KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.07.31.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.07.31.

Évközi 18. vasárnap

1. Hívunk mindenkit a nyári felnőtt lelkigyakorlatunkat megelőző utolsó összevont hittanunkra augusztus 2-án, kedden 19:30-tól.
2. Augusztus 3-án, szerdán reggel indulnak hittanosaink Pusztamarótra a hittantáborba. Imádkozzunk értük, hogy lelkileg megújulva, töltekezve, a szeretetben megerősödve térjenek majd haza! A tábor lezárása a vasárnap esti szentmise lesz, melyet szeretnénk közösen ünnepelni a szülőkkel, hozzátartozókkal!
3. Augusztus 7-én, vasárnap 18 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
4. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, szombaton Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
5. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.
6. Szeptemberben katekézis is indul a plébánián. Ezen nyitott alkalmakra mindenkit szeretettel várunk, különösen azokat, akik szeretnék meglátni életükben a szenvedés értelmét.

Előre jelezzük:
– augusztus 11. Életige Kör találkozó
– augusztus 28. A Mária Rádió élőben közvetíti a reggeli szentmisét templomunkból

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:
felnőtt lelkigyakorlat 2022.08.18-21. Szombathely

Hét ünnepnapjai:
aug. 1. hétfő Ligouri Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító Emléknapja
aug. 2. kedd Vercelli Szent Özséb püspök emléknapja
Eymard Szent Péter Julián áldozópap emléknapja
aug. 4. csütörtök Vianney Szent János Mária áldozópap Emléknapja
aug. 5. péntek Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony) emléknapja
aug. 6. szombat Urunk színeváltozásának Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.07.24.

Évközi 17. vasárnap
Nagyszülők és idősek világnapja

1. Hívunk mindenkit a nyári felnőtt lelkigyakorlatunkat megelőző utolsó összevont hittanunkra augusztus 2-án, kedden 19:30-tól.
2. Augusztus 3-án, szerdán reggel indulnak hittanosaink Pusztamarótra a hittantáborba. Imádkozzunk értük, hogy lelkileg megújulva, töltekezve, a szeretetben megerősödve térjenek majd haza! A tábor lezárása a vasárnap esti szentmise lesz, melyet szeretnénk közösen ünnepelni a szülőkkel, hozzátartozókkal!
3. Augusztus 7-én, vasárnap 18 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
4. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, szombaton Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
5. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.
6. Szeptemberben katekézis is indul a plébánián. Ezen nyitott alkalmakra mindenkit szeretettel várunk, különösen azokat, akik szeretnék meglátni életükben a szenvedés értelmét.

Előre jelezzük:
– augusztus 11. Életige Kör találkozó
– augusztus 28. A Mária Rádió élőben közvetíti a reggeli szentmisét templomunkból

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:
felnőtt lelkigyakorlat 2022.08.18-21. Szombathely

Hét ünnepnapjai:
júl. 25. hétfő Szent Jakab Apostol Ünnepe
júl. 26. kedd Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szüleinek Emléknapja
júl. 27. szerda Szent Charbell Maklouf áldozópap emléknapja
júl. 29. péntek Szent Márta, Szent Mária és Szent Lázár Emléknapja
júl. 30. szombat Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspök és egyháztanító emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.07.17.

Évközi 16. vasárnap

1. Hívunk mindenkit nyári összevont hittanunk következő alkalmára, július 19-én, kedden 19.30-tól

2. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.

3. Szeptemberben katekézis is indul a plébánián. Ezen nyitott alkalmakra mindenkit szeretettel várunk, különösen azokat, akik szeretnék meglátni életükben a szenvedés értelmét.

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:
gyerek hittantábor 2022.08.03-07. Pusztamarót
felnőtt lelkigyakorlat 2022.08.18-21. Szombathely

Hét ünnepnapjai:
júl. 18. hétfő Szent Hedvig királynő
júl. 22. péntek Szent Mária Magdolna
júl. 23. szombat Svéd Szent Brigitta


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.07.10.

Évközi 15. vasárnap

1. Július 10-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk Kárpátalja megsegítésére.
2. Július 14-én, csütörtökön este Életige Kör találkozó lesz templomunkban.
3. Idén is várunk szeretettel minden 3-9. osztályos gyermeket és a csoportvezetőket a hittantáborba, mely augusztus 3-7. között ismét Pusztamaróton kerül megrendezésre. A jelentkezéseket a levelezőlistára kiküldött linken keresztül adhatjátok le július 10-ig!
4. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.
5. Szeptemberben katekézis is indul a plébánián. Ezen nyitott alkalmakra mindenkit szeretettel várunk, különösen azokat, akik szeretnék meglátni életükben a szenvedés értelmét.

Előre jelezzük:
– július 19. 19:30 összevont nyári hittan 3. alkalom
– augusztus 7. 18:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:
gyerek hittantábor 2022.08.03-07. Pusztamarót
felnőtt lelkigyakorlat 2022.08.18-21. Szombathely

Hét ünnepnapjai:
júl. 11. hétfő Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének Ünnepe
júl. 13. szerda Szent Henrik császár emléknapja
júl. 14. csütörtök Lellisi Szent Kamill emléknapja
júl. 15. péntek Szent Bonaventura püspök és egyháztanító Emléknapja
júl. 16. szombat Kármelhegyi Boldogasszony emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.07.03.

Évközi 14. vasárnap

1. Július 3-án, vasárnap a szentmisékben Péter-fillér gyűjtés lesz; a perselyezés során összegyűlt adományt Rómába küldjük.
18:00 órától első vasárnapi rózsafüzér-imádság lesz a kápolnában.
2. Ministránsainknak július 4-én, hétfőn kezdődik a táborozás Szentén. Imádkozzunk értük is!
3. Hívunk mindenkit nyári összevont hittanunk következő alkalmára július 5-én, kedden 19:30-tól!
4. Idén is várunk szeretettel minden 3-9. osztályos gyermeket és a csoportvezetőket a hittantáborba, mely augusztus 3-7. között ismét Pusztamaróton kerül megrendezésre. A jelentkezéseket a levelezőlistára kiküldött linken keresztül adhatjátok le július 10-ig!
5. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában.

Előre jelezzük:
– július 14. Életige Kör találkozó
– július 19. 19:30 összevont nyári hittan 3. alkalom

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:
ministráns tábor 2022.07.04-08. Szente
gyerek hittantábor 2022.08.03-07. Pusztamarót
felnőtt lelkigyakorlat 2022.08.18-21. Szombathely

Hét ünnepnapjai:
júl. 4. hétfő Portugáliai Szent Erzsébet emléknapja
júl. 5. kedd Zaccaria Szent Antal Mária áldozópap emléknapja
júl. 6. szerda Goretti Szent Mária szűz és vértanú emléknapja
júl. 9. szombat Zhao Rong Szent Ágoston áldozópap és társainak emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30