febr. 6.                  zenés dicsőítés a kápolnában

–       febr. 9.                  Életige Kör találkozó

–       febr. 12.                11:00 szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–       febr. 12-19.           Házasság hete

 

Hét ünnepnapjai:

jan. 24.            kedd                Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító Emléknapja

jan. 25.            szerda             Szent Pál apostol megtérésének (Pál fordulásának) Ünnepe

jan. 26.            csütörtök         Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök Emléknapja

jan. 27.            péntek             Merici Szent Angéla szűz és vértanú emléknapja

jan. 28.            szombat          Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.01.15.

Évközi 2. vasárnap

  1. Január 15-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    10:30-tól szeretettel várunk minden érdeklődőt Szent II. János Pál pápa életéről szóló, Jolanta Sosnowska: Krisztus Hadvezére című művének most megjelent utolsó kötetének bemutatójára.
    11 órakor Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be a margitszigeti szabadtéri oltárnál Árpád-házi Szent Margit ünnepe (jan. 18.) alkalmából.
  2. Idén január 15-22. között kerül megrendezésre az Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért, melynek mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,7). Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Kálvin téri református templomban lesz 2023. január 15-én, vasárnap 18:00 órakor.
    Az imahéten templomunkban az esti szentmisék 17 órakor kezdődnek majd, igazodva az imaalkalmak 18 órás kezdéséhez!
    Közösségünk, templomunk január 20-án, pénteken ad otthont a kerületi imatalálkozónak, majd utána az agapénak. Ezen a napon a szentségimádás 10-11:00 között lesz a kápolnában.
    Az újpesti imaalkalmakkal kapcsolatban a helyszíneket és a szónokokat a hirdetőtáblára kihelyezett plakáton olvashatjátok.
  3. Január 19-én, csütörtökön 19:30-tól a képviselő testület találkozik.
  4. Január 22-én, vasárnap, Szent Pál megtérésének ünnepe előtt három nappal, az Isten Igéjét ünnepeljük Ferenc pápa rendelkezéséből (Aperuit Illis kezdetű motu proprio apostoli levél 3. pont).
    Ezen a napon lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban 11 órakor.
  5. Templomunk kórusa szeretettel várja régi és új tagjait, hogy közösen készüljenek a passió éneklésére! Idén rendhagyó módon Kerékfy Márton zeneszerzőnek, közösségünk tagjának újonnan komponált darabját adják elő. Az első próbára január 22-én az esti szentmise után kerül sor!

Előre jelezzük:

–       febr. 2.                  Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe, az esti szentmisében gyertyaszenteléssel

–        febr. 3.                  Szent Balázs emléknapja, a szentmisében balázsáldásssal

–        febr. 5.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                                   17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

 

Hét ünnepnapjai:

jan. 17.            kedd                Szent Antal apát Emléknapja

jan. 18.            szerda             Árpád-házi Szent Margit szűz Ünnepe

jan. 20.            péntek             Szent Fábián pápa és vértanú emléknapja

                                               Szent Sebestyén vértanú emléknapja

                                               Boldog Özséb áldozópap emléknapja

jan. 21.            szombat          Szent Ágnes szűz és vértanú Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.01.08.

Urunk megkeresztelkedésének Ünnepe

  1. Január 8-án, vasárnap Urunk megkeresztelkedésének Ünnepén ér véget a Karácsonyi időszak, így számítunk a segítő kezekre, az esti mise után, a betlehem és fenyőfák lebontásához!
  2. Január 12-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz.
  3. Január 15-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  4. 10:30-tól szeretettel várunk minden érdeklődőt Szent II. János Pál pápa életéről szóló, Jolanta Sosnowska: Krisztus Hadvezére című művének most megjelent utolsó kötetének bemutatójára
  5. Idén január 15-22. között kerül megrendezésre az Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért, melynek mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,7). Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Kálvin téri református templomban lesz 2023. január 15-én, vasárnap 18:00 órakor.
    Az újpesti imaalkalmakkal kapcsolatban a helyszíneket és a szónokokat hamarosan olvashatjátok a hirdetőtáblára kihelyezett plakáton.

