KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.10.09.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.10.09.

Évközi 28. vasárnap

  1. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:00-tól, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:00-tól imádkozzuk. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését.
  2. Október 9-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
    11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  3. Október 10-én, hétfőn 19:30-tól a csoportvezetők találkoznak. Várjuk a plébániánkon működő összes gyermek, ifjúsági, házas és felnőtt hittancsoportok vezetőit és mindenkit, aki plébániánk életének szervezésében, alakításában aktívan részt kíván venni.
  4. Október 13-án, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz.
  5. Október 15-én, szombaton 14. alkalommal kerül megrendezésre a fiataloknak szóló „Tiszta szerelem! Lehetséges?” imaest, melynek idén ismét plébániánk szolgál helyszínéül. 18 órakor Roska Péter atya mutat be szentmisét, majd tanúságtételek, szentségimádás, közbenjárás következik, gyónási lehetőség is lesz, és az est lezárásként agapé.
  6. Október 16-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    Ezzel egy időben (10-12:00 között) szeretettel hívjuk a plébániánkhoz tartozó házaspárokat egy délelőtti ismerkedésre, találkozásra. Arra is lesz lehetőség, hogy akik szeretnének házas csoporthoz csatlakozni megtalálják az őket befogadó csapatot. Kérjük, saját bögrét hozzatok a teázáshoz!
  7. Mint a nyári lelkigyakorlaton, majd az azt követő kommunikációban közösen kezdeményeztük, szeretettel várjuk október 20-ig plébániai csoportjaink bemutatását egy-egy A/4 lap erejéig. A bemutatkozás mikéntje, formája szabad. A kialakult, esetleg zártabb csoportok egyszerű bemutatásától a kifejezetten tagokat kereső csoportok meghívó hangvételéig bármire van lehetőség, utóbbi esetben címmel, elérhetőségekkel.

Előre jelezzük:

–       okt. 22.                 őszi közösségi kirándulás

–       okt. 23.                 egész napos egyházmegyei szentségimádási napunk

11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

                                    a szentmisékben országos gyűjtés lesz a missziók javára

 

Hét ünnepnapjai:

okt. 11.            kedd                Szent XXIII. János pápa emléknapja

okt. 14.            péntek             Szent I. Callixtus (Kallixtusz) pápa és vértanú emléknapja

okt. 15.            szombat          A Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz, szűz és egyháztanító Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.10.02.

Évközi 27. vasárnap

  1. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:00-tól, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:00-tól imádkozzuk. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését.
  2. Október 2-án, vasárnap 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  3. Október 6-9. között kerül megrendezésre a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes, ifjúsági akció, a három történelmi egyház szervezésében, melyen plébániánk fiataljai is szép számmal szoktak részt venni.
  4. Még október 7-én, pénteken délután számítunk a segítő kezekre templomházunk nagytakarításához! Előzetesen Szalma Dóri várja a jelentkezéseket!
  5. Szeretettel hívunk mindenkit, aki áldozatos munkával szeretné tisztábbá, szebbé, rendezettebbé varázsolni templomunk kertjét október 8-án szombaton 8-12 óra között közös kertrendezésre.
  6. Október 9-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
    11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  7. Október 15-én, szombaton 14. alkalommal kerül megrendezésre a fiataloknak szóló „Tiszta szerelem! Lehetséges?” imaest, melynek idén ismét plébániánk szolgál helyszínéül. 18 órakor Roska Péter atya mutat be szentmisét, majd tanúságtételek, szentségimádás, közbenjárás következik, és az est lezárásként agapé.
  8. Mint a nyári lelkigyakorlaton, majd az azt követő kommunikációban közösen kezdeményeztük, szeretettel várjuk október 20-ig plébániai csoportjaink bemutatását egy-egy A/4 lap erejéig. A bemutatkozás mikéntje, formája szabad. A kialakult, esetleg zártabb csoportok egyszerű bemutatásától a kifejezetten tagokat kereső csoportok meghívó hangvételéig bármire van lehetőség, utóbbi esetben címmel, elérhetőségekkel.

