KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.08.15.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.08.15.

Szűz Mária mennybevétele

Nagyboldogasszony

Főünnep

  1. Augusztus 15-én, vasárnap Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony Főünnepe, kétszeresen parancsolt ünnep, a reggeli szentmisében Szeles Dóra részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért! A szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk.
  1. Még lehet jelentkezni a felnőtt lelkigyakorlatra, melyet augusztus 19-22. között Vácott tartunk 3 püspök közreműködésével, a NEK küszöbén, plébániai zsinatunk legfontosabb befejező alkalmaként. A plébániai helyettesítést Gedeon József atya végzi az itthonmaradottak számára.
  2. Augusztus 20-án, pénteken, Szent István király ünnepén, templomunkban csak 10 órakor lesz szentmise. Délután, akik nem vesznek részt a váci lelkigyakorlaton, hívjuk a Szent István Bazilikához az ünnepi szentmisére és a Szent Jobb körmenetre.
  3. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseketA Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia csoportjának kódja: IEC-FHX9 – egyénileg kell regisztrálni, és ha a plébániai csoporttal együtt, egy helyen szeretnétek részt venni a nyitó és záró miséken, akkor ezt a csoport kódot írjátok be a saját regisztrációs oldalatokon a megadott helyre. A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.
  1. Szeptember 5-én, vasárnap, a NEK kezdő napján, templomunkban csak 9 órakor lesz szentmise, majd utána első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk. Délután, aki csak él és mozog vegyen részt az Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes nyitó szentmiséjén a Hősök terén!
  2. Szeptember 12-én, vasárnap, a NEK záró napján, délelőtt mindenki, aki csak tud jöjjön el a Ferenc pápa által vezetett Statio Orbis, ünnepélyes záró szentmisére szintén a Hősök terére! Templomunkban délelőtt nem, de este már a megszokott, téli miserend szerint 18 órakor lesz szentmise.
  3. Az immár hagyományos, első szombati zarándoklatunk, szeptemberben a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lesz.

Előre jelezzük:

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

felnőtt lelkigyakorlat             2021. augusztus 19-22.          Vác

ifi lelkigyakorlat                    2021. szeptember 24-26.

 

Hét ünnepnapjai:

aug. 16.           hétfő               Szent Pouciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk emléknapja

aug. 18.           szerda              Eudes Szent János áldozópap emléknapja

aug. 19.           csütörtök         Szent Bernát apát és egyháztanító Emléknapja

aug. 20.           péntek            Szent István király, Magyarország Fővédőszentjének Főünnepe

aug. 21.           szombat          Szent X. Piusz pápa Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.08.08.

Évközi 19. vasárnap

  1. Augusztus 12-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz este 8 órától.
  2. Augusztus 15-én, vasárnap Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony Főünnepe, kétszeresen parancsolt ünnep, a reggeli szentmisében Szeles Dóra részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért!

A szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk.

  1. Még van lehetőség pótjelentkezésre az augusztus 19-22. között Vácon tartandó felnőtt lelkigyakorlatunkra! Bíztatnánk mindenkit, aki hívást érez a részvételre, hogy mielőbb adja le a jelentkezését!
  2. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, pénteken Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  3. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseket.

A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.

Előre jelezzük:

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

felnőtt lelkigyakorlat             2021. augusztus 19-22.          Vác

ifi lelkigyakorlat                    2021. szeptember 24-26.

 

Hét ünnepnapjai:

aug. 9.             hétfő               A keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentjének Ünnepe

aug. 10.           kedd                Szent Lőrinc diakónus és vértanú Emléknapja

aug. 11.           szerda             Szent Klára szűz Emléknapja

aug. 12.           csütörtök         Chantal Szent Johanna Franciska szerzetesnő emléknapja

aug. 13.           péntek             Boldog XI. Ince pápa Emléknapja

aug. 14.           szombat          Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú Emléknapja

aug. 15.           vasárnap        Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony Főünnepe, parancsolt ünnep


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.08.01.

