KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2017.11.19.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2017.11.19.

Évközi 33. vasárnap

  1. Püspöki Karunk november 19. vasárnapra országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést! Idén először, ezen a napon ünnepeljük, a Ferenc pápa által, az Irgalmasság Szentévének végén meghirdetett Szegények első világnapját. A felajánlásból származó, rendhagyó Erzsébet napi kenyerek megáldása és osztása is szintén ezen a vasárnapon lesz. A reggeli mise utána a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  2. November 25-én, szombaton 17-18 óra között egy különleges szentségimádásra hívunk benneteket templomunkba! Mi is csatlakozunk a NEK szervezőinek felhívásához, hogy egy időben, sok helyen, együtt imádkozzunk az Oltáriszentség előtt! További részleteket a faliújságon találtok. Legyünk minél többen!
  3. November 26-án, vasárnap Krisztus Király ünnepén, a reggeli szentmisében lesz az új ministránsok avatása. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban. Szintén ezen a napon az esti szentmisében lesz felnőtt katekumenjeink befogadási ünnepe, imádkozzunk értük!
  4. Szeretettel hívunk Benneteket, barátaitokkal és ismerőseitekkel együtt, december 2-án, szombaton 16 órától közös adventi koszorúkötésünkre a nagyterembe, melyen idén a gyerek kiscsoportok is részt vesznek. Az alapanyagok árusítása 15:30-kor kezdődik. A koszorú-készítéshez szükséges eszközöket és örömteli, nyitott szívet hozzatok magatokkal. Továbbá a nagyterem berendezéséhez, illetve az alapanyagok előkészítéséhez várjuk a segítő kezeket pénteken 17 – 19 óra között és szombaton 9 órától.
  5. December 3-án, advent első vasárnapján 9 órakor gregorián misét tartunk. A Schola szeretne a közösséggel a mise előtt énekpróbát tartani, ezért kérik, hogy 10 perccel hamarabb érkezzünk a templomba. A reggeli és esti szentmisék után „varrócskás” vásár lesz az előtérben. Szintén ezen a napon adventi filmklubba és kerekasztal-beszélgetésre hívunk minden érdeklődőt, melynek témája a Gyónás c. rövidfilm. Dr. Nemes György piarista szerzetes, morálteológus és Dr. Kránitz Mihály teológusprofesszor lesz segítségünkre továbbgondolkodni és válaszokat kapni a felmerült kérdéseinkre a megbocsátásról, az irgalmasságról, a (kegyes) hazugságról, a gyónásról. A program 16:30-kor kezdődik a nagyteremben. Az első vasárnapi rózsafüzért – kivételesen – 15:45-kor imádkozzuk a kápolnában.

  6. Idén adventi lelkigyakorlatunk december 5-6-7-én lesz az esti szentmisék után 20 órától Nobilis Márió atya vezetésével. Ezen a napokon 18 órától Márió atyánál is lesz lehetőség szentgyónásra az esti misék kezdetéig.

Előre jelezzük:

  • dec. 05.    06:00 rorate
  • dec. 08.    06:00 rorate. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának Főünnepe, a szentmise 19 órakor kezdődik
  • dec. 10.    advent második vasárnapja. 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban a szentmisék után az Etalon kiadó tart vásárt templomunk előterében
  • dec. 11.    20:00-tól a képviselő-testület találkozik

Hét ünnepnapjai:

  • nov. 21.    kedd: A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban Emléknapja
  • nov. 22.    szerda: Szent Cecília szűz és vértanú Emléknapja
  • nov. 23.    csütörtök: Szent I. Kelemen pápa és vértanú emléknapja, Szent Kolumbán apát emléknapja
  • nov. 24.    péntek: Szent Dung-Lac András áldozópap és társai vértanúk Emléknapja
  • nov. 25.    szombat: Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú emléknapja
  • nov. 26.    vasárnap: Krisztus, a mindenség királya Főünnep

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2017.11.12.

