KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. december 28.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. december 28.

A Szent Család: Jézus, Mária és József Ünnepe

BÚÉK! Bízd újra életed Krisztusra!

  1. December 28-án, vasárnap, a Szent Család Ünnepén, hívjuk a családokat, hogy ezen a napon együtt vegyenek részt a szentmisén (9 és 18 óra), így kérve Isten áldását életükre!
  2. December 29-én, hétfőn 16 órától szeretettel hívjuk plébániai karácsonyunkra közösségünk azon tagjait házastársukkal együtt, akik bármilyen szolgálatot végeznek a Szentháromság Plébánián!Az agapéhoz köszönettel várjuk étel és ital felajánlásaitokat.
  3. December 31-én, szerdán szeretettel várunk mindenkit a 18 órakor kezdődőév végi hálaadó szentmisénkre, mely egyben előesti szentmise Szűz Mária, Isten anyjának Főünnepéről.
  4. Január 1. csütörtök – Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe– a legnagyobb Mária-ünnepünk az évben, mely parancsolt ünnep. Szentmiséket 10:00 és 18:00 órakor tartunk templomunkban.
  5. Január 3-án, első szombaton a Budavári Nagyboldogasszony templomba zarándokolunk. Találkozás és indulás (tömegközlekedéssel) a plébánia elől 9 órakor.
  6. Január 4-én, vasárnap a szokásos miserend szerint 9 és 18 órakor lesznek szentmisék. A reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak. 17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
  7. Plébániánk irodája január 5-én lesz újra nyitva. Ezen időszak alatt az urnatemető a misék előtt és után látogatható.

 

Előre jelezzük:

–       jan. 5.        19:30 zenés szentségimádás papjainkért és papi hivatásokért

–       jan. 6.        Urunk megjelenése Főünnep / Vízkereszt (parancsolt ünnep), szentmisék 10 és 18:30-kor

–       jan. 8.        Életige Kör találkozó

–       jan. 11.      11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–       jan. 14.      19:30 KT találkozó

–       jan. 18.      a reggeli szentmise után a gyerek kiscsoportok találkoznak

–       jan. 18-25. Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

A hét ünnepnapjai:

dec. 29.            hétfő                Becket Szent Tamás püspök és vértanú emléknapja

dec. 31.            szerda              Szent I. Szilveszter pápa

jan. 1.              csütörtök        Szűz Mária, Isten Anyjának Főünnepe (parancsolt ünnep)

Újév, a Béke Világnapja

jan. 2.              péntek             Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók Emléknapja

jan. 3.              szombat          Jézus szent nevének emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30