Évközi 18. vasárnap

  1. Augusztus 1-én, vasárnap 18:00 órától első vasárnapi rózsafüzér-imádság lesz a templomban.
  2. Augusztus 2-án, hétfőn indulnak hittanosaink Pusztamarótra a hittantáborba. Imádkozzunk értük, hogy lelkileg megújulva, töltekezve, a szeretetben megerősödve térjenek majd haza!
  3. A táborozók augusztus 6-án, pénteken kora este érkeznek haza, melyet követően 18:30-tól záró szentmisével szeretnénk ünnepelni közösen a szülőkkel, hozzátartozókkal együtt.
  4. Ugyancsak imádkozzunk az augusztus 2-6. között, a plébániánkon megrendezésre kerülő mini hittantábor résztvevőiért és szervezőiért is, hogy a Jóisten őket is halmozza el kegyelmeivel és áldásával. 
  5. Augusztus 7-én, első szombatonzarándoklatot szervezünk Érd-Postástelepre a Kármelhegyi Boldogasszony templomba. A zarándoklat pontos tudnivalóit hamarosan olvashatjátok a levelezőlistán!
  6. Augusztus 15-én, vasárnap a reggeli szentmisében Szeles Dóra részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért! A szentmise után jótékonysági ruhavásárt tartunk.
  7. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, pénteken Szent István király Ünnepéna budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  8. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseketA kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé! A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.huoldalon.

Előre jelezzük:

       augusztus 12.                    20:00 Életige – Kör találkozó

 

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

gyerek hittantábor                  2021. augusztus 2-6.  Pusztamarót

minihittantábor                      2021. augusztus 2-6.

felnőtt lelkigyakorlat             2021. augusztus 19-22.          Vác

ifi lelkigyakorlat                    2021. szeptember 24-26.

 

 

Hét ünnepnapjai:

aug. 2. hétfő               Vercelli Szent Özséb püspök emléknapja

                                   Eymard Szent Péter Julián áldozópap emléknapja

aug. 4. szerda             Vianney Szent János Mária áldozópap Emléknapja

aug. 5. csütörtök         Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony) emléknapja

aug. 6. péntek             Urunk színeváltozásának Ünnepe

aug. 7. szombat          Szent II. Xixtusz pápa és társai vértanúk emléknapja

Szent Kajetán emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK  HIRDETÉSEI                     2021.07.25.

Évközi 17. vasárnap

  1. Augusztus 1-én, vasárnap 18:00 órától első vasárnapi rózsafüzér-imádság lesz a templomban. Augusztus 7-én, első szombaton zarándoklatot szervezünk Érd-Postástelepre a Kármelhegyi Boldogasszony templomba. A zarándoklat pontos tudnivalóit hamarosan olvashatjátok a levelezőlistán!
  2. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, pénteken Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  3. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseket.

A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.

Előre jelezzük:

 augusztus 12.                    20:00 Életige – Kör találkozó

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

gyerek hittantábor                  2021. augusztus 2-6.  Pusztamarót

minihittantábor                      2021. augusztus 2-6.

felnőtt lelkigyakorlat             2021. augusztus 19-22.          Vác

ifi lelkigyakorlat                    2021. szeptember 24-26.

Hét ünnepnapjai:

júl. 26. hétfő               Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei)

júl. 27. kedd                Szent Charbel Makhlouf áldozópap emléknapja

júl. 29. csütörtök         Szent Márta Emléknapja

júl. 30. péntek             Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspök és egyháztanító emléknapja

júl. 31. szombat          Loyolai Szent Ignác áldozópap Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2021.07.18.

Évközi 16. vasárnap

 

  1. Az augusztus 19-22. között Vácon tartandó felnőtt lelkigyakorlatunkra, az enyhülő járványhelyzetre való tekintettel, ismét megnyílik a jelentkezési lehetőség. Bíztatnánk mindenkit, aki hívást érez a részvételre, hogy július 20-ig adja le jelentkezését a levelezőlistára kiküldött űrlap segítségével!
  2. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, pénteken Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  3. A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezéseket.

A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.

Előre jelezzük:

–       augusztus 1.                      18:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában

–       augusztus 12.                    20:00 Életige – Kör találkozó

 

Nyári táborok, lelkigyakorlatok időpontjai:

gyerek hittantábor                 2021. augusztus 2-6.  Pusztamarót

minihittantábor                      2021. augusztus 2-6.

felnőtt lelkigyakorlat             2021. augusztus 19-22.          Vác

ifi lelkigyakorlat                    2021. szeptember 24-26.

 

Hét ünnepnapjai:

júl. 20. kedd                Szent Apollinaris püspök és vértanú emléknapja

júl. 21. szerda              Brindisi Szent Lőrinc áldozópap és egyháztanító emléknapja

júl. 22. csütörtök         Szent Mária Magdolna Ünnepe

júl. 23. péntek              Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentjének Ünnepe

júl. 24. szombat          Árpád-házi Szent Kinga szűz Emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30