Interjú Víg Rita szociális testvérrel: A Szentlélektől megtüzesítve
A Megszentelt Élet Éve – közismertebb nevén Szerzetesek Éve – alkalmából február 13-án az esti szentmise után Víg Rita szociális testvér mesélt hivatásáról, majd ő vezette a péntek esti szentségimádást. Az elsőfogadalmas szociális testvért arról kérdeztem, hogyan éli meg szerzetesként küldetését és a nagyböjti időt.
– 2014. Pünkösdjén tettem első fogadalmat, mert a Szentlélek eljövetelének ünnepe a főünnep a közösségünkben. Idén Pünkösdkor már fogadalom újítás lesz, amit legalább háromszor kell kérjek évente. Ezek után lehet csak leghamarabb az örökfogadalmi kérvényt beadni. Van egy konkrét szolgálatom: egy alapítványnál dolgozom, értelmi sérült és autizmussal élőket segítünk, hogy megtalálják a helyüket a munka világában. Ez a küldetésem a világ felé. De ennek megvan a lelki háttere is az életemben. Ferenc pápa szavai segítenek kifejeznem azt, amit megélek a szociális testvéri küldetésben: „Micsoda öröm Isten vigasztalását vinni másoknak!” „Arra kaptunk meghívást, hogy Isten mosolyát vigyük az emberekhez.” „Ki kell lépjünk önmagunkból Isten imádásának és az emberek szolgálatának az útján!” A világ felé szól tehát a meghívásom, azok felé az emberek felé, akik nem ismerik Őt, és mindezt a Szentlélektől megtüzesítve. Mert Ő az, aki a hétköznapokban irányt mutat, akiben élünk. Ezért hordjuk a nyakunkban a Szentlélek jelvényt. Engem ez folyton emlékeztet arra, hogy a Szentlélekben élek és a Szentlelket viszem magammal, bárhová is megyek. Azt szeretem a mi hivatásunkban, hogy a civil munkám révén különleges helyzetekbe is eljuthatok (a hozzánk fordulók vagy a munkatársaim kapcsán), és így lehetőséget kaphatok arra, hogy az Istent elvihessem hozzájuk. Nem direkt módon, hanem a jelenléttel, az odafigyeléssel, a meghallgatással, a türelemmel, a segítségnyújtással.
– A sok örömöd mellett megosztanád velünk azt is, hogy mi a nehéz a szerzetesi életben?
-A mi életmódunknak a szépsége, de egyben a nehézsége is az, hogy a világ felé szól a küldetésünk. Mert fennáll a veszélye is annak, hogy a világ elsodorhat magával. Fontos arra figyelnünk, hogy nem a küldetés a legelső, hanem az Istennel való együttlét. Kihívás tehát, hogy megtaláljuk az egyensúlyt ebben. Az a tapasztalatom, hogy ha reggel megteremtem az Istennel töltött időt, akkor ezzel feltöltődve tudok indulni a küldetésbe. Másképp nem megy!
– Hogyan élik meg a szociális testvérek a nagyböjtöt együtt a közösségben? Hogyan lehet ebben az időszakban a tüzes lelkesedésre, az örömre gondolni?
– A mi közösségünk lelkiségének a része a bencés lelkiség. Nagyböjt kezdetén mindig elővesszük Szent Benedek reguláját, amiben ír a negyvennapos böjtről. Ebből kiolvasható, hogy nem az a lényeg, hogy én lemondok valamiről, vagy felajánlok valamit, hanem hogy azt milyen lelkülettel teszem. Hogy a Szentlélek örömében ajánljam fel, vagy tegyem a jót! Személyesen és közösségileg is szoktunk jó feltételeket vállalni. Az utóbbi időben különösen is azt élem, hogy az Úr engem arra hív, hogy minden körülmény között hálát adjak Neki. Ebben a nagyböjtben, most fokozottan ezt próbálom élni. A személyes vállalásom, hogy tudatosan figyeljek arra, hogy bármilyen kellemetlenség is ér, mindig hálaadással legyek az Úr felé. A tékozló fiú története is különösen megérintett ebben a nagyböjtben, így az a törekvésem, hogy mindig hazatérőben legyek az atyai házba, s hogy mindig azon az úton legyek, ami az Ő ölelő karjaiba visz.
Hámori Kinga