KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. november 30.

KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2025. november 30.

Advent 1. vasárnapja

BOLDOG ÚJ EGYHÁZI ÉVET KÍVÁNUNK!

  1. November 30-án, Advent első vasárnapjával (november 29-e estével) Új egyházi év kezdődik.
    A szentmisék után a Varrócskások tartanak vásárt a templom előterében, melynek bevételét a nagyterem új székeire ajánlják fel.
    Hívunk benneteket 16 órára a Lóverseny térre, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat által szervezett adventi gyertyagyújtásra, melyen mind a négy vasárnapon plébániánk hívei közreműködnek majd.
    Szintén ezen a napon elkezdődik adventi lelkigyakorlatunk is, melyet Rolik Róbert atya (veresegyházi plébános) tart 3 napig az esti szentmisékben (nov.30.-dec.2.). A misék előtt gyónási lehetőség is lesz vasárnap 17 órától, hétfőn és kedden 17:30-tól.
  1. Adventben kedden és pénteken reggel 6 órakor lesz rorate. Az első hajnali szentmisére december 5-én várunk Benneteket! Ezeken a napokon nem lesz este szentmise templomunkban (kivétel dec. 2. a lelkigyakorlat záró napján, amikor még rorate nem lesz)! A roraték után agapéra várjuk a testvéreket!
  2. December 6-án, első szombaton zarándoklatot szervezünk Vácra.  A részleteket később olvashatjátok a Káplistán.
    17-18:30 között, illetve másnap (dec.7.) a reggeli szentmise után jótékonysági ruhavásár lesz a tornateremben. Az összegyűlt adományt a nagyterem új székeire fordítjuk.
  1. Advent 2. vasárnapján (dec.7.) a reggeli szentmise után 10 órától a gyerek kiscsoportok találkoznak.
    17 órától első vasárnapi Rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.

Előre jelezzük:

–       dec. 8.        19:30 zenés szentségimádás papjainkért és papi hivatásokért

–       dec. 9.        6:00 rorate

–       dec. 11.      Életige Kör találkozó

–       dec. 12.      6:00 rorate

–       dec. 13.      17:30 Úton Betlehembe c. zenés áhítat, közreműködik: Laczkó–Pető Balázs marimba, Jáky–Bárdi Bogáta illusztráció

–       dec. 14.     Advent 3. vasárnapja

                       11:00 Szentmise Káposztásmegyer II-n, a Megyeri Klubban

–       dec. 16.      6:00 rorate

–       dec. 18.      19:00 bűnbánati liturgia

–       dec. 19.      6:00 rorate

                        19:00 TRIFI az ifiknek

                        18-21:00 Isteni Irgalmasság Estéje (Egek Királynéja Főplébánia) mise, gyóntatás, szentségimádás

–       dec. 21.     Advent 4. vasárnapja

                        a betlehem és a karácsonyfák felállítása a reggeli mise után

                        19:30 Adventi koncert a Triász zenekarral, utána agapé

A hét ünnepnapjai:

dec. 3.              szerda              Xavéri Szent Ferenc áldozópap Emléknapja               

dec. 4.              csütörtök         Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító emléknapja

dec. 6.              szombat           Szent Miklós püspök emléknapja


Elérhetőségek

  • A templom címe: 1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2-4.
  • Telefon/email: 06-20-823-3007, szent3plebania (kukac) gmail.com
  • Iroda nyitvatartás: hétfőn, szerdán, pénteken 10 – 12 és 17-18:30