Évközi 32. vasárnap

  1. November 12-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági vásár lesz a tornateremben; müzli szeletből, különböző teákból, sícipőkből és használt nyugati ruhákból. 11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.
  2. November 17-én, pénteken TRIFI lesz a fiataloknak.
  3. Sillye Jenő és barátai szeretettel hívnak mindenkit templomunkba, a november 18-án, szombaton 18:00 órakor kezdődő JENŐ 70 c. koncertjükre.
  4. Püspöki Karunk jövő vasárnapra országos gyűjtést hirdet a Karitász javára. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a gyűjtést. Az Erzsébet napi kenyerek megáldása és osztása is november 19-én, vasárnap lesz a szentmisékben. A reggeli szentmise utána a gyerek kiscsoportok találkoznak.
  5. November 25-én, szombaton 17-18 óra között egy különleges szentségimádásra hívunk benneteket templomunkba! Mi is csatlakozunk a NEK szervezőinek felhívásához, hogy egy időben, sok helyen, együtt imádkozzunk az Oltáriszentség előtt! További részleteket a faliújságon találtok. Legyünk minél többen!

Előre jelezzük:

  • nov. 26. Krisztus Király ünnepén, a reggeli szentmisében avatjuk az új ministránsokat. 11:00 szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban az esti szentmisében lesz a felnőtt katekumenek bemutatása
  • dec. 02. 16:00 adventi koszorúkötés és gyerek kiscsoport találkozó
  • dec. 03. advent első vasárnapja. 09:00 gregorián mise. 17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
  • dec. 05. 06:00 rorate
  • dec. 5-6-7. adventi lelkigyakorlatunk, az esti szentmisék után 20 órától Nobilis Márió atyával
  • dec. 08. 06:00 rorate

Hét ünnepnapjai:

  • nov. 13. hétfő: Magyar szentek és boldogok emléknapja
  • nov. 15. szerda: Nagy Szent Albert püspök és egyháztanító emléknapja
  • nov. 16. csütörtök: Skóciai Szent Margit Emléknapja
  • nov. 17. péntek: Nagy Szent Gertrúd Szűz emléknapja
  • nov. 18. szombat: A Szent Péter- és Szent Pál bazilikák felszentelésének emléknapja

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI​​​​​​​ 2017.11.05.


Évközi 31. vasárnap

1. Örömmel jelezzük, hogy novembertől minden hónap első vasárnapján illetve a parancsolt ünnepeken 9 órakor gregorián misét tartunk, első alkalommal nov. 05-én, vasárnap reggel. Az újonnan alakult Schola szeretne a közösséggel a misék előtt énekpróbát tartani, ezért kérik, hogy ezen alkalmakkor 10 perccel hamarabb érkezzünk a templomba.

2. November 5-én, vasárnap a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak.
17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

3. November 9-én, csütörtökön Életige Kör találkozó lesz este 8 órától.

4. November 12-én, vasárnap a reggeli szentmise után jótékonysági vásár lesz a tornateremben; müzli szeletből, különböző teákból, sícipőkből és használt nyugati ruhákból.
11 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

5. A késő őszi és téli hónapokban templomházunk rezsije nagyon megemelkedik; a korszerűsítések ellenére is havi több százezer forintra tehető ez az összeg. Kérjük, hogy lehetőségeitekhez mérten, ne felejtkezzetek el az egyházközösségi támogatás befizetéséről! Ezt megtehetitek készpénzben, csekken vagy átutalással. A Testvérek az irodában szívesen segítenek. Nagyon köszönjük!

