KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI – 2015. július 12.
Évközi 15. vasárnap
1. Tegnap este érkeztek haza fiataljaink az Egyházmegyei Táborból (EMIT). Idén Bodajk-Balinkán került megrendezésre az Izajástól vett mottóval: „Itt vagyok, engem küldj el!” (Iz 6,8). Plébániánkról 22 fiatal vett részt a gazdag programokon. „Engem is nagyon feldobott.” (Béla a.)
2. Örömmel osztom meg veletek, hogy jótékonysági kegytárgyvásárunk 148.280,- forinttal gyarapította a gyűjtést a Harangtorony javára. Szeretnénk folytatni, így augusztus 24-étől újra várjuk elsősorban kegytárgyak, Mária szobrok, rózsafűzérek behozását az irodába.
– 13-án, hétfőn fél 4-től a termelői vásárral egy időben, a karitász klubhelyiségben a harangtorony javára lesz árusítás. (Dekor Marzipán, Málna öntet, Narancsos teafű, Earl Grey tea…árukból)
– Czigány Ildikó testvérünk javaslatára nyár végén lekvár, szörp befőtt vásárt tartunk a templomtorony javára!
3. Nyáron is folytatódik kápolnánkban péntekenként 20 órakor a szentségimádás.
Előre jelezzük:
A nyári hittanok következő időpontjai: július 20 és augusztus 3. hétfői napokon.
Iskolásaink július 29-én indulnak a hittantáborba. Közel 120 vesznek idén részt ezen az ifjúsági és felnőtt vezetőkkel együtt.