KÖZÖSSÉGÜNK HIRDETÉSEI 2026. szeptember 27.
Évközi 26. vasárnap
Elvándorlók és Menekültek Világnapja
- Szeptember 27-én, vasárnap a reggeli szentmisében lesz az elsőáldozásra készülő gyerekek bemutatása. Imádkozzunk értük és családjaikért!
- Szeptember 28-án, hétfőn 19:30-tól a csoportvezetők találkoznak. Várjuk a plébániánkon működő összes gyermek, ifjúsági, házas és felnőtt hittancsoportok vezetőit és mindenkit, aki plébániánk életének szervezésében, alakításában aktívan részt kíván venni.
- Október a rózsafüzér hónapja. Hívunk Benneteket, hogy az imádságban Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével együtt, Jézus életéről elmélkedve, megerősödjünk Isten iránti szeretetünkben. A Szentolvasót hétköznap a szentmisék előtt 18:00-tól, szombaton a szentmise után, vasárnaponként pedig az esti szentmise előtt 17:00-tól imádkozzuk. Számítunk közösségünk azon tagjaira, akik ezen alkalmakon vállalják az imádság vezetését.
- Október 3-án, első szombaton a Szent Ferenc Sebei templomba szervezzük zarándoklatunkat, ahol 10 órakor közös szentmisén veszünk részt, majd utána rózsafüzért imádkozunk és megismerkedünk a templommal.
Szintén ezen a napon kerül megrendezésre dunakeszin a Szent Mihály focikupa, és az őszi Nagymarosi Ifjúsági találkozó is, melynek mottója: „Jelen. Lét. – Jelen vagy?”
- Október 4-én, vasárnap 17 órától első vasárnapi rózsafüzért imádkozunk a kápolnában.
- Október 8-án, csütörtökön, Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya, Magyarország Főpátrónája Főünnepén, ünnepi szentmise lesz 18:30-kor (nem igeliturgia).
- Idén is szeretettel várjuk a lelkes és az elsőáldozásban már részesült fiúkat az oltár körüli szolgálatra, a ministránsok csapatába! A felkészítésük októbertől kezdődik, jelentkezni Béla atyánál vagy a ministráns vezetőknél lehet.
Előre jelezzük:
– okt. 5. 19:30 zenés szentségimádás papjainkért és papi hivatásokért
– okt. 8. Életige Kör találkozó
– okt. 9-11. „72 óra kompromisszum nélkül” (Három napos önkéntes ifjúsági akció)
– okt. 10. A Hegyre – merülő imanap templomunkban (regisztrációhoz kötött)
15:00 Kondorosi Noémi könyv ismertetője Svéd Szent Brigitta üzenetei a mai embernek címmel
– okt. 16-17. plébániánk őszi nagytakarítása
– okt. 17. 17:00 elsőáldozásra készülő gyerekek 2. gyónása
– okt. 18. a reggeli szentmisében lesz 9 gyermek elsőáldozása
a mise után a gyerek kiscsoportok találkoznak
18:30 „Tiszta szerelem… lehetséges?” című imaest (Herminamezői Szentlélek Plébánia)
– okt. 19. 19:30 Kelj fel és járj! Dicsőítő szentségimádás templomunkban
A hét ünnepnapjai:
szept. 28. hétfő Szent Vencel vértanú emléknapja
Ruiz Szent Lőrinc és társai vértanúk emléknapja
szept. 29. kedd Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok Ünnepe
szept. 30. szerda Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító Emléknapja
okt. 1. csütörtök A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító Emléknapja
okt. 2. péntek Szent Őrzőangyalok Emléknapja