KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.12.08.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.12.08.

Advent 2. vasárnapja

1. A héten is lesznek kedden és pénteken reggel 6 órakor roráték

2. December 8-án, advent 2. vasárnapján 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. December 22-én, vasárnap a Klub zárva lesz, így mindenkit szeretettel várunk a templomba!

A szentmisék után kreatív karácsonyi díszekből vásárolhattok az előtérben.

3. Idei adventi lelkigyakorlatunkat (dec. 08., 09., 10.) Horváth Zoltán esperes atya (Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia) tartja. Első alkalommal a vasárnap esti szentmisében, majd az esti misék után 20 órától. Hétfőn és kedden 18 órától Zoltán atyánál is lehet gyónni a lelkigyakorlat kezdetéig.

4. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának áthelyezett Főünnepe alkalmából december 9-én, hétfőn 19 órakor kezdődik a szentmise.

5. December 12-én, csütörtökön 20 órától Életige Kör találkozó lesz.

6. December 14-én, szombaton 19 órától várunk mindenkit szeretettel Adventi imaestünkre. A zenés szentségimádás alatt lesz gyónási lehetőség, illetve közbenjáró imát is lehet kérni a testvérektől. Az esemény teljesen nyitott mindenki számára. Várjuk barátaitokat, ismerőseiteket is, hogy együtt készülhessünk a Megváltó érkezésére!

7. December 15-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.

8. December 29-én, vasárnap 14-17 óra között Plébániai Karácsonyt tartunk közösségünk azon tagjainak, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián.

9. Január 4-én, szombaton a Szociális Testvérek Társasága ismét templomházunkban ünnepli az „Alapító napját”, Slachta Margit égi születésnapját. Az egész napos programokra és az ünnepi szentmisére, melyet 10 órától Blankeinstein Miklós atya celebrál, szeretettel várnak minden érdeklődőt! Részletek később. Ezen a napon a 8 órakor kezdődő szentmise elmarad.

 

Közelgő Ünnepeink programja:

December 23.

16:00 Pásztorjáték – nyilvános főpróba a rászoruló gyerekek és családjaik részvételével

December 24.

16:00 Pásztorjáték

23:00 Közös „karácsonyváró” éneklés

24:00 Éjféli Szentmise

December 25. Urunk születése, parancsolt ünnep

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor

December 26.

9:00 Szentmise (este nincs Szentmise)

December 29. A Szent Család ünnepe

Családok megáldása mindkét szentmisében

December 31.

18:00 Év végi hálaadó Szentmise

Január 1. Szűz Mária, Isten anyja, parancsolt ünnep

Szentmisék a vasárnapi rend szerint 09:00 és 18:00 órakor

Hét ünnepnapjai:

dec. 11.           szerda              Szent I. Damazusz pápa emléknapja

dec. 12.           csütörtök         A Guadalupei Boldogságos Szűz Mária emléknapja

dec. 13.           péntek             Szent Lúcia szűz és vértanú Emléknapja

dec. 14.           szombat           Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanító Emléknapja


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.12.01.

Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, november 30-án, szombaton 17 órától közös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe. Az alapanyagok árusítása 16:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal.

Advent 1. vasárnapja

BOLDOG ÚJ EGYHÁZI ÉVET KÍVÁNUNK!

  1. December 1-én, advent első vasárnapján, a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában. 19:30-tól plébániánk szentföldi zarándoklatáról tartunk képes élménybeszámolót a nagyteremben, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Szintén ezen a napon mindkét szentmise után kézműves játékokat vásárolhattok (textil állatkák, babák) karitatív céllal.
  2. Adventben kedden és pénteken reggel 6 órakor lesz rorate. Az első hajnali szentmisére december 3-án, kedden, az utolsóra pedig dec. 24-én várunk Benneteket.
  3. December 8-án, advent 2. vasárnapján 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. December 22-én, vasárnap a Klub zárva lesz, így mindenkit szeretettel várunk a templomba!
  4. Idei adventi lelkigyakorlatunkat (dec. 08., 09., 10.) Horváth Zoltán esperes atya (Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia) tartja. Első alkalommal a vasárnap esti szentmisében, majd az esti misék után 20 órától. Hétfőn és kedden 18 órától Zoltán atyánál is lehet gyónni a lelkigyakorlat kezdetéig.
  5. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának áthelyezett Főünnepe alkalmából december 9-én, hétfőn 19 órakor kezdődik a szentmise.
  6. December 14-én, szombaton 19 órától várunk mindenkit szeretettel Adventi imaestünkre. A zenés szentségimádás alatt lesz gyónási lehetőség, illetve közbenjáró imát is lehet kérni a testvérektől. Az esemény teljesen nyitott mindenki számára. Várjuk barátaitokat, ismerőseiteket is, hogy együtt készülhessünk a Megváltó érkezésére!