Előre jelezzük:

–       okt. 10.                 19:30 csoportvezetők találkozója

–       okt. 13.                 Életige Kör találkozó

–       okt. 16.                 a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       okt. 22.                 őszi közösségi kirándulás

–       okt. 23.                 egész napos egyházmegyei szentségimádási napunk

11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

                                    a szentmisékben országos gyűjtés lesz a missziók javára

Hét ünnepnapjai:

okt. 4.  kedd                Assisi Szent Ferenc Emléknapja

okt. 5.  szerda             Szent Faustina Kowalska szűz emléknapja

okt. 6. csütörtök         Szent Brúnó áldozópap emléknapja

okt. 7.  péntek             A Rózsafüzér Királynőjének Emléknapja

okt. 8. szombat         Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország Főpatrónájának Főünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.09.25.

Évközi 26. vasárnap

Elvándorlók és Menekültek Világnapja

  1. Szeptember 25-én, vasárnap 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  2. Szeptember 27-én,kedden 19:30-tól a képviselő-testület találkozik.
  3. Idén ősszel több időpontban (09.29. de., 09.30. du., 10.07. du.) számítunk a segítő kezekre templomházunk nagytakarításához! Előzetesen Szalma Dóri várja a jelentkezéseket!
  4. Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:00-tól, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:00-tól imádkozzuk. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakkor vállalják az imádság vezetését.
  5. Október 2-án, vasárnap 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  6. Október 1-én a soron következő elsőszombati zarándoklatot a budapesti Rózsafüzér Királynéja Plébániára hirdetjük meg, ahol aznap kerül megrendezésre A Rózsafüzért Imádkozók XIII. országos találkozója. A program részleteit a Káplistán olvashatjátok.
    Ezen a napon újra MamaBaba Gardróbcserére hívunk benneteket templomunkba 9 és 12 óra között.
    Az őszi Nagymarosi Ifjúsági találkozóra, melynek mottója:  „Keresd a békét, és járj annak útján!” (vö. Zsolt 34,15) is várják a szervezők az érdeklődőket!
  7. A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség újra önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja a Főegyházmegye területén lévő budapesti, esztergomi, visegrádi és pomázi kórházakba. A soron következő képzés 2022. október 1-jén indul. A képzésre jelentkezni a Kórházlelkészség (06-1) 224-86-40-es telefonszámán lehet hétköznap 8-16 óra között szeptember folyamán.

Előre jelezzük:

–       okt. 6-9.                „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)

–       okt. 8.                   őszi templomkert rendezés

–       okt. 9.                   11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

–       okt. 13.                 Életige Kör találkozó

–       okt. 15.                 Országos imaest a tisztaságért

–       okt. 22.                 őszi közösségi kirándulás

–       okt. 23.                 egész napos egyházmegyei szentségimádási napunk

                                   11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

                                   a szentmisékben országos gyűjtés lesz a missziók javára

 

Hét ünnepnapjai:

szept. 26.         hétfő               Szent Kozma és Damján vértanúk emléknapja

szept. 27.         kedd                Páli Szent Vince áldozópap Emléknapja

szept. 28.         szerda             Szent Vencel vértanú emléknapja

Ruiz Szent Lőrinc és társai vértanúk emléknapja

szept. 29.         csütörtök         Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael Főangyalok Ünnepe

szept. 30.         péntek             Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító Emléknapja

okt. 1.              szombat          A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.09.18.

Évközi 25. vasárnap

  1. Megjelent az Ébresztő legújabb száma, melyet az előtérben megtaláltok!
  2. Szeptember 18-25. között, az Ars Sacra fesztivál keretén belül, lesz látható templomunk Prokopp termében Farkas Péter fotóművész „Mindenütt megtalállak” c. kiállítása. A kiállítást megtekinteni H-SZ-P 10-12 és 17-19, vasárnap pedig 8-11 és 17-19 óra között lehet.
  3. Tanai Gergely és Veress Kata szeretettel hívnak és várnak mindenkit nászmisés esküvőjükre és utána egy kis sütizésre szeptember 24-én, szombaton 14 órától a templomunkba.
  4. Szeptember 25-én, vasárnap 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  5. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.
  6. A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség újra önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja a Főegyházmegye területén lévő budapesti, esztergomi, visegrádi és pomázi kórházakba. A soron következő képzés 2022. október 1-jén indul. A képzésre jelentkezni a Kórházlelkészség (06-1) 224-86-40-es telefonszámán lehet hétköznap 8-16 óra között szeptember folyamán.