Előre jelezzük:

–       jan. 19.                  19:30 a képviselő-testület találkozik

–       jan. 22.                  Isten igéjének vasárnapja,

                                   11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–       febr. 2.                  Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe, az esti szentmisében gyertyaszenteléssel

–        febr. 3.                  Szent Balázs emléknapja, a szentmisében balázsáldásssal

–        febr. 5.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                                   17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

Hét ünnepnapjai:

jan. 13.            péntek             Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2023.01.01.

en Szűz Mária, Isten Anyja

Főünnep

A Béke Világnapja

BÚÉK! Bízd újra életed Krisztusra!

  1. Január 1. vasárnap– Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe – a legnagyobb Mária-ünnepünk az évben, mely parancsolt ünnep. Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek.
    Mindkét szentmisében sor kerül a családok megáldására is.
    17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  2. Január 5-én, csütörtökön 18:30-kor előesti szentmisét tartunk Vízkereszt ünnepére.
  3. Január 6. péntek Urunk megjelenésének Főünnepe / Vízkereszt (parancsolt ünnep). Szentmisék 11:00 és 18:30-kor lesznek templomunkban. A reggeli mise után kb. délben kerül sor templomházunk megszentelésére.
  4. Január 7-én, első szombati zarándoklatot szervezünk a Béke téri Szent László templomhoz. A részleteket hamarosan olvashatjátok a levelezőlistán és a hirdetőtáblán.
  5. Január 8-án, vasárnap Urunk megkeresztelkedésének Ünnepén ér véget a Karácsonyi időszak, így számítunk a segítő kezekre, az esti mise után, a betlehem és fenyőfák lebontásához!

Előre jelezzük:

–       jan. 13.                  Életige Kör találkozó

–       jan. 15.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       jan. 18-25.            Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

–       jan. 22.                  11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

Hét ünnepnapjai:

jan. 2.  hétfő               Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely, püspökök és egyháztanítók Emléknapja

jan. 3.  kedd                Jézus Szent Nevének emléknapja

jan. 6. péntek            Urunk megjelenésének Főünnepe / Vízkereszt (parancsolt ünnep)

jan. 7.  szombat          Penyaforti Szent Rajmund áldozópap emléknapja

jan. 8.  vasárnap         Urunk megkeresztelkedésének Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.12.25.


Urunk Születésének Főünnepe

Karácsony Vasárnapja

Áldott, békés, kegyelmekkel teli Karácsonyt Mindenkinek!

  1. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, melyet az előtérben megtaláltok!
  2. December 27-én, kedden 16 órától Plébániai Karácsonyt tartunk. Szeretettel várjuk közösségünk azon tagjait házastársukkal együtt, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián!
  3. Az ünnepek alatt plébániánk irodája, december 24. és január 1. között zárva lesz. Ezen időszakban az urnatemető a misék előtt és után látogatható.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! VÁRUNK BENNETEKET:

December 25. Urunk születésének Főünnepe / Karácsony, parancsolt ünnep

0:00 Éjféli Szentmise

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 9:00 és 18:00 órakor lesznek

December 26.

10:00 Szentmise

December 30. A Szent Család ünnepe: Jézus, Mária és József Ünnepe

Családok megáldása az esti szentmisében  – Hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a Szentmisén, így kérve Isten áldását életükre!

December 31.

18:00 Év végi hálaadó Szentmise, előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről

Január 1. Szűz Mária, Isten anyjának a Főünnepe, parancsolt ünnep

Szentmisék 10:00 és 18:00 órakor lesznek

17:00 Első vasárnapi rózsafüzér-imádság

Előre jelezzük:

–       jan. 6.                   Urunk megjelenése Főünnep / Vízkereszt (parancsolt ünnep), szentmisék 11:00 és 18:30-kor, előesti mise 5-én 18:30

–       jan. 7.                    elsőszombati zarándoklat Szent László templom (Béke tér)

–       jan. 13.                  Életige Kör találkozó

–       jan. 15.                  a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       jan. 18-25.            Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

–       jan. 22.                 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

Hét ünnepnapjai:

dec. 26.           hétfő               Szent István első vértanú Ünnepe

dec. 27.           kedd                Szent János apostol és evangélista Ünnepe

dec. 28.           szerda             Aprószentek, vértanúk Ünnepe

dec. 29.           csütörtök         Becket Szent Tamás püspök és vértanú emléknapja

dec. 31.           szombat          Szent I. Szilveszter pápa


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30