 

Előre jelezzük:

–          dec. 06.     06:00 rorate

–          dec. 10.     06:00 rorate

–          dec. 12.     20:00 Életige Kör találkozó

–          dec. 13.     06:00 rorate

–          dec. 15.     a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

 

Hét ünnepnapjai:

dec. 03.           kedd                Xavéri Szent Ferenc áldozópap Emléknapja

dec. 04.           szerda              Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító emléknapja

dec. 06.           péntek             Szent Miklós püspök emléknapja

dec. 07.           szombat           Szent Ambrus püspök és egyháztanító Emléknapja

az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye főpásztorának kinevezési évfordulója


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.11.24.

Krisztus, a mindenség királya
Főünnep

1. November 24-én, vasárnap Krisztus Király Főünnepén, Püspöki Karunk országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést!

Szintén ezen a napon a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása és Fige Patrik részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk értük és családjaikért!

11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

2. November 25-én, hétfőn újra, közös, Espereskerületi szentségimádásra várják a híveket az Újpest-Megyeri Plébánia templomba. 17-18 óra között vezetett szentségimádás, 18:00-kor ünnepi szentmise lesz.

3. Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, november 30-án, szombaton 17 órától közös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe. Az alapanyagok árusítása 16:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal!

4. December 1-én, advent első vasárnapján, a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.

17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

19:30-tól plébániánk szentföldi zarándoklatáról tartunk képes élménybeszámolót a nagyteremben, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szintén ezen a napon mindkét szentmise után kézműves játékokat vásárolhattok (textil állatkák, babák) karitatív céllal.

5. Adventben kedden és pénteken reggel 6 órakor lesz rorate. Az első hajnali szentmisére december 3-án, kedden várunk Benneteket!

6. Idei adventi lelkigyakorlatunkat (dec. 08., 09., 10.) Horváth Zoltán esperes atya (Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia) tartja. Első alkalommal a vasárnap esti szentmisében, majd az esti misék után 20 órától. Hétfőn és kedden 18 órától Zoltán atyánál is lehet gyónni a lelkigyakorlat kezdetéig.

Előre jelezzük:
– dec. 06. 06:00 rorate
– dec. 08. advent második vasárnapja
11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
– dec. 09. a szentmise 19 órakor kezdődik! (A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe ebben a liturgikus évben áthelyeződik erre a napra)
– dec. 10. 06:00 rorate
– dec. 12. 20:00 Életige Kör találkozó
– dec. 13. 06:00 rorate
– dec. 15. a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

Hét ünnepnapjai:
nov. 25. hétfő Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú emléknapja
nov. 30. szombat Szent András apostol Ünnepe


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2019.11.17.

Évközi 33. vasárnap
A szegények világnapja

1. November 17-én, vasárnap a szentmisékben lesz az Erzsébet napi kenyerek megáldása. A reggeli szentmise utána a gyerek kiscsoportok találkoznak és jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben. Az esti misében kerül sor a bérmálkozásra készülő fiataljaink befogadására. A csoport már egy éve készül, és pünkösd táján fognak bérmálkozni. Ha van Köztetek olyan, 18 év fölötti és felkészült ember, aki csatlakozni szeretne a bérmálkozókhoz, jelentkezzen Béla atyánál.

2. November 22-én, pénteken kerül megrendezésre 20 órától az Espereskerületi Katalin bál az Ifjúsági Házban (István út), melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépőjegy 600.- Ft / fő, melyet az irodában lehet megvásárolni, és egy pohár italt illetve tombola jegyet tartalmaz.

3. November 23-án, szombaton 17-18 óra között egy különleges szentségimádásra hívunk benneteket templomunkba! Mi is csatlakozunk a NEK szervezőinek felhívásához, hogy egy időben, sok helyen, együtt imádkozzunk az Oltáriszentség előtt! További részleteket a faliújságon találtok. Legyünk minél többen!

4. November 24-én, vasárnap Krisztus Király Főünnepén, Püspöki Karunk országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést! Szintén ezen a napon a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása és Fige Patrik részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk értük és családjaikért! 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

5. Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, november 30-án, szombaton 17 órától közös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe. Az alapanyagok árusítása 16:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal!