Előre jelezzük:

–       szept. 17-25.      Ars Sacra fesztivál

–       szept. 27.          19:30 a képviselő testület találkozik

–       okt. 1.               elsőszombati zarándoklat Bp. Rózsafüzér Királynője Plébánia

                               9-12:00 MamaBaba Gardróbcsere

                               Szent Mihály Foci Kupa

                               Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

–       okt. 2.                17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–       okt. 6-9.             „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)

–       okt. 9.                11:00 Szentmise Káp. II.-n a Megyeri Klubban

–       okt. 13.              Életige Kör találkozó

Hét ünnepnapjai:

szept. 19.         hétfő               Szent Januáriusz püspök és vértanú emléknapja

szept. 20.         kedd                Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik,

koreai vértanúk Emléknapja

szept. 21.         szerda             Szent Máté apostol és evangélista Ünnepe

szept. 23.         péntek             Pietrelcinai Szent Pió áldozópap Emléknapja

szept. 24.         szombat          Szent Gellért püspök és vértanú Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.09.11.

Évközi 24. vasárnap

1. Szeptember 11-től újra lesznek szentmisék minden hónap 2. és 4. vasárnapján 11 órakor Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
A reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben.
2. Szeptember 13-tól, keddi és csütörtöki napokon, az esti szentmisét követően 19:30-as kezdéssel, katekézis indul a plébánián. Ezen nyitott alkalmakra mindenkit szeretettel várunk, különösen azokat, akik szeretnék meglátni életükben a szenvedés értelmét.
3. Szeptember 18-25. között, az Ars Sacra fesztivál keretén belül, lesz látható templomunk Prokopp termében Farkas Péter fotóművész „Mindenütt megtalállak” c. kiállítása, melyet szept. 16-án, pénteken 17 órakor Simon András grafikusművész nyit meg. A kiállítást megtekinteni H-SZ-P 10-12 és 17-19, vasárnap pedig 8-11 és 17-19 óra között lehet.
4. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.
5. Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik szívesen vállalnak vasalást a plébánián. Irodaidőben van lehetőség a szolgálatnak eme formájára. Akik kb. kéthavonta tudnak vállalni egy-egy alkalmat, kérjük jelentkezzenek az irodában vagy Dreiszker Áginál.
6. A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség újra önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja a Főegyházmegye területén lévő budapesti, esztergomi, visegrádi és pomázi kórházakba. A soron következő képzés 2022. október 1-jén indul. A képzésre jelentkezni a Kórházlelkészség (06-1) 224-86-40-es telefonszámán lehet hétköznap 8-16 óra között szeptember folyamán.

Előre jelezzük:
– szept. 17-25. Ars Sacra fesztivál
– szept. 24. 14:00 Tanai Gergely és Veress Kata nászmisés esküvője
– szept. 25. 11:00 Szentmise Káposztás II.-n a Megyeri Klubban
– szept. 27. 19:30 a képviselő testület találkozik
– okt. 1. Szent Mihály Foci Kupa
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
– okt. 2. 17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
– okt. 6-9. „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)

Hét ünnepnapjai:
szept. 12. hétfő Szűz Mária szent nevének Emléknapja
szept. 13. kedd Aranyszájú (Krizosztomosz) Szent János püspök és egyháztanító Emléknapja
szept. 14. szerda A Szent Kereszt felmagasztalásának Ünnepe
szept. 15. csütörtök A Fájdalmas Szűzanya Emléknapja
szept. 16. péntek Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk Emléknapja
szept. 17. szombat Bellarmin Szent Róbert püspök és egyháztanító emléknapja
Bingeni Szent Hildegárd apátnő és egyháztanító emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30