Előre jelezzük:
– nov. 17. ​TRIFI: csop. vezető képző a fiataloknak
– nov. 18.​ 18:00 Sillye Jenő és barátainak koncertje a nagyteremben
– nov. 19.​ mindkét szentmisében Erzsébet napi kenyerek megáldása és osztása, illetve országos gyűjtés
a Karitász javára,
a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
– nov. 26.​ 11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban​
​​az esti szentmisében lesz a felnőtt katekumenek bemutatása

Hét ünnepnapjai:
nov. 09.​ csütörtök​: A Lateráni Bazilika felszentelésének Ünnepe
nov. 10.​ péntek​​: Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító Emléknapja
nov. 11.​ szombat​: Tours-i Szent Márton püspök Emléknapja



KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI​​​​​​​ 2017.10.22.

Évközi 29. vasárnap

A missziók vasárnapja

1. Október a rózsafüzér hónapja. A Szentolvasót közösen a templomban hétköznap és vasárnap az esti szentmisék előtt, szombaton pedig a reggeli szentmise után imádkozzuk.

2. Az október 22-i szentmisék perselygyűjtését a missziók javára továbbítjuk.
Szintén ezen a napon 11:00 órakor lesz szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban.

3. Október 23-a, hétfő nem csak nemzeti ünnepünk, de az egyházmegye által ránk bízott egész napos szentségimádási napunk is. Most itt a lehetőség, hogy a szívünkben hordozott imaszándékkal együtt betérjünk az Oltáriszentség elé elcsendesedni vagy akár énekelni valamikor a nap folyamán, egyedül, családdal, kiscsoporttal vagy nagyobb társasággal. Az Oltáriszentség reggel 8-tól az esti mise kezdetéig lesz kitéve a kápolnában. Hogy ne maradjon egy kis időre sem egyedül, kérjük, iratkozzatok fel a levelezőlistára elküldött táblázatba vagy a hirdető táblára kitett papírra. Reggel a szentségkitétel után közösen elmondott reggeli dicsérettel indítjuk a napot, délben az Úrangyalát és a napközi imaórát imádkozzuk. 17 órától közös szentségimádás lesz a NEK szándékáért, 18:30-tól rózsafüzér-imádsággal és vesperással zárjuk a szentségimádást. Utána a szokott időben 19:15-kor lesz szentmise, majd közös ima és koszorúzás a templomház falán lévő emléktáblánál. Mécsest, kérjük, hozzatok magatokkal.

4. Október 30-án, hétfőn a keresztény meditáció elmarad a kápolnában.

5. November 1-je, szerda Mindenszentek Ünnepe, parancsolt ünnep. Szentmisék ezen a napon 9 és 18 órakor lesznek a nagyteremben.
Templomunk és az urnatemető az ünnepekhez kapcsolódóan szombaton (okt. 28.) 8:00 – 18:00 között, vasárnap (okt. 29.), hétfőn (okt. 30.), kedden (okt. 31.) szerdán (nov. 01.) és csütörtökön (nov. 02.) 9 órától 19 óráig lesz nyitva. Kérünk Benneteket, hogy aki teheti, vállaljon ez idő alatt templom-ügyeletet, és iratkozzon fel a hirdetőtáblára kihelyezett papíron. Köszönjük!
November 2-án, csütörtökön Halottak Napján a szentmise 19 órakor kezdődik a nagyteremben, utána közösen lemegyünk az urnatemetőbe imádkozni az elhunytakért. Aki tud, hozzon mécsest magával.

Előre jelezzük:
– nov. 5.​​ a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
17:00 első vasárnapi rózsafüzér-imádság a kápolnában
– nov. 5-11.​ személyesen kísért lelkigyakorlat a Szociális Testvérekkel
– nov. 9. ​​20:00 Életige Kör találkozó
– nov. 12. ​11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

Hét ünnepnapjai:
– okt. 23.​ hétfő​​: Kapisztrán Szent János áldozópap Emléknapja
– okt. 24. ​kedd:​​ Claret Szent Antal Mária püspök emléknapja
– okt. 25.​ szerda: ​​Szent Mór püspök Emléknapja
– okt. 28.​ szombat​: Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok Ünnepe


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30