6. A Fokoláre mozgalom 2017 óta támogatja pakisztáni keresztény és hindu gyermekek beiskolázását, melyhez most mi is hozzájárulhatunk. Az adományokat az irodában elhelyezett perselybe dobjátok vagy a Káplistán ill. hirdetőtáblán megadott számlaszámra utaljatok.

Előre jelezzük:
– nov. 25. Espereskerületi Szentségimádás – Újpest – Megyeri Plébánia, 17 órától vezetett szentségimádás, 18:00 ünnepi szentmise
– dec. 01. advent első vasárnapja
a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
19:30 élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
– dec. 03. 06:00 rorate
– dec. 06. 06:00 rorate
– dec. 08. advent második vasárnapja
11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
– dec. 08-10. adventi lelkigyakorlatunk, az esti szentmisék után 20 órától Horváth Zoltán esperes atyával (Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia)

Hét ünnepnapjai:
nov. 18. hétfő A Szent Péter – és Szent Pál bazilikák felszentelésének emléknapja
nov. 19. kedd Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe
nov. 21. csütörtök A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban Emléknapja
nov. 22. péntek Szent Cecília szűz és vértanú Emléknapja
nov. 23. szombat Szent I. Kelemen pápa és vértanú emléknapja

Szent Kolumbán apát emléknapja
nov. 24. vasárnap Krisztus, a mindenség királya Főünnep


KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2019.11.10.

Évközi 32. vasárnap

1. November 10-én, vasárnap a reggeli szentmisében Hegedűs Bence részesül a keresztség szentségében. Imádkozzunk érte és családjáért!
11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
Szintén ezen a napon a képviselő-testület találkozik 19:30-tól.

2. November 14-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz este 8 órától.

3. Sillye Jenő és barátai szeretettel hívnak mindenkit templomunkba, a november 16-án, szombaton 18:00 órakor kezdődő koncertjükre.

4. November 17-én, vasárnap Püspöki Karunk országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést!
Szintén ezen a napon a szentmisékben lesz az Erzsébet napi kenyerek megáldása.
A reggeli szentmise utána a gyerek kiscsoportok találkoznak és jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben.
Az esti misében kerül sor a bérmálkozásra készülő fiataljaink befogadására. A csoport már egy éve készül, és pünkösd táján fognak bérmálkozni. Ha van Köztetek olyan, 18 év fölötti és felkészült ember, aki csatlakozni szeretne a bérmálkozókhoz, jelentkezzen Béla atyánál.

5. Kezdő társastánctanfolyam indul 14-30 év közötti ifjúság részére november 22-től péntekenként 17-18 óra között a Toppy-ban. A tanfolyam 12 alkalomból áll. Részvételi díj 12.000 Ft. Jelentkezni a teljes részvételi díj befizetésével november 10-én, a szentmisék után az előtérben Tanai Zsoltnál lehet.

6. November 22-én, pénteken kerül megrendezésre 20 órától az Espereskerületi Katalin bál a Gyermek és Ifjúsági Házban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépőjegy 600.- Ft / fő, melyet az irodában lehet megvásárolni, és egy pohár italt illetve tombola jegyet tartalmaz.

7. A késő őszi és téli hónapokban templomházunk rezsije nagyon megemelkedik; a korszerűsítések ellenére is havi több százezer forintra tehető ez az összeg. Kérjük, ne felejtkezzetek el az egyházközösségi támogatás befizetéséről! Ezt megtehetitek készpénzben, csekken vagy átutalással. A Testvérek az irodában szívesen segítenek. Nagyon köszönjük!

Előre jelezzük:
– nov. 23. 17-18:00 világméretű szentségimádás a NEK jegyében templomunkban is
– nov. 24. Krisztus Király vasárnapján a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása
11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban
– nov. 30. 17:00 adventi koszorúkötés
– dec. 01. advent első vasárnapja
a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
19:30 élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
– dec. 03. 06:00 rorate

Hét ünnepnapjai:
nov. 11. hétfő Tours-i Szent Márton püspök Emléknapja
nov. 12. kedd Szent Jozafát püspök és vértanú Emléknapja
nov. 13. szerda Magyar szentek és boldogok emléknapja
nov. 15. péntek Nagy Szent Albert püspök és egyháztanító emléknapja
nov. 16. szombat Skóciai Szent Margit emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30