KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.03.20.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.03.20.

Nagyböjt 3. vasárnapja

  1. Március 20-án, vasárnap a reggeli szentmisében lesz az elsőáldozásra készülő gyerekek kiválasztása. Imádkozzunk értük és családjaikért!
    A szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    Templomunk kórusa szeretettel vár minden régi és leendő tagot, hogy együtt énekelve tegyék szebbé a Virágvasárnap és a Szent Három Nap liturgiáit. Az első próbára az esti szentmise után kerül sor.
  2. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is szervez nagyböjtben tartósélelmiszer-gyűjtést, hogy segítséget nyújtsunk a háborús helyzetben az ukrán menekülteknek és a kárpátaljai magyaroknak. A gyűjtésre március 20. és 27. között kerül sor. Adományaitokat az irodában tudjátok leadni, vagy vasárnap, a misék után, a nagyteremben kirakott kosarakba elhelyezni.
  3. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének valamit tenni a megfogant, de veszélyben lévő magzatokért, egy közös szentmisére március 24-én, csütörtökön este 18:30-ra, ahol lehetőség lesz egy veszélyeztetett magzat lelki örökbefogadásra. Részletes leírást találtok a hirdetőtáblán és a levelezőlistán. Ez a szentmise már a Főünnepre vonatkozó előesti mise lesz.
  4. Március 25-én, pénteken Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony Főünnepén is közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 17:30-tól a nagyterembe.
  5. Március 27-én, vasárnap állítjuk át az órákat a nyári időszámításra. Ezért kérünk Benneteket, hogy a vasárnapi misékre az új időszámítás szerint érkezzetek!
    11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

Előre jelezzük:

–          márc. 29.   19:30 a képviselő-testület találkozik

          ápr. 1.        17:30 keresztút a nagyteremben

          ápr. 2.         első szombati zarándoklat a Kiscelli Szent Vér Kálvária Kápolnához

–          ápr. 3.         a szentmisékben országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára

                          a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

                          17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–          ápr. 8.        az esti mise után kb. 19:15-től Sillye Jenő és barátai éneklik a keresztutat a nagyteremben

–          ápr. 9.        bűnbánati liturgia

–          ápr. 10.      Virágvasárnap, a reggeli szentmisét bevonulással kezdjük, ami a Halassy uszoda elől indul ¾ 9-től. A szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban elmarad. Hívjuk a testvéreket a közös ünneplésre, a reggeli bevonulásra és szentmisére!

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

ministráns tábor                     2022.07.04-08.

gyerek hittantábor                  2022.08.03-07.

felnőtt lelkigyakorlat             2022.08.18-21.           Szombathely


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.03.13.

Nagyböjt 2. vasárnapja

  1. Március 13-án, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk a tornateremben. 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
    Szeretettel hívjuk az érdeklődőket egy igazi nagyböjti és vasárnapi programra, Koltay Gergely és Szűts István: Megfeszített című rockopera film 15 órakor kezdődő vetítésére a templomházba. A vetítés után lehetőség lesz egy beszélgetésre is a film alkotóival.
  2. Március 18-án, pénteken közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 17:30-tól a nagyterembe. Ezen a napon előesti szentmisét tartunk 18:30-tól Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének Főünnepéről, ünnepi áldással az édesapáknak.
  3. Március 19-én, szombaton 9-12 óra között jótékonysági Mama-baba gardróbcsere lesz a templomházunkban. A teljes befolyt összeget kárpátaljai magyarok, illetve menekültek részére továbbítják!
  4. Március 20-án, vasárnap a reggeli szentmisében lesz az elsőáldozásra készülő gyerekek kiválasztása. Imádkozzunk értük és családjaikért! A szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  5. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének valamit tenni a megfogant, de veszélyben lévő magzatokért, egy közös szentmisére március 24-én,csütörtökön este 18:30-ra, ahol lehetőség lesz egy veszélyeztetett magzat lelki örökbefogadásra. Részletes leírást találtok a hirdetőtáblán és a levelezőlistán. Ez a szentmise már a Főünnepre vonatkozó előesti mise lesz.

 

Előre jelezzük:

–          márc. 25.   Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony Főünnepe

17:30 keresztút a nagyteremben

–          márc. 25-27.         ifjúsági lelkigyakorlat

–          márc. 27.   11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

óraátállítás

–          márc. 29.   19:30 a képviselő-testület találkozik

–          ápr. 1.        17:30 keresztút a nagyteremben

–          ápr. 3.        a szentmisékben országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára

a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

 

Hét ünnepnapjai:

március 19.                 szombat          Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének Főünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.03.06.

Nagyböjt 1. vasárnapja

  1. Március 6-án, vasárnap mindkét szentmisékben lesz hamvazás. A reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és ministráns nyílt napra várják a felső tagozatos fiúkat!
    17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  1. Idei nagyböjti lelkigyakorlatunkat (márc. 6-7-8.) Török Csaba atya tartja. Első alkalommal a vasárnap esti szentmisében, majd az esti misék után kb. 19:15-től. Hétfőn és kedden 17:30-tól Csaba atyánál is lehet gyónni az esti misék kezdetéig. Mindenkit szeretettel várunk, hogy lelkileg feltöltődve készülhessünk a húsvéti misztériumra.
  2. Március 10-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz 19:30-tól.
  3. Március 11-én, pénteken közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 17:30-tól a nagyterembe.
  4. Március 13-án, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

Szeretettel hívjuk az érdeklődőket egy igazi nagyböjti és vasárnapi programra, Koltay Gergely és Szűts István: Megfeszített című rockopera film 15 órakor kezdődő vetítésére a templomházba. A vetítés után lehetőség lesz egy beszélgetésre is a film alkotóival.

