KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. július 27.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. július 27.

Évközi 17. vasárnap

Nagyszülők és idősek világnapja

  1. Hittanosaink július 30-án, szerdán indulnak táborozni Zamárdiba. Imádkozzunk értük, hogy lélekben megújulva és a szeretetben megerősödve érkezzenek majd haza!
  2. Augusztus 2-án 16 órától első szombati rózsafüzért imádkoznak Dr. Erdő Péter vezetésével a Budapest-Újpalotai Boldog Salkaházi Sára templomban, majd 17 órától előesti misét celebrál a Bíboros Úr.
  3. Augusztus 3-án, vasárnap az esti szentmise – mely a hittantábor lezárása is lesz egyben – rendhagyó módon 18 órakor fog kezdődni.
    Előtte az első vasárnapi rózsafüzért is egy órával korábban, 17 órától imádkozzuk a kápolnában.
  1. Főegyházmegyénk szeretettel hív és vár mindenkit augusztus 20-án, szerdán Szent István király Ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren 17 órától celebrált szentmisére és az Országos Szent Jobb Körmenetre, mellyel első Szent Királyunkra emlékezünk.
  2. Ősszel ismét indul felnőtt alapozó hittancsoport plébániánkon. Ha van ismerőseitek között olyan, aki szeretne ismerkedni a kereszténységgel, vagy szentségekhez járulni, kérjük, hívjátok őket, és jelezzétek nevüket és elérhetőségüket az irodában, Béla atyának vagy Fejes Katinak.

Előre jelezzük:

–       aug. 4.       19:30 zenés szentségimádás papjainkért és papi hivatásokért

–       aug. 14.     Életige Kör találkozó

Nyári táborok, lelkigyakorlatok, zarándoklatok időpontjai:

gyerek hittantábor                  2025.07.30-08.03.

Mennyország tábor                2025.08.16-20.

zarándoklat Rómába              2025.11.10-16.

A hét ünnepnapjai:

július 29.         kedd                Szent Márta, Szent Mária és Szent Lázár Emléknapja

július 30.         szerda             Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspök és egyháztanító emléknapja

július 31.         csütörtök         Loyolai Szent Ignác áldozópap Emléknapja

augusztus 1.    péntek             Ligouri Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító Emléknapja

augusztus 2.    szombat          Vercelli Szent Özséb püspök emléknapja

Szent Eymard Péter Julián áldozópap emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30