 

Előre jelezzük:

–          márc. 18.   17:30 keresztút a nagyteremben

                         Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének Főünnepe alkalmából előesti mise, benne az édesapák megáldása

–          márc. 19.   9.00-12.00 jótékonysági Mama-baba gardróbcsere lesz a templomházunkban

–          márc. 20.   a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–          márc. 25.   17:30 keresztút a nagyteremben

–          márc. 25-27.         ifjúsági lelkigyakorlat

–          márc. 27.   11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–          márc. 29.   19:30 a képviselő-testület találkozik

 

Hét ünnepnapjai:


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.02.27.

Évközi 8. vasárnap

Könyörgőnap a világ éhezőiért

 

  1.  Február 27-én, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
    A szentmisékben országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Kérjük, hogy lehetőségeitek szerint támogassátok őket!
  1. Március 2-án, Hamvazószerdán megkezdődik a Nagyböjt. Ez a nap szigorú böjti nap. (14 éven felüliek ezen a napon, és nagyböjt minden péntekén, tartózkodjanak a húsevéstől, valamint a 18 és 60 év közötti felnőttek ezen a napon csak 3x étkezzenek, és egyszer lakjanak jól). Szentmisék 9:00 és 18:30-kor lesznek. Mindkét szentmisében és vasárnap is lesz hamvazás.
  2. Nagyböjt minden péntekén közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 17:30-tól a nagyteremben (első alkalom márc. 4.).
    A Nagyböjti időben a szentségimádásokat péntek helyett csütörtökön tartjuk a szentmise után egy órás időtartamban.
  1. Március 5-én, szombaton ismét első szombati zarándoklatot szervezünk a Kútvölgyi Szűz Mária Kápolnához, melyet gyalogosan egy rövidebb kb. 4 km és egy hosszabb kb. 7,5 km útvonalon fogunk megközelíteni. Aki nem tud vagy szeretne gyalogolni, azokkal a kápolnánál találkozunk 11:30-kor. A közös szentmisét délben fogjuk ünnepelni. A részleteket a Káplistán és a hirdetőtáblán olvashatjátok!
  2. Március 6-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és ministráns nyílt napra várják a felső tagozatos fiúkat!
    17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  1. Idei nagyböjti lelkigyakorlatunkat (márc. 6-7-8.) Török Csaba atya tartja. Első alkalommal a vasárnap esti szentmisében, majd az esti misék után kb. 19:15-től. Hétfőn és kedden 17:30-tól Csaba atyánál is lehet gyónni az esti misék kezdetéig. Mindenkit szeretettel várunk, hogy lelkileg feltöltődve készülhessünk a húsvéti misztériumra.

 

Előre jelezzük:

–       márc. 10.   19:30 Életige Kör találkozó

–       márc. 11.   17:30 keresztút a nagyteremben

–       márc. 13.   11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

15:00 Koltay Gergely és Szűts István: Megfeszített című rockopera film vetítése a templomházban, utána beszélgetés az alkotókkal

–       márc. 18.   17:30 keresztút a nagyteremben

–       márc. 20.   a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

 


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2022.02.20.


Évközi 7. vasárnap

  1. Február 20-án, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  2. Február 22-én, kedden az esti szentmise után 19:30-tól a képviselő-testület találkozik 
  3. Február 27-én, vasárnap 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
    A szentmisékben országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Kérjük, hogy lehetőségeitek szerint támogassátok őket!
  1. Március 2-án, Hamvazószerdán megkezdődik a Nagyböjt. Ez a nap szigorú böjti nap. (14 éven felüliek ezen a napon, és nagyböjt minden péntekén, tartózkodjanak a húsevéstől, valamint a 18 és 60 év közötti felnőttek ezen a napon csak 3x étkezzenek, és egyszer lakjanak jól). Szentmisék 9:00 és 18:30-kor lesznek. Mindkét szentmisében és vasárnap is lesz hamvazás.
  2. Nagyböjt minden péntekén közös keresztútra várjuk a kedves testvéreket 17:30-tól a nagyteremben (első alkalom márc. 4.).

 

Előre jelezzük:

–          márc. 5.     első szombati zarándoklat a Kútvölgyi Szűz Mária Kápolnához

–          márc. 6.     a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak, és ministráns nyílt napra várják a felső tagozatos fiúkat

                         17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–          márc. 6-8. Nagyböjti lelkigyakorlat Török Csaba atyával

–          márc. 10.   19:30 Életige Kör találkozó

–          márc. 11.   17:30 keresztút a nagyteremben

–          márc. 13.   11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

 

Hét ünnepnapjai:

febr. 21.          hétfő               Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító emléknapja

febr. 22.          kedd                Szent Péter apostol székfoglalásának Ünnepe

febr. 23.          szerda              Szent Polikárp püspök és vértanú Emléknapja

febr. 24.          csütörtök         Szent Mátyás apostol Ünnepe


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30